Horváth György szerk.: Historicum, Járatlan utakon, Borsos Mihály fotográfiái az ezeréves Magyarországról (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2001/1)
SZEGHALOM Vízjárta hely volt sokáig - mint a neve is mutatja — Békés megyében a Sárrét Emléktábla az utolsó vidéke. Települései a környék apró kiemelkedéseire, vízmentes szárazulataira sárréti boszorkány épültek. Lakóinak évszázadokon át a Sárrét nyújtott megélhetést, és menedéket, megégetésének helyén Szeghalom lakói is így élték végig a századokat. Településüket Anonymus könyve is említette már, azaz jelentékeny hely lehetett az Árpádok korában is. A XV. század végén pedig még följebb jutott a ranglétrán: mezővárosi kiváltságot kapott. A hódoltság századait a szeghalmiak is a Sárrét vízi-világába húzódva élték túl. 1711-ben azután hazaköltöztek a falujukba. A hosszú elhagyatottság okán - mondani sem kell talán - Szeghalomnak barokk és klasszicista stílusú minden nevezetes épülete. Az 1780 és 1794 között épített református templom barokk. A mellette álló lelkészlak a XIX. század elején épült, klasszicista stílusban. (Ennek 1933-tól 1945-ig Tildy Zoltán volt, szeghalmi lelkészként, a lakója.) 1830-ban létesült, ugyancsak klasszicista stílusban, a kántor háza, ugyanekkor-tájt a Presbitérium székhelye és a Magtár. Ez utóbbinak a falán adja hírül a nevezetes emléktábla: az előtte lévő téren égették meg, 1718-ban a Sárréten az utolsó boszorkányt. VESZTŐ A Vésztő melletti Mágori domb kilenc méter magas. A hatvanas évek végéig A Mágori domb mindenféle történettudománynak szűz területe volt, legföljebb a helybeli múzeumok munkatársai gyanakodtak rá, utóvégre is, valaminek kellett ott lennie, ha a harmincas évek óta minden komolyabb földmunkánál, szőlő alá való terepelőkészítésnél különbözőféle korokból származó leleteket forgattak ki a földből a munkások. 1968-ban azután meglett az első próba-ásatás. Ez egy középkori temetőt hozott felszínre. Két esztendő múltán a dombtetőn épített monostor - a Csolt nemzetség alapítása — került sorra. Ennek — nyolc éven át tartó — feltárása közben pedig kiderült: alatta bronzkori település búvik meg, az alatt még régebbi kultúrrétegek ülnek. Summa summárum,az egész Mágori domb emberkéz műve! Egymást követő népek, nemzedékek telepedtek le újra meg újra a Sebes-Kőrös erdős-vizes vidékén, s választották otthonuknak a mind magasabb szárazulatot. Az első telepesek még az újkőkorban - Kr.e. 3500-2600 között, tehát az egyiptomi óbirodalommal egy történeti korban — érkeztek a helyszínre. A szárazulat akkoriban két méter magas volt, azaz a folyó vize már nem érte el, csak körülfutotta a legmagasabb állásnál is. Őket újabb és újabb népek követték. Ittlétük eredményeképpen nőtt hét méternyit a domb, kilenc építési periódus alatt, melynek minden egyes rétegét a megelőző telep elegyengetett omladékára építették. A legtöbb letelepülő földművelő volt, kőből és csontokból készült szerszámokkal túrta a talajt — e mellett persze halászott, pákászott, gyűjtögetett, vadászott is a környéken, a folyót szegélyező nádasokban és galéria-erdőkben. A honfoglaló magyarok, mint minden elődjük az ittlétben, ugyancsak használatukba vették hamarosan a kínálkozó dombot. Első lakóit nincs mód pontosan azonosítani, az viszont már bizonyos, hogy a X. században ez a táj a nyugati kereszténység felvétele és a feudális függelmi viszonyok ellen tiltakozó „pogánylázadást" vezérlő Vata nemzetségének volt a birtoka. És az is maradt.Vata rokonsága ugyanis nem tűnt el a történelemben, mi több, továbbra is bírta a szállásterületét. Közülük vette az eredetét az a Csolt nemzetség is, amelyik a Mágori domb tetején több templomot és egy monostort épített. Az első templomuk bizánci rítust követő, és, úgy lehet, freskókkal is díszített építmény volt. Ez a „pogánylázadás" során tönkrement. Helyébe új, immár latin rítusú egyház került, melyet több ízben is át-, meg újra-építettek, növeltek. A legnagyobb már impozáns méretű lehetett: három hajója volt, a hosszát harminc-, a szélességét majd' tizenhárom méternek mutatta meg a Juhász Irén régész vezette ásatás. Ettől a nagy templomtól délre épült fel, valószínűleg a XII. század végén, román stílusban, a monostor ,,U"-alakú épületcsoportja.
