Imre Györgyi szerk.: Miró előtt Dali után, A 20. század katalán mesterei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/4)
82 Miró előtt Dali után volna egyet, hogy nevét a Dau al Set csoportéval társítsák. A Cirlotra vonatkozó referencia azonban helytállónak bizonyult. A Le Petit COBRA negyedik, 1 950 decemberében megjelent számában még agresszívebb utalást találunk Dalira abból az alkalomból, hogy a Cobalto folyóirat a szürrealizmusnak szentelt szám publikálását jelentette be: „...fogalmazzunk úgy, hogy a Pireneusok túloldalának liberálisai számára a szürrealista festészet Dalit és Lurçatot jelenti. Ami pedig a szürrealista irodalmat illeti, arról csak nyolcadkézből vett antológiákból van tudomásunk." Ez a megjegyzés, amelyet ugyancsak E. J. jegyzett, pontatlan, noha jól hangsúlyozza az ortodox és figuratív szürrealizmustól való távolságtartást. Ebben az értelemben a COBRA és a Dau al Séf közötti egybeesés teljesen egyedi természetű. A COBRA cikkeiben utalás történt Max Ernstre és Paul Kleere. A Dau al Set 1950 júniusában, a művész halálának tizedik évfordulóján szentelt egész számot Paul Klee munkásságának, míg az 1951 májusi számban Max Ernstről emlékeztek meg. A Dalival való szembenállásnak olyan politikai felhangja is volt, amely ebben az esetben, az Art Nouveau szimbolikájával szemben álló diktatórikus rendszer korlátozásai folytán, még nyilvánvalóbbá vált. A rendszer elutasította a modernség szimbólumait. Míg a katalán nyelv használata a Dau al Set folyóiratban kiállás volt a kommunikáció szabadsága mellett, a szólásszabadság korlátozásának idején fontos volt a csoport tagjainak közös álláspontját hangsúlyozni. Arnau Púig 1948 novemberében a baloldali Jean-Paul Sartre-nak ajánlott tanulmányt publikált a folyóiratban, míg Brossa és Tápies elismerték a haladó szellemű brazil költő, Joâo Cabrai de Meló hatását, aki ebben az időben Brazília konzulja volt Barcelonában. Cabral de Meló verseit közzétette a Dau al Set folyóirat, és Joan Brossa több írását is megjelentette, amelyekben szociális érzékenységéről tett tanúbizonyságot, amint azt az 1 951 -es Arreplec című vers is bizonyítja. Talán az U no és Ningú (Senkik vagyunk) című, 1950-ben Joan Brossa szövegeivel és Antoni Tápies rajzaival megjelent kötet az, amelyben a szociális érzékenység a legnyilvánvalóbbá válik. Ebben mindkét művész „kulturális gerilla-harcosnak" minősítette magát. Másfelől a Dau al Set fogékony volt a mélyen gyökerező kulturális és populáris tradíciók iránt is (Enric Tormo Antoni Gaudíról, Arnau Púig pedig MODEST CUIXART Barcelona, 1925 Modest Cuixart eredetileg orvosnak tanult, ám hamarosan nyilvánvalóvá vált művészi elhivatottsága. 1946-tól kezdve teljesen a festészetnek szentelte életét. 1948 fontos állomást jelentett festői pályáján: ekkor alapította meg Joan Brossával, Joan Ponç-szal, Arnau Puig-csal, Antoni Tápiesszel és Joan Josep Tharratsszal együtt a Dau al Se/ című folyóiratot. Gyakran találkozott műkritikusokkal és művészeti írókkal, többek között Juan Eduardo Cirlottal és Rafael Santos Torroellával. Meglátogatta Joan Mirót is, majd bemutatta műveit a barcelonai Első Októberi Szalonon. A következő évben Modest Cuixart saját munkáit állította ki a Cobalto 49-ben, Joan Ponç-szal és Antoni Tápiesszel együtt, a Francia Intézet által szervezett kiállításon. Az ötvenes években több utazást tett Párizsba, Lyonba és más európai nagyvárosokba. Egyik franciaországi útja során meglátogatta Pablo Picasso műhelyét, és 1958-ban megtartotta első önálló kiállítását a párizsi René Drouin Galériában. 1959-ben nemzetközi festészeti díjat nyert az 5. Sőo Paulo-i Biennálén, és az absztrakt festészet első díját lausan- ne-ban. Az 1960-as években részt vett a spanyol avantgárdnak a londoni Taté Gallery- ben rendezett kollektív kiállításán, és a New York-i Guggenheim Museumban. Emellett számos önálló kiállítása volt Buenos Airesben, Aschaffenburgban, Bécsben, Párizsban, Madridban, Nápolyban, New Yorkban, Stockholmban és Milánóban. Ö készítette a díszleteket és kosztümöket a mexikóvárosi Auditorio Nációnál számára Lope de Vega A kertész kutyája című színművéhez (1963), a Ballets Modernes de Paris Antigonéjához (1965) és Fernando Arrabal Fando et lys című darabjához ( 1966). 1975-ben Modest Cuixart a Sáo Paulo-i Biennálé díszvendége volt. Fáradhatatlanul dolgozik művein, amelyeket több egyéni és kollektív kiállításon mutatott be, és amelyek miatt számos hivatalos elismerésben is részesült. Saját munkásságáról maga írja monográfiáit.
