Bakos Katalin szerk.: Szivárvány Áruház és Nagyvilág, Káldor László (1905–1963) és Gábor Pál (1913–1992) (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/4)

Gábor Pál önéletírása

Gábor Pál önéletírása

1 Gábor Pál az „Atelier", egy Bauhaus típusú budapesti iskola elvégzésével grafikusi és belsó'építészi diplomát is szerez. Tudatában van képzettsége elégtelenségének és szakmai tapasztalata hiányának, ezért két műteremnek is felajánlja „szolgálatait". Délelőtt építész, délután grafikus, három éven keresztül dolgozik két neves mester közeli munkatársaként, és az ő kárukon tanul a mindennapok gyakorlatából.

2 Gábor Pál törekvése azonban nem merül ki a szakma elsajátításában. Szeretné elmélyíteni ismereteit: megismerni a világon létező összes kifejezési formát. Szakmai folyóiratoknak köszönhetően ismeri már a három „C"-t: Carlu, Colin és Cassandre nevét. Utóbbi szellemi atyjává válik. Rájön, hogy Cassandre munkásságának szigorú koncepciója kijelöli az utat, amelyet egy fiatal építész és grafikus követendő iránynak tekinthet. A két magyar mester mellett eltöltött három év gyakorlat idején párizsi tanulmányútra készül, az 1937-es Világkiállításra. 1936-ban, 22 éves korában egy építészeti verseny megnyerése lehetővé teszi számára, hogy nyolc hónapot töltsön Párizsban, anélkül, hogy dolgozni kényszerülne. 1937 júniusában érkezik Párizsba, telve kíváncsisággal, egy jegyzetfüzettel és egy fényképezőgéppel felszerelkezve. Egy hónapon keresztül minden nap ellátogat az „Expo '37"-re, összegyűjt és dokumentál mindent, amit lát. Látóköre egyre tágul. Megállapítja, hogy a grafikus művészetre - néhány népművészeti elemet nem számítva nagy hatással vannak a képzőművészeti irányzatok, és a kubizmus döntő szerepet játszik a fejlődésében. Rájön, hogy még a távoli országokban élő alkotók sincsenek elszigetelve, az irányzatok átlépnek az országhatárokon. Tipográfiai eszköztára szegényes és a Bauhaus munkamódszereinek megfelelő: körző és szögmérő, a Paul Renner-féle Futura geometriája. A nagy felfedezés Cassandre Peignot betűje, egy grafikus által rajzolt írásmód, amely dacol a korábbi körülményes tervezési folyamat törvényeivel, egyben inspiráló, és a korszak technológiájához is adaptálható: sem nem antik, sem nem Elzevir, mégis telt, finom, szigorú, elegáns és érzékeny egyszerre. [...] Párizsi tartózkodásának egyetlen célja van: befejezni tanulmányait és visszatérni hazájába, irodát alapítani, hogy végre a saját neve alatt dolgozhasson. Tisztában van erényeivel, de hiányosságaival is. Iskolái során elsajátította a művészetelméletet, de rajzolni nem tanították meg megfelelően. Beiratkozik az Académie Grand Chaumiérebe, ahol hónapokig napi 3-4 órát dolgozik. A fennmaradó időben portfolióját készíti Vasarely műtermében, akit még Budapesten ismert meg, és aki már hét éve él Párizsban. Vasarely keze alatt fél éven keresztül plakátterveket rajzol, illetve segédkezik a művész kísérleteiben. Műveit saját neve alatt állítják ki a gordes-i Vasarely Múzeumban. Az „eufória" éve végéhez közeledik, de nincs kedve elhagyni Párizst. Vasarely több ügynökséghez is beajánlja, és megérkeznek az első megrendelések. Még három évet tölt Párizsban, és a sok elfoglaltság közepette végül is 1940 karácsonyán a megszállt Párizsból tér vissza Budapestre. Magyarország még nem lépett be a háborúba. Megnyitja saját stúdióját és neve hamar felkerül a legjobb szakmabeliek sorába: lakásokat rendez be, kiállítás-enteriőröket, könyvborítókat - közel százat három év alatt - és kereskedelmi plakátokat tervez. 1943-ban mozgósítják, 1944 végén hagyja el az országot, és hat hónappal később látja viszont stúdióját, amit egy bombatámadás lerombolt. Semmi nem maradt a múltjából: a jegyzetei, a munkái másolatai, a fotóarchívuma füstté váltak. A háború befejeztével újra kell kezdenie életét, mivel irodáját teljesen megsemmisítette egy bombatámadás. Tizenegy év keserves munkájával az egyik legkeresettebb tervezővé válik [...], Budapest nagy múzeumainak kulturális kiállításait rendezi; több ezer négyzetmétert építenek és rendeznek be tervei alapján. Grafikus és építész, ő az első olyan alkotó Magyarországon, aki a műfajok kölcsönhatását képviseli. A grafikai tervben azt fejezi ki, ami számára a legfontosabb az építészetben, és építészeti terveiben is érvényesül a grafikus szemlélete. Ezzel egy időben részt vesz a társadalmi-kulturális élet, a szakmai közélet szervezésében, először a szakszervezetben, majd a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségében, ahol egyre magasabb tisztségeket tölt be. Elméleti tanulmányokat közöl. Tárgyal a kulturális minisztériummal a független grafikusok kollektív szerződéséről. Miniszteri rendelet nevezi ki egy állami tervezővállalat élére, ahol több mint 500, különböző szakmákat képviselő alkalmazott dolgozik, és melyhez építészeti tervezőiroda is tartozik.

