A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1948-1957

Borsos Miklós szobrászművész kiállítása

T Aizennégy év munkáját gyűjtötte össze és mutatja most be Borsos Miklós a Nemzeti Szalonban. Utolsó kiállítása 1943-ban volt; azóta felnőtt egy generáció, ezért talán nem érdektelen, ha néhány életrajzi adatot idézek az első bemutatkozó ki­állítás katalógusából: „Borsos Miklós Nagyszebenben született 1906-ban; családja gyergyói székely — közülük származott nagyanyai ágon Paál László és a segesvári Petőfi-szobor alkotója : Kőllő Miklós is. Kora ifjúsága harcterek árnyékában: színes és kalandos. Rendetlen gimnáziumi évek Szebenben és Győrben. Rövid idő a Képzőművészeti Akadémián és nagy csavargások Olasz­és Franciaország tengerpartjain. Ifjúsága Firenze és Budapest között telik. Festőnek indult, de 1933-ban szobrász lett. Súlyos, komoly munka évei következtek." Ebben az időben Győrben él és dolgozik. Az első bemutatkozó kiállítás 1941-ben volt a Tamás-galériában, 1945 őszén Pestre költözik és 1946 óta az Iparművészeti Főiskola tanára. Amint a Firenzében töltött idő ifjúságára, életérzésére és művészet szemléletére döntő befolyást gyakorolt és indulásának határozott irányt szabott, úgy a későbbi évek idejét Tihany atmoszférája érlelte és tette éretté. Az L942-es évnek egy késő őszi napján kint ültünk a füredi móló végén és néztük az előttünk húzódó félsziget lágy vonalát, az aprószemű eső fátyolán át úgy pihent a vízben, mint egy görög sziget az Égei-tengerben. Északi lejtőjén építettünk egy kis házat. Azóta minden nyarat és minden szabad időt ott töltünk. Tihanynak nagv történelmi múltja és mitikus varázsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom