A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1931

Japán élő representativ művészete

az ú. n. brokát-képek — nishiki-e, melyeket főképen fametszetekről ismerünk. Ezek ábrázolják az Európában és Amerikában jól ismert mesterektől — Harunobu, Utamaro, Kiyonaga stb. — festett híres női szépségeket. A mai japáni művészetben mindkét iskolának vannak követői. Hiroshige és Hokusai realisztikus tájképei leginkább az olajfestékkel dolgozó művészekre hatnak. A Maruyama- Shijó- és az ukijo-e iskolák ellenhatásaként lépett fel a bunjin-festészet, vagyis az írástudók, a költők és az írók művészete, kik nem tekintették magukat céhbeli festőknek. Lenézték a technikát és nem törekedtek természethű ábrázolásra, melyben a szellem szabad szárnyalásának akadályát látták. Legfőbb törekvésük a költői hangulatkeltés volt. Romantikus tájképeiket gyakran egészítették ki versekkel és ezzel ugyanazt a célt kívánták elérni, mint festői ábrázolásaikkal. Ezek pedig kínai jellegűek voltak és a kínai költészet szolgáltatta, vagy inspirálta a képekre írt szöveget is. A bunjin-gwa szelleme tökéletesen megfelel az ázsiai léleknek és ezért érthető, hogy e művészet ma Japánban nagyon népszerű. Ugy tekintik mint a keletázsiai művészet tulajdonképeni lelkének megnyilatkozását az európai realisztikus iránnyal szemben. Némi rokonság is állapítható meg közte és az ugyancsak antirealisztikus és szabadon, vázlatosan komponáló és színező európai postimpresszionista művészet közt. A Meiji-korszak óta ellenállhatatlanul tolódik a japáni festészet a korszerű realizmus felé. Fejlődésének történetében legnagyobb esemény az olajfestés bevezetése volt, mely Japánban fél évszázad leforgása alatt csodálatosan terjedt. Erős kapoccsá lett ez az újabb japáni művésznemzedék és az újkor szelleme közt. A korszerű gondolkozást és érzékelést közvetíti a távol Keletnek. Japán köteles ma már ezt a gondolkozást és érzékelést létalapjává tenni. A Nyugattal való érintkezés másik nagy eredménye a valószerű látás kifejlődése, mely ugyancsak végleges határt von a Meiji-korszak és az előző idők festőmüvészete közt. A Japánban szokásossá vált kiállítások is hozzájárultak ahoz, hogy a régi arisztokratikus, szemlélődő és aprólékos művészi felfogást megváltoztassa és nagyrészben ékítményes irányba terelje. E változás eredményezte elsősorban a Momoyama-korszak, valamint Sótatsu és Kórin művészetének népszerűségét. A valószerű természettanulmányt két irányban folytatják a mai japáni művészek. Egy részük európai minta szerint, más részük a régi