A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1941-1942

Patkó Károly emlékkiállítás

amely erősen kiütközött tanári gyakorlatából. Mindig megtudta találni az alkalmas pillanatokat és helyzeteket, hogy tanítványai lelkébe férkőz­hessek, figyelmüket felkeltse és fejlessze konstruktív készségüket. E mellett mindig művész maradt. Nem sablonozott és tanítványait sem sablo­nokra nevelte. Kitapogatta és felkutatta tehetségük irányát s az volt a törekvése, hogy az egyéni irányú képességet kifejlessze, — de félté­kenyen őrködött azon, hogy e képességeket helyesen irányítsa és meg­tartsa a speciális, de mégis helyes úton. A tanári munka Patkó Károlynál nem volt robot. Szerette munka­körét, szerette átadni tudását és művészi képességeit. E mellett műkö­dését érzékeny lelkiismeret vezette. S amint maga is lelkiismeretes, egész munkát végzett, ugyanezt követelte meg tanítványaitól. Ebben a tekin­tetben azután nem ismert kibúvót. A tehetségnélküliséget, — s ilyen mennyi akad éppen az ő munkaterületén, — nem üldözte ki a humanisz­tikus nevelés műhelyéből. Azt tartotta, hogy másirányú tehetségeinek kiművelésével még igen hasznos tagjává válhat a nemzeti társadalom­nak, — a munkakerülőkkel, a lelkiismeretlenséggel szemben azonban nem ismert kíméletet. Amint önmagát munkára és kötelességérzetre nevelte, erre akarta nevelni tanítványait is. Ez a nevelő rendszer s a nevelői munkának ez a felfogása annál értékesebb egyéni tulajdona volt Patkónak, mert nem könyvekből, elméletekből tanulta, hanem önmagából fejlesztette ki. Az iskolában értéket képviselt, tanítványai és kartársai körében egyaránt. Nemcsak a magyar művészet gyászolhatja benne nagy halottját, hanem a huma­nisztikus iskola is egy nagyon kedves munkatársát. CSÓKA LAJOS 12

Next

/
Oldalképek
Tartalom