Horváth György szerk.: Historicum, Járatlan utakon, Borsos Mihály fotográfiái az ezeréves Magyarországról (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2001/1)

tized-jövedelmeit is átengedte a Szent György plébániát, a mai református templomot, és a ferencesek kolostorát és egyházát - nagy valószínűséggel - párhuzamosan építtető István vajdának. (A vajda és a ferences kolostor szoros kapcsolatát mutatja, hogy holt tetemeinek is a kolostor templomában lett nyugvóhelye; onnan vitette át 1600 táján a Petrasko vajda csapataitól 1587-ben feldúlt és a ferencesek távoztával 130 esztendőre elhagyottá vált kolostor romos egyházából az akkor már református templomként szolgáló plébániatemplom valahai szentélyébe az ismét azonos nevű Báthori István, a zsoltárokat is szerző országbíró.) Ma látható formáját a minorita ferencesek rendjének 1717-ben megkezdett visszatelepülése nyomán nyerte el a templom és a kolostor. Kelemen Didáknak hív-ták a visszatérés és az újjáépítés fáradhatatlan szervezőjét, munkálkodásának fő támogatója pedig Károlyi Sándor, a szatmári békét kötő, s nyomában nagyhatalmú potentáttá lett szabolcsi főispán volt. Az újjáépítőknek szerencséjük volt. A templomnak minden fala állt, csak a tetőzete ment tönkre és a boltozása szakadt be. Épen maradt a szentély mellett fölépített harangtorony is, és megvolt a maga helyén minden kőfaragvány, a hatalmas, mérműves ablakok és a gyönyörű gótikus kapu. Kelemen Didák és szerzetesei becsületére legyen mondva, a barokk korban szokatlan tisztelettel nyúltak hozzá a visszavett templomhoz. Mindent meghagytak, ahogy volt: a hatalmas gótikus ablakokat, a falakat, sőt, még a boltozatot is úgy építették föl 1722 és 1724 között - mintha a gótikus boltozatot rekonstruálták volna. Barokk kiegészítést csak a nyugati oldal főbejárata kapott. Igaz, ezzel az előcsarnokkal viszont teljesen eltakarták a gótikus főkaput. Olyan sikerrel, hogy el is felejtődött, s csak az 1973-ban megkezdett helyreállítás folyamán került elő. Azóta viszont ismét teljes szépségében szemlélhető a kicsit átalakított barokk előcsarnokban. Barokk stílusban újították viszont meg a templom berendezését. Erre azért volt szükség, mert a régi padoknak nyoma veszett, az 1511-ben készült, reneszánsz stallumot pedig, melyben ötven ferences atya számára volt hely a templom szentélyében, a Petrasko-féle dúlást követően átvitték a református templomba. Szükség volt új oltárok létesítésére is; erre ugyancsak az újjáépítés keretében és stílusában került sor, amikor a templom egy főoltár mellett két mellékoltárt kapott. A minoriták templomának legnevezetesebb kincse azonban a Krucsay-oltár. Ezt Krucsay János — és Krucsay második felesége - állíttatta, lelkifurdalásában, hiszen ő volt az, aki hűtlenséggel vádolva perben halálra ítéltette az első feleségét, s ki is végeztette, csak hogy elvehesse a másodikat. Az engesztelésül állított oltárnak nem ismerjük az alkotóját, csak annyit tudhatni róla, hogy eperjesi illetőségű volt, és istenáldotta tehetség. Művén Krisztus szenvedésének állított emléket, azaz a Passiót ábrázolta eleven szépségű szoborcsoportokban. A jelenetek baloldalt kezdődnek — az Olajfák hegyén imádkozó Krisztus szobrával. Majd fölötte — az ostorozás jelenete következik, e fölött, a párkányon a tövis-koronázást látni, vele átellenben a megcsúfoltatás teljes jelenete van. A kettő között pedig, fent, egész magasan, az oromzaton az Ecce Homo, amikor Pilátus bemutatja a népnek a megkínzott üdvözítőt. Az oltár jobb oldalán ismét két jelenet kapott helyet, fölül a keresztvitel, lent pedig a keresztre-feszítés. Az oltár közepén, a liturgikus középpontban, a kereszten függő Krisztus szobra áll, Szűz Máriáé és Keresztelő Szent Jánosé társaságában.Végül lent, az oltár predellájának a mélyén, a sírban fekvő Üdvözítő szobra van. Ez későbbi, kiegészítés, az eredeti szobrot ugyanis kiemelték a helyéről, mert megtámadta a szú. Ha lehet — ha szabad — a világ csuda-dolgait rangsorolni, a nyírbátori református NYÍRBÁTOR templom a Magyarországon lelhető gótikus templomok legszebbike. És különös A református templom szerencsénkre, épségben áll a helyén több mint fél évezred óta. Építtetője Báthori István erdélyi vajda volt, aki az 1479-ben megvívott győzelmes kenyérmezei csata