3 Kinevezése előtt pár hónappal jelenik meg egy hetilapban egy kritikus hangú cikke a városok politikai ünnepségek alkalmával való feldíszítéséről. Négy hónapra feladja saját stúdióját és teljes egészében a rábízott feladatnak szenteli magát. Először megfigyel, aztán cselekszik. A minisztériumnak küldött jelentéseiben felhívja a figyelmet a szervezési hibákra, és új rendszert dolgoz ki. Megbízatása hat hónap múltán lejár,

4 ezt követően kinevezik a grafikai művészetek nemzeti bizottságának elnökévé,

5 hogy a nyomtatványok minőségét javítsa (politikai és kereskedelmi plakátok előkészítése, nemzeti vállalatok márkajelzései). Ezt a tisztséget két és fél évig, Párizsba távozásáig tölti be. Komoly felelősség: hetente 5 délután. A grafikusok szakszervezetének két tagja, két grafikus a Szövetségből és az Állami Hirdető Vállalat egy képviselője dolgozik a keze alatt. Minden hónapban új asszisztensek váltják egymást mellette. A bizottságnak az is feladata, hogy kiossza az állami szervezetektől érkező munkákat, és hogy meghatározza a honoráriumokat a kollektív szerződés bértáblázata szerint. A bizottság határozata nem végérvényes, a kulturális államtitkár személyesen megváltoztathatja azt. Gábor működésének két és fél éve alatt a bizottság nagyban hozzájárult a városi környezet változásához, és napi fogadóóráinak köszönhetően hatással volt a grafikusok munkájára, még a kevésbé tehetségesek teljesítményének javítására is. Gábor Pál nyugodt lelkiismerettel hagyta el az országot, annak tudatában, hogy nem hagyott itt ellenséget. Ellenkezőleg, húsz év múltán is fájlalják hiányát. Szakmai megközelítésben ez a tizenegy év munka mintegy száz kulturális témájú plakátot jelent. Minden plakáthoz egyben új betűtípust hoz létre. Néhány munkájával felhívja magára az ipari miniszter figyelmét, aki rábízza, hogy tervezzen új betűt a Budapesti Betűöntödének. 1953-at írunk, Gábor Pál a betű tradícióinak megújításán és a magyar nyelv sajátosságaihoz igazításán dolgozik, heteket töltve el az Országos Széchényi Könyvtár XVII. századi eredeti anyagainak aprólékos tanulmányozásával. Rájön, hogy a Tótfalusi nyomdász-teológus által metszett betűtípus a Garamond egy módozata. Három év munkájával újrarajzolja ezt az antikva betűtípust és italikus (dőlt) változatát, melyeket 1956-tól már alkalmaznak Budapesten. Ő készíti a magyar akadémiai diplomák kalligráfiáját. Kevéssel távozása előtt megtervezi a Nagyvilág folyóirat fejlécét.