Horváth György szerk.: Historicum, Járatlan utakon, Borsos Mihály fotográfiái az ezeréves Magyarországról (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2001/1)
húzták fel. Utána védőfalakat építettek a kitűzött teljes várterület köré, gondosan tervezett kapukkal téve biztonságossá a belül-lévők számára a védekezést. Harmadik lépésben jöttek sorra a palota-szárnyak és a gazdasági épületek, a raktárak és istállók. Ezt a metódust követték Visegrád építői is. Az első periódusban az öregtorony készült el, utána a belső kaputorony és a várfal, mindhárom oldalon, majd végül az északi részen az első palotaszárny. Itt azután szünetelt kissé a munka — és csak Károly Róbert uralmának korai szakában indult meg újra, amikor az országa fölötti szuverenitásért harcoló király állandó lakásául választotta a fellegvárat. Ekkor épült ki, igazodva az udvar szükségleteihez a keleti és a nyugati rész palotaépítménye. 1330 után aztán Károly Róbertet nem fenyegette semmi az országban - leköltözött hát a fellegvárból a Duna mellé, s ott építette föl királyi otthonát. A fellegvár persze ekkor sem maradt föladat nélkül: itt vigyázták a kincstárat, s itt őrizték a királyi koronát. A vár azonban így sem vált mord erőddé. Az uralkodók tovább építették. Ki-ki hozzátett valamit: Zsigmond várkápolnát építtetett, erős külső falakat húzatott, és létrehívta a keleti kaputornyot. Mátyás se maradt el tőle: neki az új lovagtermet köszönhette a vár. Az ő építményeivel azután már minden oldalról a palotasor fogta körül a központi várudvart. A fellegvár királyi korszakának a török ideérkeztével vége szakadt. Két ízben került török kézre a vár, először 1543-ban, majd egy tíz éves visszafoglalást követően ismét, 1605-ben. Ettől fogva egészen Buda visszavívásáig török kézen maradt. Lipót császár pedig 1702-ben felrobbantatta - a védelemhez nem kellett többé, rebellis fészek pedig ne legyen belőle. A visegrádi lokálpatrióták már a XIX. században óvni igyekeztek a fölöttük magasló hegytetőn álló méltóságteljes romot. Erőfeszítéseikhez azonban csak az 1970 óta folyó rekonstrukció adott igazi segítséget. Századok óta áll Zsámbék határában az egykori premontrei apátsági templom ZSAMBÉK romja. 1763-ben döntötte romba a földrengés — azóta van a látható, bedőlt A romtemplom állapotban. Különös csuda ez. A romokkal ugyanis két dolog szokott történni minálunk: vagy széjjelhordják a környék lakói, vagy újraépítik a kegyes szándéktól vezérelt kezek. Zsámbékkal sem, ez sem az nem esett meg. Hanem csak annyi, hogy 1889-ben Möller István konzerválta - a Műemlékek Országos Bizottsága megbízásából: megerősítette, ahol dőlni készült, s jelezte, milyen lehetett az épületnek egyik vagy másik része, ahol az építészeti hangsúly valamely lepusztult tagozat visszaállítását kívánta. Ma is úgy látjuk, ahogyan ő hagyta maga után. A későbbi ásató szakemberek, Lux Kálmán és Lux Géza nem felülbírálni kívánták a Möller által alkotott műveletet, hanem tisztázni a maguk eszközével, amit - úgy látták — tisztázni kell. Munkájuk nem volt eredmény nélkül való. Megtalálták egy kis, egyhajós templom alapjait a réginek a belsejében, és egy sírt - minden bizonnyal a templom alapítójáét - a kis épület közepén. Ez az első egyház valamikor 1200 körül épülhetett, és aligha állt sokáig. Hamarosan ugyanis a helyébe került az a nagy templom, aminek most a maradványait látni. Ennek építtetői a III. Béla idejében Franciaországból jött Aynardi család tagjai voltak: Egyed ispán, az ő Pena nevű felesége, és az a Smaragd ispán, akinek a neve számos oklevélen olvasható 1205 és 1222 közötti időkből. Az általuk építtetett templomot és kolostort a francia földről eredt premontrei szerzet papjai népesítették be, és bizonyosan állt már a tatárok érkezése előtt, 1234-ben. Elvégre is, ekkor már ott volt olvasható a neve a rend kolostorait számon tartó katalógusban, a rend központjából kiküldött ellenőrök jelentése alapján. A zsámbéki templomot és a kolostort az 1200-as évek első felében épült és — részben - a tatárjárás után befejezett nemzetségi monostorok körébe sorolja a tudomány. Listájukat az 1208-ban megalapított Lébény kezdi, Ják folytatja,
