Bardoly István szerk.: Mednyánszky László feljegyzései 1877–1918 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/5)
Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918
Fesztyék tegnap nem voltak odahaza. A kiállításon annyi volt az ember, hogy be sem mehettem. 175 Vettem 3 forintért könyvet. Sok időre lesz anyag a gondolkodásra. A ma olvasott is már igen érdekelt. És bizonyos tekintetben azon már elébb táplált hitem, hogy a különc fejlődéseknek konkrét oka van, megerősíttetett, s ezáltal az okra még kíváncsibbá tett. Ezenkívül az olvasott definíciója a nirvána utáni sóvárgásnak a buddhistáknál azon gondolatra hozott, 176 hogy ennek oka csak a faj pusztulását vagy életképtelenségét jelentheti. 177 Mert ha a túlvilági élet hitéhez való ragaszkodás csak homályos tudata is annak, hogy a fajnak tovább kell élnie: akkor a halhatatlanságnak ez a buddhista hite csak a fajban megszűnt önfenntartási ösztön jele lehet. (Régi, kiélt faj.) Vajon mi lehetett a természet célja, midőn bizonyos eltérő vagy kivételes formákat hozott létre. Egyszerű tévedést feltenni nem szabad, mert ez csakugyan korlátolt értelmezés volna. Minden fiziológiai vonzerő úgy látszik, részben különbözőségen alapul. Azonban a jelen esetben a különbözőség állandó jellegű. így bizonyos kölcsönös érzelemnek kell támadnia, amely azonban mindenesetre csak tompán és csökevényesen nyilvánul, mivel a már kifejlett képzelet közbe ékelődik. [18951] Ösztönök és indítékaik Valamennyi ösztönt két kategóriába lehet sorolni. 1 5 A Országos Magyar Képzőművészeti Társulat téli kiállításáról van szó. Mednyánszky a megjelent katalógus szerint - Képes tárgymutató az O. M. Képzőművészeti Társulat 1895/96. évi téli kiállításához. Budapest, 1895. - nem állított ki. 176 Mednyánszky a buddhizmussal, teozófíával és a kabbalával történt megismerkedésére többször is visszatér Miri húga visszaemlékezéseiben: 1889-ben Barbizonban „egy Indiából hazatért teozófikussal jött össze. Monsieur Chevrillon vezette be őt először a teozófikus buddhista tanokba." (Czóbel 67.) 1895: „László fő érdekét ez időben a teozófikus spekulációk és buddhista tanok képezték. Ezen előszeretete mindvégig megmaradt, ez úgyszólván átment a vérébe. Ezen szempontokból kezdte az egész létet látni, érteni, mind tágabb és tágabb látköre lett." (Czóbel 69.) 1900: „Most megint a Titkos Tannal [Helena Petrovna Blavatsky műve, Id. a 395. jegyzetet] foglalkoztam és arra a következtetésre jutottam, hogy ennyi sok előkészület után most már végre a főfeladathoz, önmagam újjászületéséhez kell fognom." (Mednyánszky 1960, 70.) 1908: „Az évben egy városligeti műteremben festett és egy vén furcsa kabalista zsidóval barátkozott, néha ennek a szamarát műtermébe szállásolta be, igen furcsa dolgokat beszélt róla." (Czóbel 72.) Az említett filozófus talán André Chevrillon (1864—1957). Később több alkalommal is említi feljegyzéseiben a gondolkodására oly nagy hatást gyakorló teozófusok: Franz Hartmann, Helena Petrovna Blavatsky műveit. (Ld. még a. 395., 444. jegyzeteket) Bécsben teozófiai előadásokat is hallgatott. Mint Sirchich Jankának írta 1904-ben: „farsang után kezdődnek a teozófiai előadások, majd szorgalmasan látogatom őket, ez számomra ugyanaz, mint magának a templomjárás." (Enigma, No 24/25, 2000. 127.) A róla szóló visszaemlékezések szinte mindegyike említést tesz erről, pl. Csók István is: „A hindu és spiritiszta tanokkal ő ismertetett meg bennünket, oly vonzó és érdekfeszítő modorban, melynek lehetetíen volt ellenállni." (Csók 83.) Mednyánszky-monográfiájában írja Kállai Ernő: „Amit eddig csak homályosan sejtett, hogy a természet érzékletes ábrázata mögött a lélek mélyebb távlatai derengenek és hogy az emberi élet értelme nem a földi határokon belül teljesedik, most egy ősrégi vallásos és bölcseleti kultúra fényénél, rendszerbe foglalt megismerés alakjában állott előtte. Mednyánszky a társadalmi karakterekből kiszakadt lélek határtalan, bolygó lendületével fogadta ezt a számára új kinyilatkoztatást [...] Minden filozófia, a legemelkedettebb és legelvontabb gondolatrendszer is, valamely konkrét lelki alkatban és reális emberi életstílusban gyökerezik. A nyughataüan lelkű Mednyánszky szemében az evilági dolgok csalóka látszatáról és a változó létformákon átvonuló, örök lelki vándorlásról szóló tan nem elméleti filozófia, hanem közvetlen valólátás és gyakorlati bölcsesség volt. A magát nem egészen negyven éves korára már 'öreg kutyának' nevező, kóbor lelkű festő, a teozófiában és buddhizmusban a csavargás magasztos szellemi igazolását látta. Anyagi igénytelenségének is ezzel támadt a legmélyebb értelme. Abból a temérdek adomából, amelyet művészkörökben és a főúri társaságban többnyire azzal a célzattal terjesztettek róla, hogy 'különc' voltán szórakozzanak, nem egyszer az igazi emberi szentség fénye sugárzik." (Kállai 31-32.)
