A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1921-1923

A Céhbeliek harmadik kiállításának katalógusa, 1921.

vak és sóhajok, a végső lehelet mi magunk vagyunk, mint művészek. E magasztos búcsúra készülődünk, ez a mi müvészetünk most, hogy mint Petronius, különös j gonddal és figyelemmel rendezzük el homlokunkon a virágot, s a tóga redőt. Mert akiknek itt maradunk,—a jövő— ugy kifirtat bennünket,mint ahogy mi kikutattuk az előttünk feltárt multat. Feladatunk, hogy még akkor is, amiközben a kulturárverési ravatalasztalra feltálalnak a kalapácsos hiénák, hogy a még élő vért kiszívják belőlünk, mi ügyeljünk a nekik használhatatlan és értéktelen lényegünkre, arra, ami belőlünk a jövőé, a korszellemünkre. Mert ezután Ítélnek rólunk. Ha kiállítunk, tesszük ezt a Szertartások megőrzéséért, hogy ünnepnek érezzék még a kaján hiénák is ezt a korszaktemetést. De ha a Céhbeliek tudják, hogy minden korszaknak ez a vége, egyúttal azt is tudják, hogy minden uj virulás, minden uj élet a másik elmúlásán születik meg. E tudatunkkal felkiáltunk; mely emberfölött isteninek kell kifakadni az idők méhéből, amelyhez ekkora sikolyok és ilyen szenvedések és ennyi sürü vér kellett!? Ennek a még soha nem volt nagy korszaknak a cserépjébe ültetett mag vagyunk most, amiből majd kifakad az uj szépség. Mi is voltunk pompás virág. De ime, túlérett, szines szirmait elhordta a vihar, s a megszáradt virágkehely átalakult maghonná {mint a templomból lett magtár) s most szétnyíltak kapui, hogy a gondos élet a magjait szétszórhassa. Eddi megnyilaiki De ( beszéltünk eltőltse a ha ugy a!-, sőt, ha e( tg' zett ben? nak, mi i kel a k

f: miránkné ZNuugatn A művészi mielőtt, csavarj ruháját)

1 mint ej sötét k szüzne lát, s j a tör már . 1 dalor

1 üljetf kiilör közöl mára u