A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1948-1957
Barna Miklós gyűjteményes kiállításának katalógusa
A Nemzeti Szalon gyűjteményes kiállításán egy problematikus egyéniséget ismerhetünk meg. Fejlődésének egyes állomásai fölvetik mindazokat a kérdéseket, melyek a képzőművészet alkotótehetségei előtt: a társadalom szocialista átalakulása közben felvetődnek. Az eszmei tartalom problémái mellett a szakmai módszerek tisztulási folyamata is figyelemmel kísérhető Barna Miklós anyagán, a mondanivaló mellett az ábrázolás, a színezés gyakorlata. Az egyre élesedő harc, ami korunkban az új és a régi között folyik, szükségszerűen megmutatkozik a művészet minden ágában. S e harcban a szemben álló osztályok érdekein, a haladás szempontjain kívül a mult maradványai is számottevő erőknek számítanak a kapitalizmus mellett. Még azok is, akik teljes szívvel és lélekkel küzdenek a munkásosztály forradalmi ügyéért, kénytelenek önmagukban nagyarányú erőfeszítéseket tenni a burzisoá csökevények legyűrésére. A jóhiszeműség és meggyőződés egyedül nem bizonyult elégségesnek az imperialista befolyás kiküszöbölésére, a szemlélet átnevelésén kívül a legapróbb szokások felülvizsgálására is ki kell térni. Hangsúlyozottan vonatkozik ez a kulturális tevékenységre, melyben különösképpen mód van elrejteni a burzsoá ideológia mérgező elemeit. Csak fokozott éberséggel, marxista-leninista képzettséggel lehetséges megoldani azt a művészettörténeti feladatot, mely a művészet kapitalista rothadását elszigetelve és a szocializmus kivívását tükrözve válik teljesíthetővé. A burzsoázia uralmának megdöntése és maradványainak felszámolása a képzőművészet terén iis közvetlen harci cél, ami csak pártszerű munkával, egyre tökéletesedő mesterségbeli tudással érhető el. Barna Miklós hosszú évtizedek óta vesz részt a munkásmozgalomban. 1922-ben emigrálni kényszerült, előbb Párásba ment, majd később sok-sok esztendőn át a Szovjetúnió vendégbarátságát, segítő támogatását élvezhette. Művészi pályafutásának most felsorakoztatott emlékei kézzelfoghatóan beszámolnak a formalista befolyás elleni küzdelemről s arról az építőjellegű változásról, ami az egészséges színhasználat, a természethű formák alkalmazásának elérésére a művész működésében bekövetkezett. Ha párisi vázlatainak szinte mértani sematizmusát összehasonlítjuk a Szovjetúnióban készült élmunkás- és kolhozparasztábrázolásokkal, ezekkel a meghitt emberséget árasztó rajzokkal, lemérhetjük, hogy milyen nagy utat tehet meg egy festő az ügyes, de alapjában véve céltalan rajzkészségtől az elmélyülő jellemzésig. Az oka ennek a fejlődésnek a szocialista humanizmus megismerése, az újtípusú ember értékének megbecsülése, a szovjet élet győzelmes gazdagságának
