Bardoly István szerk.: Mednyánszky László feljegyzései 1877–1918 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/5)
Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918
1916. december 17. Bécs Édesjó cimborám, barátom, fiam, vezérem, tisztajó lélek, Nyuli! Tegnap szabadultam meg 12 képtől, a Sammelstellébe küldtem, Schillerplatz. Péntekről szombatra az egész éjt átdolgoztam. Ez most ritkán történik. Érdekes volt, jó érzés volt gondolni, hogy még egy egész éjjelem van, a dolgokat bevégezhetem. Tegnap Budapestre is küldtem 3 képet postán, a vasút nem veszi fel. Holnap 9-kor kell a Liliensplatzon lenni, kezdődik a zsűrizés. 1916. december 23. Bécs Édesjó cimborám, fiam, vezérem, tisztajó lélek, Nyuli! Ilyenkor 10 év előtt ültünk ágyad körül Vácon. Erzsi, Mari és én. Tehetetlenül néztük vergődésedet. Dél óta mély öntudatlanságban feküdtél, tudtuk már 24 óra óta, hogy nincs többé remény életben maradásod iránt. Fagyos, derült téli nap volt, hó fedte már a földet. Reggel egy orvos jött, és Erzsinek megmondta, hogy mindennek vége. Én elkísértem az orvost. Azután visszajöttem hozzád, édes, szegény barátom. Két óra felé lélegzeted kezdett akadozni, néha már-már úgy látszott, mintha kimaradna, azután ismét elkezdődött, mind nehezebben, mind rémesebben, mint valami gép. Egyszerre csak megszűnt, egész csöndes lettél és megmozdítottad fejedet. Egy pillanatig úgy látszott, mintha elmúlt volna a baj, és mintha csöndesen aludnál, de azután ismét rákezdte, mint valami fűrész. Egy ideig. Azután körülbelül 2 1 /2 órakor egyszerre egy zökkenéssel megszűnt, mindennek vége volt. Még egy ideig nálad maradtam, kezdett sötétedni, azután az asszonyok gondjára bízva tégedet, kimentem. A nap már leáldozott volt, tűzben, aranyban úszott az ég és a Duna vize, amely sűrű kezdő jeget vitt. Elmentem az öreg Kurdihoz, megmondtam néki, hogy fia meghalt, azután mentem ki. Az éles levegő kissé magamhoz térített. Mentem a Duna alacsony partján felfelé havon, kavicson, oly különösen éreztem magamat, még nem is éreztem tisztán, hogy mi történt, minden oly álomszerűnek tetszett. A cigányvároshoz érve feljöttem a magas partra, és fönt folytattam utamat a Buki irányában. A Duna bíbor és aranyban úszott, a partok mentén jég képződött volt. A vízzel lejövő jég súrlódott ezen jégkarimához különös sziszegéssel. Elmentem a szérűskertig, ahol a boldogulttal oly gyakran voltam. Megálltam nem messzi a Bükitől, sötétedni kezdett. Ott a magas part kissé kiszögeli a Duna felé, ott folynak nyáron tiszta források, ahová cséplés idején a váciak vízért mennek. Vácra jövet átmentem az országútra és át a vasúton a jól ismert őrház mellett, a szakadékos, mély úthoz, ahol évek előtt oly boldog és derült hangulatban találkoztam veled egy őszi estén. Hosszabb távollét után jöttem Vácra, azt mondották, hogy Erzsivel elmentetek az erdőbe. Eledbe mentem, és itt találkoztunk. Egy ideig ott elméláztam, azután elmentem a temetőre szegény Anyád és Lajos sírjához; lehetséges-e? - ide tégedet is elhozunk, ide tégedet?
