Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Császtvay Tünde: Laczikonyha, kothurnus, tülök. Nemzet- és lélekmentő műpártolás-próbálkozások a XIX. századvégi Magyarországon

Szövevényes és egymással is kapcsolatot tartó, baráti kapcsolatrendszerében mindenkinek megvolt a - legalábbis Justh szerint ideálisnak elgondolt - helye. A rendszerszerűség nem nélkülözött ugyan némi műviséget: a romantikus irodalmi toposzokra játszott rá, s mintha felhasználta volna a Faust pénz-hatalom-művészet, vag)

7 még inkább Vörösmarty Csongor és Tündéjének tudós-kalmár-fejedelem hármasának felosztását. A tudós - Czobel István Czobel Istvánt, Mednyánszky László sógorát, a birtokán elzárkózó, különc filozófust

38 Justh meglehetősen későn ismerte meg, de nyomban nagyon közeli barátságot kötöttek. Mint 1889. október 8-án (tehát pontosan a Műbarátok Köre alakulásának idején - a jelentkezési íveket 1889. november 1-jéig kellett gróf Csáky Albinnénak visszaküldeni) Verebélyről írta neki lelkendezve: „Tudom hogy nagyon jól megfogjuk érteni egymást, ma, csak ugy mint holnap s mint mindig. Végtelenül örülök hogy utaink összefutottak."

39 Valóban, Czobel ugyanis egyrészt megerősítette, másrészt megújította és árnyalta Justh — erősen Taine miliőelméletének rendszerébe simított - társadalomreformról szóló elképzeléseit. Czobel a magyar újkonzer\

7

ativizmus agrárius mozgalmának képviselője, s főleg Spencer tanait valló ideológusa. Az agráriusok azon morálfilozófiái alapon, mely idealizálta a feudális-patriarchális viszonyokat és „rehabilitáló szembeállításba" helyezte a „bekövetkezett polgári fejlődéssel", azt vallották, hogy az arisztokráciának „hatóképes gazdasági pressure grouppá" kell formálódnia és a kormányzattól ki kell kényszerítenie az érdekeit szolgáló gazdaságpolitikai döntéseket. Az elmélet szerint - az organikus fejlődés tana alapján - „a nemesi, paraszti, kisiparos rétegek tönkretétele megbontotta a magyar társadalom organizmusát" és ezt az arisztokráciának kell orvosolnia. Hitték, hogy „az organizáció, a szervezett egységes fellépés semmivé teszi az »erosek« fölényét. Az eddig »gyengenek« bizonyaik rétegek gazdasági érdekképviseleti organizációkba szervezve konkurrenciaképessé válnak a versenyben. [...] A tradicionális és kispolgári rétegeket egységes érdekképviseleti fronttá kell szervezni."

10 Czobel szavaival pedig: „Alakuljon meg valahára a magyar hazafiak ligája... Úr és polgár, honorácior és telkesgazda, szóval mindaz, aki nem részese, sem a nagy Panamának, sem a szocializmusnak, álljon össze. [...] Tegyük hát azt a szövetséget, amelyet komoly és előrelátó férfiak alapítottak, élő hatalommá, a társadalmi élet egy nagy gócpontjává. [...] Akkor fog az egy nagy nemzeti ligává átalakulni, amely imperative léphet fel a zsaroló rendszer, a szociális bajok és a korrupció ellen."

41 Justh Czóbeltől tehát egy végső, megerősítő, vagy még inkább: dinamizáló lökést kapott,

42 amely bámulatosan belesimult saját terveibe, ahogy 1889. október 8-án kelt levelében írta: „Úgy érzem, hogy te vagy a legközelebb világnézetre hozzám itthon. Egy forráson éltünk, egy érdekelt, s egy irányba gravitálunk."

43 A művészetpártoló szervezet megindítása nyilvánvalóan kiválóan illeszkedett az új konzervatív eszmerendszerbe, hiszen nem a politika, hanem a művészet territóriumán érvelt a tömegmozgalom szervezése mellett, azaz - szinte modern „píár-főgásként" - ismertette föl és demonstrálta az új konzervativizmus által meghirdetett tömegpropaganda jelentőségét és megteremtését. A kalmár - Feszty Árpád Feszty Árpád, Justh közeli jó barátja mindig is értett a helyezkedéshez és csodálatra méltó érzéke volt az üzlethez és a szervezéshez. Márpedig a társulat fennmaradásához, sikeres működéséhez elengedhetetlenül szükség volt minderre. Fliszen ez a könnyűkezű festő, ez a jóképű, imádnivaló showman tényleg képes volt nagyobb tömegeket és pénzeket megmozdítani a művészet ürügyén. Ahogy baráti körük másik tagja, Pékár Gyula emlékezett rá: „mindenki bomlott a daliás piktor után s mikor Rózát elvette, faképnél hagyott Ariadnéja, a nagy

7 tragika [Jászai Mari - Cs. T.], hónapokig sírógörcsben bolyongott a budai hegyek közt s kísérője, a »Koldus báró«, az én nagy festő Mednyánszky barátom alig tudta őt végzetes terveitől visszatartani. Ily pletykák és legendák közepette rakott a győztes Róza boldog fészket imádott Árpádjának a Bajza utcában."

44 Feszty látványos, „meglepetést tartogató" akcióival valóban össze tudta terelni, barátkoztatni és vegyíteni „a főrangúakat és a polgárokat", illetve a művészeket és a közönséget. Biztos lábon állt a való életben, így pompásan lehetett vele dolgozni, ha azokról a gyakorlati kérdésekről esett szó, amelyek szükségesnek mutatkoztak, hogy a mecenatúrarendszer átalakulása igazodjon a polgári viszonyokhoz és valamiképpen betagozódjon a piacosodási folyamatba, például a tömegtermelésben való részvétel esetében (ponyva- és folyóirat-illusztrációk, a kiszámított sikerre törekvő festményei, a társasági tagoknak ajándékozott, sokszorosított olajfestmény-másolatok stb.). Hogy a Kör jelentőségét jóval felszínesebben, s nem súlyos, nemzetmentő célzatú stratégia részeként értelmezte, az egészen bizonyos: „Csákyné szépen gondolkodik szépen ír - a szerint is akar cselekedni - s tea estélyeket akar adni a melyre az írókat, művészeket is meghívja. Kíváncsi vagyok, mi lesz belölle? nem hiszem hogy jól össze menjen a dolog -