Buzási Enikő szerk.: Európa fejedelmi udvaraiban, Mányoki Ádám, Egy arcképfestő-pálya szereplői és helyszínei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/1)
Buzási Enikő: MÁNYOKI ÁDÁM (1673-1757) Egy monográfia tanulságai
Mányoki 1710 februárjától feltehetően az év végéig volt Hollandiában, a fent vázolt feladatok mellett tanulmányi céllal. Akkor visszatért Berlinbe, ahol Rákóczi utasításaira várva és megbízásait teljesítve egy teljes évet töltött el. A fejedelem kívánságára 1711-ben, Berlinben rendelte meg 15 - bizonyosan saját portréábrázolása alapján 16 - eddig nem azonosított metszőnél azt a mezzotinto-portrét is, amely a nyugat-európai uralkodók és vezető arisztokrácia ábrázolásainak színvonalán mutatja be a hadvezérként, háromnegyed alakban megjelenő Rákóczit, s amely kompozíciójában Pieter van Gunst John Churchillt, Marlborough hercegét, az angol csapatok főparancsnokát ábrázoló rézmetszetét követi (27. kat. szám). Jóllehet Mányoki ekkor hivatalosan még Rákóczi szolgálatában állt, néhány újabban ismertté vált munkája arra mutat, hogy újból kapcsolatot talált az udvari körökkel, ezúttal ifjabb kortársa, az előző évben porosz udvari festővé kinevezett, francia származású Antoine Pesne révén. Pesne, akinek munkakapcsolata Mányokival sokáig nem volt ismert, a berlini egykori Monbijou-kastély dísztermébe szánt „Hofdamengalerie", azaz udvarhölgyeket bemutató 10 háromnegyed alakos portréból álló sorozat egyik darabját, Blaspiel bárónő arcképét bízta Mányokira 17 (15. kat. szám). A sorozatból csak öt festmény maradt fenn, s Blaspiel bárónő portréjának kivételével valamennyi a berlini mester munkáMányoki Ádám: Maria Josepha Sobieska hercegnő, született Wessolowska, 1713 Budapest, Magyar Nemzeti Galéria (34. kat. szám) Mányoki Ádám: Besenvalné, született Katarzyna Bieliríska, 1713 Dresden, Staatliche Kunstsammlungen Dresden, Gemäldegalerie Alte Meister (35. kat. szám) ja. 18 A „Hofdamengalerie" karakterét, tematikai változatosságát Pesne határozta meg azzal, hogy az általa megörökített hölgyeket valamilyen tevékenységgel jellemezte, ami képének megkomponálásakor Mányokit is kötötte. Talán nemcsak a feladat jelentőségével, hanem ilyen jellegű tapasztalatok hiányával is magyarázható, hogy a kép kivitelezésében olyan francia metszet-előképeket vett mintául, amelyek Nicolas Largillière hasonló kivágatú és szcenírozású munkái után készültek. A „Hofdamengalerie" képeinek hatása érződik Mányoki berlini tartózkodásának másik emlékén, a Magyar Nemzeti Galéria fiatal nőt öltözőasztal mellett ábrázoló képmásán is, amely hasonlóképp francia mintára, egy François de Troy-kompozícióra vezethető vissza (16. kat. szám). A Pesne-nel való festői kapcsolat nyomát Mányoki egyik legfontosabb műve, önarcképe őrzi a legegyértelműbben, amelyet épp a berlini festőtől eredő hatások alapján erre a második berlini időszakra és az 1711-es évre tehetünk (17. kat. szám). Színválasztását s egyes formai részleteit közvetlenül Pesne munkáiban találjuk meg, míg a kompozíció néhány jellemző eleme j 17. századi holland és német előzményekre nyúlik vissza. Köztük olyanokra, mint Johann Heinrich Roos önarcképe, amely a testtartás mellett az ing elöl lazán szétbomló motívumában inspirálhatta Mányokit, feltehetően Philipp Kilian metszetének közvetítésében.
