Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)
Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Tímár Árpád: Mednyánszky László a magyar sajtóban. 1876—1919
pirálta, de ez a festői ötlet elbeszélteti nyilvánul. Megértjük, hogy mi akart lenni, de megértjük azt is, hogy mért nem lehetett azzá, aminek szánták. Mednyánszky többi képein, a nag)' tájképeken, a festői impressziók mint költői hangulatok jelentkeznek." 55 Ez év novemberében jelent meg egy érdekes közlemény, mely hírül adta, hogy 1910-re Mednyánszky-életműkiállítást terveztek a Műcsarnokban. „A magyar festőművészetnek régi jeles mestere és a műkedvelő közönség kedvenc művésze: Mednyánszky László báró a Képzőművészeti Társulatnak jövő évi jubiláris esztendejében, a téli és tavaszi tárlat között, kollektív kiállítást rendez összes műveiből a városligeti Műcsarnokban. A mester ezen a kiállításon egész művészi munkásságának eredményét be fogja mutatni s így a kiállítás olyan nagyszabású lesz, amilyent a műcsarnoki Lotz-kiállítás óta Budapesten nem rendeztek." 56 A terv végül is nem valósult meg, az ügy további részleteiről nem tudósítottak a lapok. A Műcsarnok 1909. évi téli tárlatára Mednyánszky ismét nagyobb kollekciót küldött be, köztük a „Tűz mellett" címen kiállított csavargót. A fogadtatás ekkor is vegyes volt. Volt aki csavargóját szóra sem méltatta, volt aki a tájképeket helyezte előtérbe, volt aki figurális művét is jelentős előrehaladásként érékelte. „Mednyánszky László báró, a Műcsarnok egyik legnagyobb erőssége, tíz képpel szerepel a kiállításon, amelyek közül az első terembe három jutott. Ez az igazi nagy művésztalentum most is megfog bennünket az ő csodálatosan szép színeivel, csodálatosan, sejtelmesen hangulatos tájképeivel. Az »£5t«, az »Esős éj«, az. »Oszi eső«, a »Tel«, a »Havas«, megannyi gyöngyszemei Mednyánszky művészetének. Érdekes próbálkozása a »Tűz mellett« című képe, amely egy pihenő csavargót ábrázol. Ez már nem vág össze az ő egyéniségével s a csavargó alakja el is van kissé rajzolva. A háttér azonban itt is szép." 3 ' - írta például Magyar Elek. Nyitray viszont bízik a csavargó sikerében is: „Ugyanebben a teremben függ néhány Mednyánszky, köztük egy figurális. Tájai ugyanazok az egyéni látások, melyeket tőle megszoktunk, s most szellemesen odavágott, tűznél sütkérező csavargóján is meg fogja látni a közönség, hogy mily sajátos, egyéni, külön úton jár ez a rendkívül érdekes mester, kinek művészete annyira a saját magáé, hogy büntetlenül senki sem utánozhatja." 58 Volt több olyan kritikus is, aki úgy érezte, Mednyánszky már csak önmagát ismételi: „Mednyánszky egy pár, természetesen a díszhelyre került képet állított ki. Elég róluk ennyi. Kiállította őket és gyönyörködtünk bennük úgy, mint a legrégibb képeiben. Úgy és nem másképp, egy fokon állanak, mondhatnám: ugyanazok. Aminthogy a régiek közül nem is hozott újat senki sem" 5 " - vélte Sztrakoniczky Károly. Hasonlóan vélekedett az Egyetértés kritikusa is: „Az a csomó festő, akinek a képeit sok esztendő óta nézi a közönség, mindig ugyanaz marad. [...] a Műcsarnok egyetlen nagy ravatalnak látszik, amelyben ki vannak terítve a szép halottak. [...] az érdekes régi emberek is, mintha lesimulnának ahhoz a rettenetesen nivelláló átlaghoz, amely ezekben a pusztuló termekben úrrá lett. Mintha még azok is, akik nem is olyan régen még az alkotó energiának az emberei voltak, most átzökkennének a festés sokkal kényelmesebb módjába. Az egyéni sajátosságaikat modorosságokká süllyesztették le, és piktúrájuk semmi más többé, mint ennek a modorosságnak egy pár színnel meg vonallal való föleresztése. Nagyon szomorúan szembetűnő ez Mednyánszky László vásznain. A festői kvalitásai nem változtak meg, az értékei is megvannak - csakhogy ezeknek a kvalitásoknak és sajátosságoknak az érvényesítésében van valami lefelé menő irány. Most már nem a piktúra kedvéért érvényesülnek a Mednyánszky karakterisztikonjai, hanem mindegyik kép egy nagy akarás, hogy kiemelkedjék a Mednyánszky-típus. Most már Mednyánszky is önmagát reprodukálja, és az ő képeiben is ott van az a kínos megállás, az az agyonismertség, amely akkora unalommal tölti meg a művészetet kereső lelkeket. Nem tudom, azon az alapon, amelyen ez a tárlat megcsinálódott, védelmezhető-e a művészi becsületessége, az a bizonyos sokszor fölhánytorgatott józan konzervativizmus? Kérdem: vajon becsületes dolog-e a jól betanult festőmesterségnek művészetté elkeresztelése, és nem becsületes-e az új utakon járás, a minden áron fejlődni akarás még akkor is, ha ez a törekvés extrémitásokba csap át.""" Bár a cikk íróját, Déri Imrét nem sorolja a szakmai közvélemény a jelentős kritikusok közé, álláspontja figyelemre méltó. Nyilvánvalóan a formálódó-szerveződő avantgárd törekvések felől közelítette meg a Műcsarnok teljesítményét, s benne Mednyánszky műveit. Mednyánszkynak a modern művészethez való viszonya szempontjából nagyon fontos az az írás, melyet Bálint Rezső közölt A Ház című folyóiratban. A lapot is, a szerzőt is a legmodernebb képzőművészeti törekvések híveként tartották számon, az írásban megnyilvánuló megértési szándéknak, a kvalitás elismerésének feltétlenül gesztusértéke volt ekkor. „Sok szeretettel akarom magyarázni egy köztünk élő embernek, Mednyánszky Lászlónak a piktúrában való sajátosan különálló jelentőségét. Nem fölényes bírálattal, értékmegállapítással, hanem a megértő bensőségteljes hitével kívánom megközelíteni az ő magányos, 12. Mednyánszky László: 1915. március. (Kiállítva a Képzőművészeti Társulat 1915/16. évi téli kiállításán a Szépművészeti Múzeumban, No 21., Művészet, 14. 1915. 434.)
