A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1929

Képzőművészek Uj Társasága

íme kálvária-utjának néhány .jelentősebb állomása: 1885-ben került ki Parisba Munkácsy mellé. Három évig élt az akkor dicsősége teljében fénylő, nagy magyar mester közvetlenközelében. Még mütermül is Munkácsy műtermét használta. Mit tehetett volna a művészetében kezdő, Parisban járatlan és még a franciák nyelvét sem értő fiatal magyar? Festett, ahogy Munkácsy festett s olyan jól csinálta másnak a művészetét, hogy egy év múlva már ezerfrankosokkal fizették munkáit, sőt Sedelmayer. Munkácsy nagy managere is szemet vetett reá. Tehát tudta csinálni a más művészetét is, olyan művészetet, mely biztos és könnyű arriválást jelentett volna neki. S ime, a mi kaposvári fiatalemberünk egyszerre csak otthagy csapot-papot, Munkácsyt, fényes műtermet és társaságot, gazdag impresszáriót, pénzt, sikert és csábitó jövendőt, mert meg akarta keresni — önmagát. A maga művészetét akarta, nem pedig a Munkácsyét, a maga csillaga után futott, nem akart bolygó lenni a nagy üstökös fénycsóvájában. Meggyőződése már akkor szinte vallásos hitté magasztosult. ..Amikor rájöttem" — irja — „hogy annál nagyobb értéke van a műrésznek, minél eredetibb módon interpretál s ennélfogva munkája minél kevésbé emlékeztet egyik vagy másik beérkezett művész faktúrájára — belém szállott a jó lélek." ... Csakhogy ez a jó lélek embervérrel táplálkozik... Rippl-Rónai is véresen fizette meg azt a fényűzést, hogy követni merte művészi meggyőződése parancsát. Jöttek a nyomor, a koplalás évei: kis cók-mókját kétszer is elárverezték a messzi idegenben, de a művész már megindult a magaválasztotta uton. Hiába vitte fel őt is a Sátán a hegyre, hiába mutatta neki az élet kincseit, a vagyont, a dicsőséget a hegy tetején s a nyomort, névtelenséget s a pusztulást lenn, a siralomvölgyében, Rippl-Rónai ment a maga utján tovább rendületlenül. Erőt a hit adott neki. gerincét a művészi erkölcs tartotta egyenesen s a lelkével együtt az ajka is mosolygott, mert ő. egyedül ő látta a célt is, melyet el kell érnie, el kell érnie. Hét évvel később, 1892-ben már kollektív kiállítása van Parisban. És e hét év alatt megtalálta odakünn lelkirokonait is, akik ugyan nem voltak se oly hiresek. se oly gazdagok, mint Munkácsy, de fiatalok, hivők és lánglelküek voltak, mint ő s ugyanaz a művészi ideál dobogtatta a szivüket, mint neki. Ez a társaság nem kisebb emberekből állott, mint ]'uillard, lionnard. Uoussel, Yalloton. Senrat, Signac, Maurice Denis, Maillol és Toulouse-Lautrec, de őseik is voltak persze: Cézanne, Gauguin, Renoir, Pissaro. Degas és Rodin. Világraszóló mester valamennyi. Ma! De akkor? Jórészük még ott se tartott, ahol akkor Rippl-Rónai. 1888-ban a Vuillard-Denis-társaság még a Julián-ba járt iskolába s mesterként tisztelte a magyar művészt, aki akkor már készülődött kollektív kiállítására s akinek ecsetje akkor már megteremtette a Kuglizók-nt, a Kalitkás leány-1 s a Fekete ruhás nő-t, meg azokat a nagyszerű litográfiákat, melyek minden európai muzeumnak