A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1936

Dán hivatalos reprezentatív képzőművészeti kiállítás katalógusa

Dón szobrászművészet. Már a Kr. sz. előtti 2-ik évezredben bizonyságát adták a dánok és északi testvérnépeik, hogy képesek kiválóan szép műtárgyakat kőből és bronzból alkotni. A Kr. sz. utáni VII—XI. század körül, a Wiking korszakból megmaradt — sokszor domborművekkel ékesített kő-rúnák bizonyítják, hogy milyen kedvelt volt a Skandináv országokban a plasztikus művészet. A dán szobrászat története azonban tulajdonképen Wiedewelt-tel (1731 — 1802) kezdődik, aki Párisban még a lokokó hatása alatt állott, azonban Rómában Winckelmann tanítása folytén az ujklasszicizmusra tért át. Ebben az időben Sergei, a nagy svéd mester, ugyancsak az ujklassziciímus fanára, hangoztatta: „nem kell más mestert követni, mint az antikokat és a természetet." 1797-ben, március 8-én, húsz évvel Sergei után érkezeit Rómába Bertel Thorvaldsen (1768—1844) és később érkezésének dátumát második születésnapjának tekintette Ehhez hozzátehetjük, hogy ez a dán szobrászművészet születésnapja. Kevés művésznek adatott meg oly általános sikert aratni, mint Thorvaldsennek. Művei, melyek legnagyobbrészt a kopenhégai Thorvaldsen muzeumban vannak, minden általános műveltséggel bíró ember előtt íeprodukciókból ismeretesek. Magyarországhoz is kapcsolatok fűzték. Tanitómesteie volt Ferenczy Istvánnak és nagy bámulója Markó Károlynak, akitől öt képet is vásárolt, melyek most a kopenhágai Thorvaldsen muzeumban vannak elhelyezve. Az egész XIX. századbeli dán szobrászművészeten kimutatható Thorvaldsen rendkívüli hatása. Legjelentősebb tanítványai közül kiemeljük Freund-et (1786—1840), aki intim barátja volt és mégis megőrizte egyéniségét, H. V. Bissent (1798-1868) és a valamivel fiatalabb Jer:chau-t (1816-1883). E nagy tradíciók Bissen fiával : Vilhelm Bissen-nel (1836—1913) és Saabye-vel (1823—1916) folytatódtak. A dán szobrászatra jellemző, hogy ugrásszerű átmeneteket nem élt meg, uj művészeti irányok (különösen Franciaországból) mély hatást gyakoroltak ugyan reá, anélkül azonban, hogy a fiatal generáció megtagadta volna az öregek tradícióit.