Bardoly István szerk.: Mednyánszky László feljegyzései 1877–1918 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/5)

Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918

Erőm és bizalmam ilyen körülmények között természetesen nem gyarapodhatnak. Feltámadt előttem mindaz, amire legégetőbb szükségem van. Beláttam először egé­szen, hogy milyen erős és szabad az ember, ha nem tart semmitől. Tudtam, hogy ennek így kell lennie, de nem éreztem igazán, nem hittem, most már tudom és hiszem. Soha nem tudtam eddig, hogy tulajdonképpen mit kell érteni a magasabb rendű élet alatt, amelyről Hartmann oly gyakran beszél. Édes, drága lelkem, reményem, min­denem, valóban elpusztultam volna, ha te nem vagy nálam, tiszta, jó lélek Bálintkam, Nyuli! Most majd gyorsabban szedem össze magamat és Isten segedelmével, méltóbb leszek hozzád te édes jóság. Magamat, az életet, mindent, mindent egészen új színben látok. Ismét érzek bátorságot a továbbküzdésre. Tegnap este fürdő után voltam a Rudolf laktanyánál, megkerültem minden oldalról azt a nagy épületet, amelyben ért az a nagy szerencse, hogy veled édes, drága Bálintkam, tiszta, jó lélek összeismerked­tem 30 és egynéhány év előtt. Mi lett volna belőlem nélküled? Soha nem fogom megérteni, hogy mi által érdemeltem meg ezen nagy szerencsét, hozzád közeledhetni. Ösztönszerűleg éreztem meg mindjárt, hogy te életemben nagy helyet fogsz elfoglalni. A nagy jóság csak úgy sugárzott egész valódból, rögtön meg­szerettelek. De 32 esztendő sem volt elég, hogy egészen ismerjelek és hogy úgy szeres­selek, amint azt megérdemelted. Decemberben lesz 6 éve, hogy elhagytál bennünket, azóta csak mindig fokozódott szeretetem irántad, de ha még 100 évig is fokozódik, még mindig kevés lesz, mert tégedet határtalanul kell szeretni. 1912. május 12., Sobieskigasse 4/a, Bécs Édes, drága cimborám, barátom, fiam, vezérem, tisztajó lélek, Nyuli! Édes, drága jóság megint hozzád menekülök, te vagy most úgy, mint valamikor éle­tedben, vezetőm, reményem. Ha hozzád közeledem, ha reád gondolok, jobbnak vagy legalább kevésbé rossznak érzem magamat. A sok kicsinyes gond, ez a sok réme korlátolt bajomnak, elillan. Érzem fokozott mértékben minden földi jó és rossz mulandó voltát. Ezen mostani földi életemnek legkimagaslóbb eseménye az, hogy közeledbe hozhat a gondviselés. Mind, ami ezelőtt történt velem csak előkészítés, mind ami ezután történt, csak ezen eseménynek következménye. Lelkemet felébresztetted jóságoddal, ebből fejlődött nálam az öntudat. Lelkemet fölébresztetted és képessé tetted a jó befogadására. Az öntudattal jött a sok szenvedés és ez lelkemet megtisztítja. Te, édes, drága Bálintom, aki a rosszat csak hírből ismered, tudtodon kívül mentet­tél meg engemet. Amint kezdtem hibáim nagyságát érezni és megbánni, jöttek a jó segítők, te meg­mutattad nékik az utat, amelyen aztán közeledhettek hozzám. Soká azt hittem, hogy te az enyém vagy, most érzem, hogy én vagyok a tied, a te hű szolgád, aki felett te ren­delkezhetsz. Tudom, hogy csak úgy lehetek a te szolgád, ha sikerül felszabadítani földhöz kötött lelkemet, még most alig vagyok érdemes sírodra borulni, szeretetem és könnyeim még hozzád nem juthatnak. Te talán még most sem tudod, hogy rossz is létezik e világon és így nem értheted szenvedéseimet. Áldott legyen az a vidék, amely látott születni, áldott az a darab föld mely most neked nyugvóhelyül szolgál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom