A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1904-1906

Böhm Pál művészi hagyatéka, 1905.

hamar fölébredt a művészet iránti vágyódás s előbb képes lapokból rajzolgat, festeget, majd pedig egy kis vidéki szinház diszletfestőjének segédkezik. Haan Antaltól, korának egyik jó­hirű művészétől útbaigazítást nyer a festészet­ben, s tanulmányait folytatni Debrecenbe, majd később Pestre utazik, végül Bécsbe kerül, ahol sokáig másolgat a Belvedere képtárában. Bécsből hazatér a törekvő művész és bejárja Erdélyt, tanulmányozza a székely typusokat, azután pedig Aradon telepszik le, ahol arc­képeket és oltárképeket festeget, majd iskolát is nyit, melyet Paál László, a későbbi nagyhírű magyar tájképfestő is látogatott. Aradról ezután Pestre költözött, ahol a műegyesület megvásá­rolja egyik képét, mely a Gellért-hegyi ismere­tes barlangot ábrázolja. 1871-ben Pauler mi­niszter által adományozott 600 forintos ösztön­díjjal ismét Münchenbe utazik, ahol igen jó alkalma nyílik az akkori időben már erősen virágzott zsánerfestészetben képeznie magát. A «Hazatérő aratók»-kal kezdi meg a magyar népéletből merített képeinek sorozatát, melyet gyors egymásutánban követnek az Ürgefogás, Édes teher, A mezőn, A kenderáztatók, Tisza­parti halászok, A hálófoltozók stb. Alkotásainak nagy része külföldi gallériák és műbarátok bir­tokába került s a legjobbakat, mint például a 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom