Buzási Enikő szerk.: Európa fejedelmi udvaraiban, Mányoki Ádám, Egy arcképfestő-pálya szereplői és helyszínei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/1)

Kalmár János: HATALMI HELYZET ÉS URALKODÓI UDVAR A 18. SZÁZAD ELEJI EURÓPÁBAN

Kalmár János HATALMI HELYZET ÉS URALKODÓI UDVAR A 18. SZÁZAD ELEJI EURÓPÁBAN MARS ÉS PAX KÖZÖTT A 18. század beköszöntekor fegyverek zajától volt hangos egész Európa. A harc a földrész déli, nyugati és középső részén II. Károly, az utolsó spanyol Habsburguralkodó (1665/75-1700) örökségéért folyt, aki gyermektelenül halt meg 1700-ban.

1 Mivel XIV. Lajos francia király (1643/61-1715) és I. Lipót német-római császár (1657-1705) egyformán közeli rokona volt II. Károlynak, hasonló jogon igényelték dinasztiájuk számára a spanyol örökséget: XIV. Lajos unokáját, Anjou Fülöpöt, I. Lipót pedig ifjabbik fiát, Károly főherceget igyekezett az ottani királysághoz segíteni.

2 A francia trónigénylő, Anjou Fülöp spanyol trónra kerülése esetén az idős XIV. Lajos halála után lehetségessé vált volna a két szomszédos monarchia egyesítése. Ezért Anglia és a németalföldi Egyesült Tartományok (Hollandia) - a fenyegető francia-spanyol hegemónia veszélyétől tartva Károly főherceg mellé álltak, s az örökösödési háború során katonailag is támogatták a Habsburgok trónigényét.

3 A Bourbonok oldalán a spanyol katonai erőn kívül csupán II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem (1679-1726) - aki egyúttal Spanyol-Németalföld kormányzója is volt - seregei jelentettek komolyabb segítséget.

4 1709-ig a császáriak és szövetségeseik - a spanyolországi frontot leszámítva - lényegében mindenütt sikerrel harcoltak. Az Ibériai-félszigeten viszont a francia-spanyol szárazföldi erőfölény vált mind egyértelműbbé. A háború során előálló patthelyzet miatt kezdődtek tárgyalások 1709 tavaszán Hágában, majd 1710 márciusában az ugyancsak hollandiai Geertruydenbergben XIV. Lajos, illetve az 1705-ben elhunyt I. Lipót örökébe lépett I. József császár (1705-1711), Nagy-Britannia és az Egyesült Tartományok képviselői között.

5 A franciák számára kedvező fordulatnak számított, hogy Angliában 1710 augusztusában megbukott a háborúpárti whig-kormány, s az azt felváltó toryk a megegyezést szorgalmazták, mivel nem látták értelmét a további hadműveletekben való részvételnek, és megelégelték, hogy a hatalmas kiadásokkal nem arányosak az eredmények.

6 I. József császár 1711. április 17-én váratlanul bekövetkezett halála újabb lendületet adott a Bourbonokkal szembeni koalíció felbomlásának. Hiszen immáron az elhunyt uralkodó egyetlen fivére, Károly főherceg örökölte az egész Habsburg Birodalmat. Ezért még szövetségesei, a tengeri hatalmak is ellenezték, hogy Spanyolország is a kezére kerüljön, mert akkor a Habsburg hatalmi túlsúly vált volna éppoly nyomasztóvá, mint amilyen a háború kezdetekor a Bourbonok részéről fenyegetett.

7 így azután - azt követően, hogy XIV. Lajos beleegyezett abba, hogy Francia- és Spanyolország ne egyesülhessen egyazon uralkodó jogara alatt - Anglia és Hollandia egyaránt Anjou Fülöpöt ismerte el Spanyolország királyának (1700-1724).* Az örökösödési háborút lezáró békét előkészítő tárgyalások Utrechtben kezdődtek 1712 januárjában az elhunyt bátyja helyébe lépő, VI. Károly néven császárrá választott Habsburg-uralkodó (1711-1740), Franciaország, Anglia, Hollandia, Porosz-, valamint Spanyolország képviselői között. 1713 tavaszán született megegyezés, először Anglia és Spanyolország, majd pedig Franciaország és Anglia, Hollandia, Poroszország, Savoya, Portugália, továbbá Spanyolország és Savoya között.

9 A császár és XIV. Lajos csak utóbb, 1714 márciusában kötött békét egymással a Badeni Őrgrófság területén lévő Rajna menti Rastattban, amit a német birodalmi rendek szeptemberben erősítettek meg a közeli Baden városában.

10 Végül 1715 novemberében született még egy, az utrechti békerendszerhez kapcsolódó szerződés Antwerpenben, az ún. „sorompóegyezmény", amely az Egyesült Tartományok számára nyújtott biztonsági garanciát azzal, hogy Dél-Németalföld francia határ közeli területein a hollandok lehetőséget kaptak néhány erődített hely megszállására.

11 Az utrechti béketárgyalások kezdetekor, emigrációjának második esztendejében az éppen Danckában (Gdansk, Danzig) tartózkodó II. Rákóczi Ferenc, a már egy éve véget ért Habsburg-ellenes magyar szabadságharc vezére, Lengyelországból kérte a hozzá mindaddig készséges tengeri hatalmak

12 közbenjárását - az otthon maradt felkelők és a kormányzat között 1711-ben létrejött szatmári megállapodás

13 után, ha már nem is az egész Magyar Királyság, de - legalább az Erdélyi Fejedelemség önállóságának elfogadtatásához.

14 „Vallomásai" tanúsága szerint azonban csalódottan kényszerült megállapítani, hogy „miután a háború befejeztével megszűntem a tárgyalásokhoz fontos, nélkülözhetetlen és befolyásos személy lenni, az angol királynő és az Egyesült Rendek által tett ígéreteket az ügyem belefoglalásához adandó hozzájárulásról derekasan megszegték. Mondták is [...] mindkét hatalom miniszterei, hogy javaslataimat a francia király minisztereinek közvetítésével terjesszem elő, mert nem illő, hogy ők, mint a császár szövetségesei, vállalják elsőként magukra ügyem intézését,