A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1927
A Független Művészek Társasága kiállítása
A FÜGGETLEN MŰVÉSZEK TÁRSASÁGÁNAK BEMUTATKOZÁSÁRÓL. Ez a kiállítás, amely egyben a Nemzeti Szalon 1927-28. évadjának kapunyitója, nemcsak annyi mint egy uj művészcsoport bemutatkozása. Hosszú idő óta az első komoly kísérlet arra, hogy a különböző irányok esetleg egymás ellen is harcos művészeit egy csoportba, szinte egy családba egyesítse. A Független Művészek Társasága a már meglévő számtalan iskola zűrzavarában nem jelent még egy ujabb irányt. Egyszerűen képeket és szobrokat gyűjt össze ; a legkülönbözőbb törekvésű művészek alkotásait. Ezen a kiállításon a kép, a szobor, az alkotás beszél; az egyetlen nyelv, amelyen a művésznek a közönséghez szólnia szabad. Irány egy sincs, s mégis annyiféle van, ahányfajta művész a tárlatán felsorakozik. A Független Művészek Társasága iskolák fölött áll. A ma küzdelmeit, harcait a szintézis magasából szemléli. Nem kutatja, hogy mit csinál a festő vagy a szobrász, és mégis őre az örök izlés törvényének, s a kiagyalt elméletet épúgy elutasítja magától, mint a divat derviseit. Szívesen fogadja magába az akadémikust és az expresszionistát is, de művész legyen; igazi komoly hittel teli. Itt nincs elfogultság, nincs erőszak a művész lelkiismeretén, nem oktrojálja senki a maga hitét és meggyőződését, itt mindenki a maga igazáért verekszik és verekszik pedig a művész egyetlen jogos fegyverével: az alkotásával. Együtt jönnek a Független Művészek Társaságának tagjai, de a legkülönbözőbb irányokból s haladnak esetleg a legellentétesebb célok felé, de mégis van közös valamennyiükben: hitük a művészetben és a művészet őszinteségében. Bármily irányú legyen is a felsorakozott kép vagy szobor, annyi bizonyos, hogy őszinte igaz és belső átélésből fakadt. Minden művész legfőbb vágya, hogy ideavilágát szin és formalátását uralkodóvá tegye a maga korában, vagy ha kisebb igényű a maga környezetében. A Független Művészek Társaságának tagjait az ut különbözteti meg, az ut, melyen céljaik felé törnek. Iskolák, divatos vagy hangzatos jelszavaival nem hintenek port, ködös elméletekkel nem mázolják mély értelműre az értelmetlenséget, nem kívánnak megdöbbenteni, kerülik a vásári zsivajt és a nagydob époly gyűlöletes a szemükben akár a saxophon. Küzdői és harcosai ők a mostanában oly igen megcsúfolt szépséges követelménynek, hogy a művész a maga lelkének magányában elvonultan alkosson és amit vérben, gyötrelemben, vagy a szent pillanat lázában fogant, néma ajakkal bocsássa útjára. Menjen az alkotás! Hódítson a belőle áradó lélek ! 32án Ferenc.
