Bardoly István szerk.: Mednyánszky László feljegyzései 1877–1918 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/5)

Előszó (Markója Csilla)

a legmesszebb menő spiritualizmust, azt, amelynél a test már csak igen átlátszó vagy rozoga keretül szolgál. " (Malonyay Dezső: Mednyánszky. Budapest, 1905. 94., 97.) így látta tehát Mednyánszky, azaz Medi problémáját a barát, a „Kritikus Kutya", aki becenevét a bulldogról kapta, nyilván, mert amit egyszer megragadott, azt többé nem eresztette. Ok hárman, a „harapós szőke Bully", a később dicstelen politikai szerepet vállaló Pékár Gyula, az „író Kutya" és Medi, az „Öreg Festőkutya" lettek főszereplői Pékár egy folytatásokban megjelenő novellájának, a Laura bűnének. A novella a „saját élet helyett élt életről" szól, főhőse magát hentes helyett költőnek hiszi, menyasszonyába pedig egy képhez való hasonlósága nyomán szeret bele, mely festmény Petrarca szerelmét, Laurát ábrázolja. Ám a művészettörténészek kiderítik, hogy a képen mégsem Laura, hanem egy híres kurtizán látható és az önjelölt költő, akinek élete és szerelme egyszerre törik össze, visszatér a valóságba, a ferencvárosi hentesüzletbe, a „pejsli, tepertő, sertésgerinc mögé", ahonnan elszármazott, amikor annakidején a Párizsba készülő három kutyával, Medivel és barátaival összeakadt. Találkozásuk történetét így írja le a novellában Pékár: „Azok a két év előtti ferenczvárosi szép napok! Érdekes időszaka volt ez a Medi életének. A nagy festő, a koldusként járó dinasztia-báró, az egyszer ismét ott hagyta kastélyait, ködös-magányos tátrai tájképeit s a nagyvárosi nyüzsgő mélységekbe merült alá: belekezdett utóbb oly híressé vált „ csirkefogó-ciklusába "se feladatához abban az akkori régi rejtelmes Ferenczvárosban találta meg a legpompásabb modelleket. Bolond egy nyomorfarsang! Hozzá a legteljesebb inkognitóban... Hármasban (és Sue modorában) heteken át gurultunk mi akkor az üllői úti kaszárnyától Kispestig s a Fuchs-kaszárnyáig ama városvégi tájakon, hol a boldogult Kozarek (beh szép leányai voltak!) hóhéri és gyepmesteri telepe virult (akasztott ember kötele-üzlettel!), a hol minden éjjel megkéseltek pár embert, s a Sáska-féle millimári szelindekek legalább is minden héten agyonharaptak egy-egy tolvajt... Nos, Medi kapuk alatt, utczasarkokon, pálinkamérésekben festegetett, s mi hozzá méltó toprongyosan alakoskodtunk körülötte. Tetszett a szerep: barátkoztunk a csirkefogókkal, orgazdákkal, brúdert ittunk a verklisekkel; csepüfalakkal, s zughenteseknél étkeztünk, ahol Medi a kosztunkért: disznósajtért, szafaládéért méterszám portraitirozta a nyers- és füstölthús-iparosság zsíroskövér hím és nőpéldányait. " (Pékár Gyula: Laura bűne. Vasárnapi Újság, 1919. október 19. 322.) Ez tehát a „Sue-i, murgeri romantika" pesti módra, ezek Mednyánszky alászállásának tárcastílben felfeslett kulisszái. Mednyánszky jellegzetes figuráját számtalan évszázados anekdota, tárca, hírlapi közlemény, novella, sőt, Justhnak köszönhetően egy regény, a Fuimus is megörökíti. Ezek nyilván bővelkednek legendás részletekben, de a kép, amit festenek Mediről, még ha nem is minden momentumában igaz, de eléggé - ahogy Justh hősei mondanák - homogén. Ahogy Lyka Károly, Mednyánszky műtörténész barátja fűzi egy Mednyánszky-anekdotához: „De ha nem is esett meg a valóságban, megtörténhetett volna." A szikár kritikus így emlékszik vissza a nem kevésbé szikár festő alakjára: „Gyakran meglátogatott, alig ült le, leányom kis cicája ölébe ugrott, azt simogatta egész látogatása alatt. Meglehetősen hallgatag volt a természete. De szívesen és a leg-