Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Gosztonyi Ferenc: Kész regény. Malonyay Dezső 1905-ös Mednyánszky-monográfiája

vehemensen képviselte, mint Malonyay; cikkében többször is elismételte, hogy a kép tartalma a látvány maga: szó sincs, és nem is lehet - mint Justhnál, vagy Malonyaynál - a képek által kiváltott vigaszról és egyebekről. Lykát általában-Mednyánszky értő kritikusának szokás tartani, akinek a véleményére Mednyánszky is sokat adott, de véleményem szerint, mindenben neki sem volt igaza; például valószínűleg rossz nyomon járt, amikor rendszerét túlerőltetve azt állította, hogy „a képtárgy Mednyánszkynál igazán és hamisítatlanul festői, semmi köze a reflexióhoz, az irodalomhoz, szűzen festői."

155 Még egy konkrét példa: Lykánál a Mednyánszky-féle köd is a természetszemlélet folyománya, nem lelkiállapot kivetítése, nem a szabadságvágy megjelenítője,

156 és pláne nem maláriás betegség emléke,

157 mint Malonyaynál. Mindezek dacára Malonyay ezt is, akárcsak az eddigieket - és ez már tényleg mulatságos -, egyetértőleg, de legalábbis kommentár nélkül idézte. Talán úgy érezte, hogy az ő küldetése Mednyánszky beállításának - nevezzük így - művészetfilozófiai, és nem művészettörténeti aspektusát érinti, de az is lehet, hogy politikából — Lyka mégsem volt akárki -, vagy csak szimpla „lustaságból" adta át a szót a profi kritikusnak, és befolyásos szerkesztőnek. 6. „mint egy regény"

158 A kritika a könyvet, szokatlan feldolgozásmódja dacára, vagy éppen azért, igen jól fogadta. A kötetről megjelent recenziók és ismertetések egyaránt pozitívumként értékelték, hogy Malonyay segítségével, aki - és ezt is mindannyian hangsúlyozták - Mednyánszky egyik legbensőbb barátja, a művész lelkébe pillanthattak. Indiszkréció vádjáról vagy arról, hogy Malonyay eljárását kínosnak, esetleg illetlennek tartották volna, sehol sem olvastam. A Budapesti Hírlap - amelynek Malonyay állandó munkatársa volt -, a következőket írta: „elsőrangú érdeme Malonyay könyvének, hogy harmonikusan kapjuk benne Mednyánszky László bárónak, az embernek és a művésznek képét, belső világa és művészete alakulásainak, rejtett válságainak és fejlődésének történetét. Malonyay előadása ezt a kapcsolatot oly elevenné teszi, hogy mindaz, a mit a művész alkot, mint belső világának természetes megnyilatkozása jelentkezik. [...] Végig olvasni a Malonyay könyvét, igaz gyönyörűség és haszon. Mint olvasmány is igen érdekes, igen érdekes az is, a mit megtudunk belőle. Az ember figyelmét úgy leköti, mint egy regény."

159 A Művészeti Krónika is megemlékezett a könyvről. A recenzió szerzője Malonyay kivételes helyzetével magyarázta, hogy ilyen könyvet írhatott: „Nem is igen tudna más annyira a közelébe férkőzni ennek a folyton magányba vonuló, emberkerülő és szótlan embernek, mint az, a ki előtt réges-régóta feltárta a szívét s a ki az ő életét a szeretet figyelmével kíséri esztendőkön át. [...] A Mednyánszky tisztelőinek bizonyára kedves olvasmányuk lesz ez a kötet, a mely nemcsak a művésznek, hanem az embernek is jellemzését és képét is megismerteti."

160 Az Új Időkben közölt ismertető írója - valószínű, hogy Lyka - szerint „Malonyaynak bizonyára legjobb műve ez a könyv."

161 A cikkíró helyesnek ítélte Malonyay szokatlan módszerét, mert szerinte Mednyánszky esetében csak így fejthető meg, hogy „az emberi érzelmek, a filozófia, a világnézet minő módon válik képpé."

162 És Malonyay alkalmas is volt erre a feladatra, mert: „Evek hosszú sora óta barátság köti a nagy festőhöz. Módjában volt festői fejlődését nyomról-nyomra követni. És ösmeri Mednyánszkyban az ember, a bölcs fejlődését is. Mednyánszkynál elég ez: itt felesleges a jéghideg és tompa objektivitás: ha e ritka talentum műveit s a bennük rejlő embert akarjuk előadni, csakugyan Malonyay rendszerét helyes követnünk: újra kell e hősünket teremtenünk az olvasó szeme láttára. [...] Szinte azt cselekszi, amit okkal dicsér Mednyánszkyban: eleven szintézissel dolgozik.""'

3 A Művészetben megjelent ismertetőt is Lyka írhatta, aki a szaklapi recenzióban az elismerés és a mű fő erényének (túl)hangsúlyozása mellett, óvatosan azt is megírta, ami hiányzik a monográfiából: „Nagy különbség az, ha oly művészről írunk, akinek csak műveit ismerjük s akinek élete folyásáról csak archívumokban találunk csonka jegyzeteket, vagy ha valakit bemutatunk, akinek minden gondolatát személyes élmények révén teljesen ismerjük. Az előbbi esetben írásunk inkább stfluskritikai munka lesz, olyasmi, amit száz év múlva épp úgy el lehet végezni, mint ma. Malonyay aránylag kis részt szentelt ily fejtegetéseknek könyvében: annak legnagyobb része olyan dolgok elmondásával van tele, amelyek későbbi időkben meg nem szerezhetők. E művészeti tanulmány tehát pszichológiai tanulmányokkal van telis-tele s az apró lélektani epizódok és élmények gyakran élesebb világot vetnek a könyv hősére, mint ha hosszasan eltűnődnénk képeinek artisztikus felépítésén. A jövő érdekében is súlyt helyezünk az ily feljegyzésekre: a képek ugyanis meg fognak maradni, de az ilyen pszichológiai adalékok elröppennek, ha nem akad krónikásuk."

161 A Hétben megjelent kritika szerzője - a túlzásig bonyolult, körmondatos stílusából ítélve, talán Rózsa Miklós - elsősorban Mednyánszky portréjának újra megrajzolásával törődött; az, hogy mit gondolt Malonyay könyvéről, azt leszámítva, hogy a reprodukciók színvonalát kifogásolta, recenziójából nem derült ki.

165