Buzási Enikő szerk.: Európa fejedelmi udvaraiban, Mányoki Ádám, Egy arcképfestő-pálya szereplői és helyszínei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/1)

Harald Marx: „FELRAGYOGOTT A FESTŐMŰVÉSZET SZERENCSECSILLAGA" Festészet és mecenatúra Erős Ágost és III. Ágost Drezdájában

radt művek csak keveset árulnak el a fejedelem uralkodásának első két évtizedéről, és nem tudunk sokat azokról a festőkről sem, akik a 17. és 18. század fordulóján Drezdában tevékenykedtek. Az 1700 körüli esztendőket politikailag egyszerre jellemzik merész remények és mély csüggedések, Ágost lengyel királlyá koronázása és az északi háborű. Erős Ágost művészeti ambíciói, efelől semmi kétség, hamarabb érvényesültek volna a svédek elleni háború Szászország számára szerencsétlen és minden tekintetben katasztrofális kalandja nélkül, amellyel a király lengyelországi pozícióját akarta megerősíteni, s amellyel épp az ellenkezőjét érte el.

6 így történhetett, hogy a barokk festészet fejlődésében nem Erős Ágost uralkodásának kezdetével, hanem csak a 18. század tízes-húszas éveinek fordulóján következett be a stílusváltás. Barokk mind a kettő, de mennyire más jellegű: a 17. és a korai 18. századé sötét, mélyszínű és súlyos, a későbbi műveké ezzel szemben ünnepélyes és derűs, s bizonyos értelemben „velencei". A színvilágnak ez a jellemző változása először Olaszországban és Franciaországban, különösen pedig Rosalba Carriera (1675-1757) pasztelljein ment végbe, akinek művészetét Erős Ágost és fia, III. Ágost egyformán tisztelte. Pasztelljeiből a drezdai képtár őrzi ma is a legteljesebb gyűjteményt.

7 Drezdában gyorsan reagáltak, és csatlakoztak a korszerű törekvésekhez. Ehhez hozzájárultak az itt működő velenceiek is, mint Alessandro Mauro, akit a trónörökös, a későbbi király, III. Ágost már 1716-ban megismert Velencében, vagy Gasparo Diziani (1689-1767), aki 1717ben rövid időt töltött Drezdában, Giuseppe Galli-Bibiena (1696-1756), aki 1719-ben, majd 1747-től alkotott itt, Giovanni Battista Grone (1682-1748), aki 1724-től, és Giovanni Antonio Pellegrini (1675-1741), aki pedig a húszas években dolgozott Szászországban.

8 Mindez nem maradt hatás nélkül a francia Louis de Silvestre-re sem, aki komor, súlyos képekkel kezdett, ám a húszas években egyre derűsebbé és ragyogóbbá váltak a festményei. Drezda barokk festészete az európai központokból, Olaszországból, Franciaországból és Hollandiából, illetve a birodalom rezidenciáiból, például Bécsből és Berlinből érkező művészekkel és művekkel minduntalan létrejövő találkozásokból fejlődött. Az ilyen kapcsolatokból Erős Ágost és III. Ágost udvarának különleges feltételei között mesteri teljesítmények érlelődtek ki, amelyekre a megrendelői akarat, a drezdai hagyomány és persze - de nem kizárólag - külső ösztönzések nyomták rá a bélyegüket. A harmincéves háború után, II. János György uralkodásakor bekövetkezett művészeti föllendülés nem lett volna lehetséges Itália mintája nélkül, ahol építéBernardo Bellotto (Canaletto): Drezda az Elba jobb partja felől az Augustus-híddal. Rézkarc, 1749 Dresden, Staatliche Kunstsammlungen Dresden, Kupferstichkabinett