Buzási Enikő szerk.: Európa fejedelmi udvaraiban, Mányoki Ádám, Egy arcképfestő-pálya szereplői és helyszínei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/1)

Kalmár János: HATALMI HELYZET ÉS URALKODÓI UDVAR A 18. SZÁZAD ELEJI EURÓPÁBAN

ványok is, melyek az állami protokollrendet tartalmazták az egyes országok, illetve az azokat megszemélyesítő uralkodók hierarchiájával együtt,

84 ezek megszabták a diplomatáikat külföldön megillető bánásmódot, ami már politikai jelentőségű kérdés volt. Az emigránsként Franciaországban tartózkodó II. Rákóczi Ferenc esetében is - aki inkognitóban élt Párizsban - némi bonyodalmat okozott 1713-ban, hogy milyen protokoll szerint fogadják őt a királyi udvarban. Mivel XIV. Lajos minden támogatás ellenére sem ismerte el a magyar szabadságharc vezérét szuverén ország fejedelmének, Rákóczi nem részesülhetett az uralkodókat megillető kegyben. „Sáros grófjának" szólították, e vármegyéhez kapcsolódó örökös főispáni méltósága alapján. A versailles-i királyi audienciára - a feltűnés elkerülése végett - titkos lépcsőn vezették fel az uralkodó dolgozószobájáig.

85 Ehhez hasonló, formális jellegű nehézségekkel kellett szembenéznie a fejedelemnek a francia királyi hercegeknél tett bemutatkozó látogatása alkalmával is. Rákóczi ugyanis inkognitója ellenére azt szerette volna, hogy fogadási szertartásában legalább részlegesen tükröződjék valóságos rangja. Ezt azonban Breteuil báró, „a követek bevezetője [a királyi udvarba]"

86 megtagadta, mondván, hogy az ilyesmi problémákat okozhat. A királyi hercegeknek mégis azt tanácsolta, hogy ne feltétlenül ragaszkodjanak ahhoz, hogy Rákóczinak állnia kelljen, hanem - ha a beszélgetés elhúzódna - méltányosságból, mint rang nélküli előkelő személynek, engedjék meg neki, hogy leüljön egy zsámolyra, s ők is hasonlón foglaljanak helyet.

87 Az udvarok napirendje többnyire a fejedelem étkezési időpontjaihoz igazodott: az általában viszonylag későn (délután) elfogyasztott ebédhez, illetve az éjfél körül elköltött vacsorához. A mindennapiakon kívül, ünnepélyes alkalmakkor tartottak az uralkodói reprezentációt szolgáló nyilvános étkezéseket is, melyeken sok meghívott vett részt. Az udvari időbeosztást a napi istentiszteletek is alakították, melyeket szintén látványosan koreografáltak.

88 Rákóczi így emlékezett vissza XIV. Lajos udvarában töltött napjaira: „A nap reggeli óráit nyolctól a királlyal vagy Franciaország marsalljaival, a hercegekkel és az udvar főbb ügyeiben jártas, tekintélyes korú, erkölcseikben és társalgásuk kellemességében kiemelkedő elöljáróival folytatott beszélgetések töltötték be egészen tízig, azaz a királyi mise idejéig. [...] Erről megtérve valamelyik barátunk szobája fogadott, melyben többen gyűltünk össze hol katonai, hol politikai, hol tudományos viták lebonyolítására egészen ebédig, amit tetszés szerint vagy nagy társaságban fogyasztottunk előkelően, vagy kisebb baráti körben. Ezt kártyajáték követte estig, vagy a királyi vérből származó hercegnőkhöz tett udvariassági látogatások. Ezek közé a napok közé ékelődtek a szarvasvadászatok a király törvényesített fiával, Toulouse grófjával, akivel minden héten két meghatározott napot rambouillet-i kastélyában töltöttem. [...] Fenti időtöltéseim közé vegyültek a király magánsétái és vadászatai, melyeken kevés tisztjének kíséretében egyedül szokott foglyokra és fácánokra vadászni. Lehetőséget kaptam, hogy ezeken én is megjelenjek."

89 „A ceremónia: rend" - hangzik az akkori meghatározás,

90 s ez feltétlenül találó. Hiszen legfőbb rendezőelve az uralkodóból kiinduló hierarchia, ami egyértelműen kifejezte az egyes személyek társadalmi értékét, a külvilág számára is jelezve a rangkülönbségeket, melynek mércéjéül a fejedelemhez való közelség mértéke szolgált, aminek hátterében a megváltozott uralkodókép állt. Míg ugyanis korábban az „Isten hivatalnokának" tekintett királyoknak a patriarchális módon való kormányzást javasolták nevelőik. Az abszolutisztikus államelmélet teoretikusai „Isten kegyelméből" vezették le az uralkodói hatalmat, ami azt jelentette, hogy a legfőbb világi méltóság viselője „isteni törvény" szerint (iure divino), azaz Istennek tetsző módon tartozik kormányozni, s kizárólag neki tartozik felelősséggel. Ezt a felfogást váltotta fel később a felvilágosodás nyomán elterjedő szerződéselmélet, amely a politikai hatalmat isteni törvény helyett a szerződő felek egyéni akaratából származtatta.

91 A 17. századi és 18. század első felének udvarai tükrözik koruk „isteni" uralkodóképét. Ez leglátványosabban a spanyol királyhoz kapcsolódó ceremóniában mutatkozott meg, hiszen a felség által viselt ruhát nem volt szabad érintenie idegennek, a lovat, amelyen lovagolt, nem ülhette meg más, szeretőjének pedig élete további részét kolostorban kellett eltöltenie.

92 De a másutt is órárapercre pontosan ismétlődő uralkodói napirend a maga változatlan, szigorú ritmusával szintén a soha meg nem szűnőt, az örökké tartót akarta imitálni, az uralkodó múlandóságát szándékozott feledtetni.

93 És a sokfelé elterjedt, nyilvános uralkodói öltöztetési (lever, azaz felkelési) és vetkőztetési (coucher, azaz lefekvési) ceremónia sajátos módon ugyancsak ezt szolgálta, melynek során idegen szemek előtt is legalább részlegesen látni engedte a felség meztelen test(rész)ét. Ezt a koreografált királyi pőreséget nem a férfias vonzerő, de nem is az esendő test bemutatására szánták, hanem - az antik istenek ily módon való megjelenítéséhez hasonlóan - a halhatatlanságot volt hivatott kifejezni. Mint ahogy nemritkán ábrázolták is az uralkodókat festményeken, szobrokon és érmeken félmeztelen Apollóként vagy Marsként.

94 így ötvöződött a hatalom eredetének középkori gyökerű keresztény szakrális jellege

95 pogány antik elemekkel, mely utóbbi egyúttal jelezte is az uralkodókép mind nagyobb mérvű profanizálódását. A látványos udvari szórakozásoknak is megvolt a ceremóniája. A középkori eredetű lovagi torna a 16. század óta jócskán „megszelídült": a győztes szerepét előre kiosztották, nem volt már köze a fizikai erőhöz. A győztesnek pedig - aki más tekintetben is eredményes (ebb) volt - mindenkor az előkelőbb személynek kellett lennie. A bátorság helyébe az ügyesség és az elegancia lépett. A lovag helyét a gavallér vette át. A harci játék szín-