Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Tanulmányok / Studies - Kinses Károly: Egy kis akt-tipológia / A Sort of Nude Typology

Festoies, pittoreszk művészi aktfelvételek 1900-tól napjainkig Igazság szerint a periódus zárása az 1940-es évekre tehető, de hosszú évtizedekig kísértett és kísért még ma is a honi fotóművészetben, ezért indokoltnak tűnik az időhatár kitolása. „A pszichológusok és pszichiáterek egyik nem régi keletű megállapítása az, hogy minden, ami a földön történik, a szexualitásra vezethető vissza. Lehet, hogy ennél a már majdnem dogmává súlyosodott megállapításnál Freud professzor egy kicsit elvetette a sulykot, azt azonban nem hinném, hogy túlzásnak találja valaki, ha kimondom, illetve elismétlem azt a megállapítást, hogy a művészetnek legfőbb kútforrása, anyaga, tápláléka az emberi test [...] Az emberi test adja a vonalak sokféleségét, a millióképpen permutálható és variálható formaváltozatokat, az emberi test adja a ritmust, az emberi test produkálta a kifejezést, a gondolatot, a szimbólumokat [...] A meztelen test gazdagsága, dekoratív felhasználása kiaknázhatatlan" - írta Angelo, hozzátéve még, hogy „minden aktfotográfia, amelyet nem művész nem művészi intuícióval és nem biztos formaérzékkel, nem biztos hittel és öntudattal csinál, az pornográfia." S ezzel mindjárt témánk kellős közepébe kerültünk. Nem vitatkozva az előző mondat igazságtartalmával mégis azt kell mondanom, hogy rajta keresztül vezet az út a korszak aktfotós törekvéseinek megértéséhez. Angelo mester véleménye szerint az igazán jó fotográfus a legkényesebb pózt, beállítást is úgy tudja képpé formálni, hogy az megmarad a művészi jó ízlés határain belül. Ellenben a legegyszerűbb ruhanélküliség fényképi ábrázolása egy „művészietlen antitalentum ízléstelenségének nyomán lealjasul vaskos gorombasággá". Mondta mindezt 1924-ben egy amatőröknek tartott aktfotográfiai előadáson."

1 Ennek az elvnek megfelelően a művészi vagy művészies céllal készült aktok ez időszakban szinte kivétel nélkül a hétköznapi életből elemelt, fennkölt, hangsúlyozottan műv(ész)i pózokat felvevő figurákat formáznak. Ha nők voltak a választott modellek, azok kis kivételtől eltekintve mindannyian nimfák, tündérek, sellők, szende szüzek voltak, ha férfiak, azok leggyakrabban sorsüldözött mártírok, héroszok vagy rabszolgák, Krisztusok a keresztfán. Szinte kivétel nélkül szenvedő, izmaikat próbára tevő pózokban, ügyelve, hogy a fénnyel kiemelt bicepszek a rájuk kent olajtól még jobban fényeskedjenek. De a képekhez költött címek, képaláírások is ezt a tendenciát erősítették. Sellő, Venus, Najádok tánca, Tavaszi zsongás... a nőknél, Héros, Prometheus, Gerelyvető, Rabszolga... a férfiaknál, csak néhány közismert akt címét idézve. Megmosolyogtató. Az érdekes azonban az, hogy ezek a mára erőltetettnek ható, kimódolt, természetellenes beállítások költői címeikkel mind, mind egy akkortájt már giccsesnek vélt, túlhaladott irányzat tagadásaként valósultak meg. Szöllősy Kálmán, aki szerintem az egész magyar fényképezés legtöbb meztelen nőt fényképező alkotója volt, ekként vélekedik erről: „A múlt század közepéig csak a festők, szobrászok, grafikusok foglalkozhattak a test művészi ábrázolásával. Az aktfényképezés fejlődését vizsgálva tapasztalnunk kell, hogy fényképészeink kezdetben egészen a képzőművészetek hatása alatt állottak, és szinte szolgai módon utánozták a nagy mesterek munkáit. Ez az utánzás teljesen tévútra vezette az aktfényképezést. Harminc évvel ezelőtt még alig láttunk olyan aktfotót, melyről nem kellett volna a hozzáértőnek megállapítania, hogy giccs. Klasszikus pózokba állított és viaszfigurákká retusált női szépségek, a legrafináltabb és leglehetetlenebb környezetbe helyezett figurák teljesen lejáratták ezt a szép műfajt. Ezek a cukros szirupba mártott meztelen képek hosszú évekig a trafikok és titkos fényírdák legkeresettebb cikkeivé süllyedtek. Itt is az amatőrök voltak azok, akik új utakra tértek. Meglátták, majd keresztülverekedtek, hogy a női testet a fény és az árnyék játékával ábrázolják úgy, hogy annak szemlélete ne indítson bennünket hátsó gondolatokra. Az a feladat, hogy a képzőművészekkel egyenrangút alkossunk, sokkal nehezebb, mint gondolnánk, mert a lencse tárgyilagosságán keresztül is idealizálnunk kell, és a természetesen szépet vonalakban, fényekben úgy kell visszaadnunk, hogy ne a húst lássuk, hanem az örök szépet, az örök ideált."

17 Tény és való, hogy a fotográfia kommersz irányba való végleges eltérését az amatőr (műkedvelő) fényképészek akadályozták meg. Segítségükre volt az ún. nemeseljárásos, pittoreszk technikák térnyerése, melyek egyedi fotográfiákat eredményeztek, hosszú munkával, teljesen kiszolgáltatva az egyéni alkotóvágynak. Mindezek nem tették alkalmassá ipari méretekben kommersz témákra való használatra, ezért készülhettek a festményekhez hasonló kinézetű s filozófiájukban is ahhoz közelítő, egyedi alkotások. Merev, klasszikus pózokba rendezett modellek, szinte kizárólag nők, legtöbbjük háttal vagy takarva, kínosan ügyelve arra, nehogy véletlenül erotikus gondolatot kelthessen bárkiben. Mert ennél nagyobb bűnt az akkori prűd közélet szinte nem ismert. Patikamérlegen adagolt finom fényeffektek, árnyékok. Visszafogott, leginkább monochrom színek. Gondos installálás, a grafikákkal egyenrangú megjelenésmód. Műalkotások. Nem véletlen, hogy a fotótörténet gyakorlatilag innen számítja az autonóm fotóművészet megjelenését, elkülönülését a fényképészet többi ágától. Szigorú esztétikai, ideológiai normáknak kellett megfelelnie, nagyon magas szintű technikai tudással kellett rendelkeznie annak, aki a művészfényképezők ekkoriban meglehetősen szűk kasztjába kívánt tartozni. Tellyesniczky Kálmán doktor, a kor egyik ismert műkedvelője írja: „Azok a fölvételeim, amelyeket a Budapesti Kamera Klubban tartott előadásom keretében részben mint vetítéseket, részben mint 18 x 24-es eredeti képeket bemutattam, nem művészi aktfelvételek, hanem az ember test anatómiáját tárgyalják. Ehhez képest kerülnöm kellett minden művészies testtartást vagy mozdulatot. [...] Aki művészi aktfelvételekkel akar foglalkozni, annak hosszas előtanulmányozásra van szüksége. Tanulmányoznia kell jó felvételeket, élő aktokat, festményeket és szobrokat. Klasszikus szobroknak a tanulmányozása, mint legkönnyebben hozzáférhető és a fényképezőnek leginkább hasznára váló stúdium, igen ajánlatos."

18 Az e szellemben készült fotók többnyire a fény-árnyék viszonyok, a harmonikus vonalak, testformák bűvöletében