Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Gosztonyi Ferenc: Kész regény. Malonyay Dezső 1905-ös Mednyánszky-monográfiája

„erős", az élet által felkínált ezernyi más lehetőségről lemondva, művész legyen. Példának Böcklint és Szinyeit hozta fel (az utóbbiról 1910-ben monográfiát is írt). Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy ezekben a bekezdésekben Malonyay részben hazabeszélt. Az ösztönszerű idegenkedés is - amellyel a „gyengék" életét tárgyalta - jelzi, hogy ő maga, a másik oldalhoz tartozott. Nem csoda: Malonyay ugyanis a legmesszebbmenőkig megfelelt a kor férfiideáljának, a képes lapok szívesen, és gyakran közöltek felvételeket róla, ráadásul - akárcsak a hasonló testi adottságokkal megáldott Pékár -, ránézésre kicsattanóan egészségesnek látszott (bár korai halála rácáfolt erre), és atletikus termetű volt, valamint minden teljesítményét fényes siker és társadalmi elismerés koronázta. „Efajta egyéniségek mindenben imádják az erőt - folytatta a „gyengékről" szóló gondolatmenetét Malonyay -, mert érzik ösztönszerűleg, hogy erőssé lenni, ha testileg nem is, de lelkileg egyetlen igazi életföladatuk. Mert csak ily réven lehetnek harmonikusakká s csupán így juthatnak a lelki fölszabadulás boldogító érzéséhez. Ez jellemzi Mednyánszkyt legkivált."

73 A tizedik fejezet végén azt firtatta, hog)

7 mindezek után, egy Mednyánszky-féle „gyenge", miben talál „kárpótlást".

71 Erről szólt a következő, a tizenegyedik fejezet. Itt került szóba - a race és a milieu után - a taine-i hármasságból a moment: „Az ötvenes években született emberek javarésze abban a közös - mondjuk - szerencsében részesült, hogy konkrét vallási fogalmakkal nem terhelték őket roskadásig."- vélte Malonyay.

73 Ez azonban komoly veszélyeket is rejtett, mert éppen a „Mednyánszky félék, rajongásukban az erő iránt, persze szívesebben követték például Nitsét [Nietzsche-t], mint a Názáreti meghamisítok."

76 Ügyes átkötéssel - tulajdonképpen az általa nyilván megvetett Nietzsche hatását semlegesítendő -, a monográfus ebből a nemzedéki alapállapotból vezette le Mednyánszky „buddhizmusát" is, kínosan ügyelve arra, hogy az evolúciós olvasat alapjai ezáltal se sérüljenek, sőt ha lehet, erősödjenek. Beszédes e tárgyban a buddhizmusról szóló vallástörténeti fejtegetése: „Fantasztikus volna ez a hitvallás, ha nem éppen az evolúció képezné sarkalatos alapföltételeit. Amit Darwin az univerzum általunk ismert kis részére nézvést megállapított, azt a brahman buddhizmus az egész mindenségre dúsan kiterjesztve nyújtja; ebbe belefér Nitse, belé Tolsztoj [...] - de ők is csak egy-egy csepp a gondolatok és eszmék ama nagy Óceánjában."

77 Itt értek össze a szálak, itt tisztult ki a kép. Ezt követően ugyanis, „hitvallását ismertetvén" - innét a MűvészetbeM publikáció címe -, Malonyay a művészt beszéltette, aki az előbbiek tekintetében is igen megnyugtató módon, a következő szentenciában fogalmazta meg véleményét: „Nincs jó, nincs rossz, - evolúció van, és ez az üdvösség."

78 Most térjünk vissza az átlapozott fejezetekhez! Ez az „erősekhez", az egészségeshez való vonzódás ad magyarázatot a könyv első felének bizonyos, említésükkor még függőben hagyott kijelentéseire is. Malonyay szerint például Mednyánszky azért fest annyi szürkével, mert: „Az egészséges színskála a tavasz [...]. Azok a hatalmas szürkék, amelyekből az ember kiérzi már az egész elkövetkezendő színskálát [...] az üdének, az erősnek, az épnek, az egészségesnek benyomását keltik a nézőben."

7

'

1 Az ép és erős idegzetű emberek - Malonyay szerint ismét: Szinyei és Böcklin - a „kifejlett színskálát" szeretik, míg a „törékenyebb idegzetűek" - mint Mednyánszky -, „a saját magukból hiányzó erőt és ifjúságot jelző színeket" választják.

80 Kénytelen azonban Malonyay elismerni, hogy Mednyánszky olykor igen színes: élete „délutánján" már megfesti akár a kék eget is, „de bevallja, hogy e munkája közben valósággal lelki fájdalmat érez."

81 Megnyugodva sommázhatta tehát Malonyay: „Ezekből is világos, hogy a szín csak külső tünete egy belső állapotnak - s Mednyánszky kivoltát megérthetjük színeiből."

82 Ugyanígy a vonalakkal: „ami fiatal és erős: vonalban egyszerű" - állította Malonyay. Majd a színek és vonalak tekintetében Mednyánszkyt idézte, akit e tárgyban is kifaggatott: „Én az egyszerű színskálát, az egyszerű vonalakat szeretem. Hitvány, nervózus alak voltam teljes életemben, és éppen ezért, bizonyosan ezért, a fiatal ép erőt csudáltam mindenütt, ahol hozzájuthattam. A közelmúlt évek másfajta próbálkozásaiban, találd meg, gyerekem, a vénülő ember fájdalomszeretetét, ami persze csábított... Hisz az is egy pregnáns hangulat."

83 Hasonló levezetésekben tárgyalta még Malonyay, Mednyánszky kompozíciós sajátságait, sőt a Mednyánszky-féle ködöt is.

81 Talán a bemutatott néhány példából is látszik, hogy Malonyaynál tényleg minden az evolúciós olvasatból elvont „erősek-gyengék" ellentétpár szerint működik, mindenre ez adja meg a végső választ. így lesz ez az alábbiakban is. A monográfia nem kevésbé fontos részei azok az oldalak, amelyekben Malonyay megkísérelte Mednyánszky művészetét saját nemzeti művészet-koncepciójába integrálni. Malonyay egész irodalmi működése során programszerűen szállt szembe a l'art pour l'art eszményével. 1899 folyamán a Műcsarnok című lap számára több művészeti levelet is postázott Párizsból. Az első levelében, mintegy bemutatkozásul az olvasóknak, ars poeticáját is megfogalmazta: „Mindenekelőtt nem hiszek a »Part pour l'art«-ban, sőt gonosztevő abszurdumnak tartom. A l'art pour l'homme-ot vallom s egyelőre, míg teljesen megerősödik a magyar művészet, míg hatalmas, nagy amatőr magyar közönség nincsen, a »l'art