Bardoly István szerk.: Mednyánszky László feljegyzései 1877–1918 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/5)
Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918
Délelőtt kimentünk Erzsivel és Marival a temetőbe, az idő beborult, a hó meglehetős nagy volt, kikerestünk egy helyet számodra tejóság, óh Istenem kijött a temetőbe, segített keresni. Délelőtt vettem fekete szegélyű zsebkendőt és kesztyűt, Erzsi Marival vett gyász holmit, a patika előtt vártam meg őket, azután mentünk az öregekhez. Délután nálad voltunk, azután mentem sétálni a temetőre, óh Istenem ez a temető!!! De gyakran néztem, de tetszett gyönyörű fekvése. Ki hitte volna, hogy tégedet, egyetlen szemem fénye itt foglak öreg napjaimra siratni!!! Azután voltunk az öregeknél, később mentünk az öreg Palival még egy koszorút venni. Aztán vártuk Újpestről Palit. Mikor hírt kaptunk, hogy eljött, ismét hozzád jöttünk édes cimborám, mindenem. Már nálad találtuk szegény öcsédet, keservesen sírt, mi már nem igen tudtunk egyebet tenni, én Marival és Erzsivel leültem a pamlagra, és néztük édes, szeretett vonásaidat soká, soká, de borzasztó, de kimondhatatlanul fájdalmas volt ez a néma búcsú, te oly nyugodt, oly gyönyörű voltál ezen fekete koporsóban!! Este 10 után elmentünk, ott hagytunk drága kimondhatatlan rejtélyes mosollyal jóságos arcodon. Pali elkísért egész a Kúriáig. 1907. december 24. Budapest Ma reggel különös hangulatban ébredtem, buta voltam és izgatott. Reggeliztem, azután elkezdtem festeni, haragudtam önmagámra. Délelőtt írtam Beckóra, kaptam is levelet, amely megnyugtatott. Délelőtt jött Károly bácsi. írtam Pepinek, kívántam jó ünnepeket, kértem pénzt. Délbe jött Jani, dolgozik és meg van elégedve A. Adtam neki 10 forintot. Azután kaptam sürgönyt Ödöntől, írtam neki és megköszöntem a meghívást. Eszmélni kezdtem, karácsonyeste lesz ma és te drága, jó cimborám, fiam, barátom Nyuli, te ma egyedül maradjál a hideg, sötét temetőn? Ezt nem tűrhettem, hozzád húzott szívem, hozzád ellenállhatatlanul. 4.25 kor indult a vonat, nagyon teli volt, fél hat után érkeztem Vácra. Mentem újságot venni és gyufát, ittam egy pohárka keserűt, mert át voltam fázva. Aztán kimentem hozzád drágám, sötét volt és ködös, meglehetős nagy sáron mentem át. A fiúk mindenfelé lövöldöztek vaktöltésekkel. Hideg nem volt csak kissé nedves. 6-kor kiértem hozzád drága, édes, alig találtam az utat, a sírok közt, végre nálad voltam, fölváltva ültem és térdepeltem melletted, fájt a szívem nagyon, de mégis megnyugtatott kissé az, hogy nálad vagyok. A vasút felől derengtek a távol ködéből a lámpák. Olyjó volt ott nálad csókolhatni a sírkövedet és a hervadt virágokat sírodon. Visszaemlékeztem a távol múltra, de különösen betegségedre és utolsó óráidra te szeretett jó lélek. 7 óra után elbúcsúztam sírodtól miután az utolsó harangszó elhallgatott. Ó Istenem be elhagyatottnak éreztem magamat mikor tőled édes, drága elmentem, mily kegyetlen űrt éreztem szívemben. Ismét ködön, sáron át az ismert utakon az indóházig. Talán félórát vártam a vonatra. A vasúton folyton reád gondoltam, láttalak lelki szemeimmel, édes, jó cimborám Bálintkam, hallottam szeretett hangodat. Ez oly jó volt, de néha úgy elcsavarta szívemet, hogy alig tudtam könnyeimet visszafogni. Pestre jövet találkoztam Fadrusz özvegyével, 345 akivel majdnem a vonaton visszamaradtunk volt. Azután ettem valamit, 345 Fadrusz János (1858-1903) szobrász felesége Deréky Anna festő és szobrász volt, akivel 1895-ben házasodtak össze.
