A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1937-1938

Szepesi művészek a XIX-XX. században. A Szepesi Szövetség képzőművészeti kiállítása

okozott az egyházművészeti igényeknek a reformáció elterjedése folytán bekövetkezett mérséklődése. Ám azért a Szepességen, s különösen Lőcsén, amely a középkori szepesi művészetnek is központja volt, a XVII. és XVIII. század folyamán állandóan szerepelnek szobrászok és festők. Az egyházi művészet terén főként epitáfiumokat faragnak és festenek. Ezeken idővel mind nagyobb teret nyernek az elhaltak ábrázolásai. Temetési zászlók és ravatalképek szintén alkalmat adtak arcképfestésre, amely a XVII. század derekán már a főúri házakon kívül is mind jobban elterjed. A festett puhafabútorokon, amelyek a fenyves Szepességen nagyon kedveltek és elterjedtek voltak, allegorikus ábrázolásokkal és a tájképfestés első kezdetleges próbálkozásaival találkozunk. Ezek a művészeti alkotások többnyire nem nagyigényűek és sokszor nem is kapcsolhatók össze az írott emlékekből ismert festők és szobrászok neveivel. Annyi azonban kétségtelen, hogy a Szepesség erősen kulturális hajlamú lakossága minden időben foglalkoztatta a művészetet szolgáló fiait. A szepesi összetartás, amely a mai időkben társadalmi és jótékonysági téren terem áldásos gyümölcsöket, a régi művészetben is jótékonyon éreztette hatását. Általában a művészeti élet sajátos alakulására erős befolyással voltak azok az ősi tulajdonságok, amelyek a szepesi embert úgy a múltban, mint a jelenkorban jellemzik. A kis Szepesország lakossága, amelyben mindig a százados múltú birtokos osztálynak s a Jókai Lőcsei fehér asszonyában találóan jellemzett „német-magyar" városi polgárságnak egymással sokszor keveredő elemei vezettek kulturális téren, egységes népjellemet alakított ki. A szepesi erkölcs, a munkaszeretet és alaposság, a hagyományokhoz való ragaszkodás, a nehezen termő, de természeti szépségekkel gazdagon megáldott szülőföld felfokozott szeretete, a szűkebb hazából származók közötti összefogás, amely a régibb időkben, amikor egy-egy vidék fiai többnyire a szülőföldjükön éltek-haltak, némi tartózkodásban