A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1894-1900

Székely Bertalan műveinek kollektív kiállítása és nemzetközi grafikai kiállítás

kell belevinni az ily munkába egész életünket. Nem szabad visszariadnunk a megostoroztatástól, a gúnytól, a csőcselék üvöltésétől, a megfizetett hamis tanuk vádaskodásától, — sőt ha szükséges — még a kereszttől sem. Minél nagyobb volt, az emberiségért, vagy hazánkért feláldozott életünknek a küzdelme, nyomorúsága, vagy gyalázata, annál dicsőségesebb lesz feltámadásunk is. Székely Bertalan hivatott művésziélek, aki szintén csüggedés és zúgolódás nélkül tudta mélyen járó filozóf elméjével megérteni művész hivatását és szeretettel hordozta az ő keresztjét. Dolgozott a magányban, a visszavonultságban, s anyagi érdekeit mindig alárendelte az eszményi föladatoknak, amikkel hazájának kivánt szolgálatot tenni. Önfeláldozó kötelességérzettel alkotta meg remek történelmi festményeit, hogy saját lelkének tüzével gyújtsa lángra a szivekben szunnyadó hazafias lelkesedést. A nemzeti uj jáébredésnek, az alkotmányos korszak életre gerjesztésének egyik legnagyobb munkatársa volt. Ki ne emlékeznék örömmel vissza a 60—70-es évek hazafias felbuzdulására és lángoló fajszeretetére ? ! Egy erős erkölcsi áramlat sodorta az időben a nemzetet az önfeláldozó hazaszeretetnek és az önzetlen idealizmusnak tiszta oltárához. Lelkünk mélyében dolgozott az az eleven erő, amely felrázta a nemzet szivében szunynyadozó hazafiságot s az álmodozás helyett a cselekvések* terére léptünk. Mint a hogy a villamos ütés szikrát csal elő a durva anyagból, ugy tört elő a nemzet szivéből is az ideáloknak égi szikrája, hogy dicsőségünket azután beragyogja az egész világ szemébe ! Ki csalta elő a fényt, a világosságot, a fájdalom sajgásában kimerült szivekből ? A költők, a művészek, akik mint a vak Homér egykor az oltárnál, egy szebb