Imre Györgyi szerk.: Miró előtt Dali után, A 20. század katalán mesterei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/4)
18 Miró előtt Dali után Rusinol képei nem voltak bőbeszédűek, ám a realizmus igazi példáit jelentik. Követői, Aureliano de Beruete és Francesc Gimeno sem szakítottak realizmusával, s olyan impresszionista fénykezelésre tettek szert, amelyre Rusinol kedvenc tanítványa, Jaume Moréra soha sem volt képes. Barcelonába visszatérve Gimeno a realizmus irányában haladt tovább, miközben megmaradt a fénylő színek bűvöletében: tájképei és portréi intenzív és bensőséges fényt árasztanak. Ezen az úton jutott el a festészet valamennyi jellemzőjét együtt hangsúlyozó festői expresszionizmusig. Az a siker, amelyet Anglada Camarasa (1 871-1959) ért el Párizsban 1 897-től 1924-ig, amikor végül Mallorcára költözött, szorosan kötődik az általa választott témákhoz. A párizsi éjszakai életet és folklórt megörökítő képei ugyancsak elütöttek attól a kozmopolita atmoszférától, amely a várost Camarasa első kiállítása idején, 1 898-ban jellemezte. Festői pályafutásának csúcsa, az 1905-ös Velencei Biennálén való részvétele előtt Camarasa kiállított a bécsi és müncheni biennálékon is, s emellett egyéni kiállításokat is rendezett. Nagy elismerésnek örvendett, ami kedvezett a technikájában és színében egyaránt radikálisan expresszív munkájának. Isidre Nonell (1 873-191 1 ) munkásságát a katalán festészetben kétségkívül egyedülállóvá teszi témáinak realizmusa, eredeti színválasztása, sötét árnyalatai és kifejezőereje, amely különösen a cigányok életének ábrázolásában nyilvánult meg. Korai munkáiban a realizmus iránt mutatott érdeklődést: ez jelenik meg a katalán Pireneusokban létrehozott, szellemi fogyatékosokat ábrázoló sorozatában is. A tájképfestés helyett Ricard Canalsszal együtt ezeknek a magashegyi környezet miatt különféle testi-lelki torzulásokat szenvedett embereknek a felkeresésére és ábrázolására vállalkozott. Ok lettek festészetének modelljei 1 896 nyarán, ahogyan későbbi festményein a cigányok. Ezekhez a munkáihoz gouache-t, tust és ecsetet használt. Képei, amelyek sokat merítettek Goyától és a keleti festészetből, gyakran gunyorosak és kritikusak voltak, s kifejezőerejük megdöbbentette mindazokat a látogatókat, akik 1 896 októberében, a barcelonai La Vanguardia nevezetű kiállítóteremben megtekintették őket. A következő évben Nonell Párizsba ment, ahová Ricard Canals ugyancsak elkísérte őt. Tizenkét rajzzal nevezett be a Champ de Mars kiállítására és az Impresszionista Festők 15. Kiállítására. Raimon Caselles műkritikusnak írott levelében arról tudósított: „A szellemi fogyatékosokról és a szegényekről készült tanulmányképek vonzanak ugyan egyfajta közönséget, ám vásárlókat nemigen. A vásárlóközönség itt sem más, mint Barcelonában. Szeretik az élénk színeket és a mindenféle intellektushoz egyaránt szóló képeket." Barcelonába visszatérve kezdett hozzá expresszív cigány-soJOAQUIM MIR Barcelona, 1873 - 1940 Tizenhat éves volt Mir, amikor megkezdte művészeti tanulmányait, és megismerkedett, több olyan jeles művésszel, mint Isidre Nonell, akivel két évvel később közös művészeti csoportot is alapított La Colla Del Safrà néven. A csoport célkitűzése az volt, hogy kivonuljon Barcelona külvárosaiba, és ott együtt fessen a szabadban. Mir részt vett az Els Quatre Cats vitaestjein is, ahol nagy népszerűségre tett szert a művészek körében. 1 899-ben Santiago Rusinollal együtt utazott Mallorcára, és itt is maradt a szigeten történt súlyos balesetéig, amelynek következtében a tarragonai kórházba szállították, és ott ápolták egészen 1906-ig. 1910-ben a Brüsszeli Világkiállításon első díjat nyert festményeivel. Ezekben egyre inkább a formák felszabadítása és feloldása vezette, olyannyira, hogy végül már jobbára csak a tarragonai mezők és gyümölcsösök ihlette színek skáláit festette. 191 3-ban Mollet del Vallès városába költözött. Képein ettől kezve ismét megjelennek a kötött formák, és nagyobb súlyt nyernek a zöldes árnyalatok. 1922-ben Villanova i la Geltrúban telepedett le, immár hírnévvel és sikerekkel elhalmozva, ami lehetővé tett számára egy washingtoni, philadelphiai és párizsi kiállító körutat. Későbbi festményein számos periódust különböztethetünk meg, a korai, mallorcai korszak erőteljes, vibráló színeinek újbóli megjelenésétől azokig a késői alkotásokig, amelyek világosan tükrözik utolsó időszakának nyugtalanságát és zűrzavarát.
