Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Ján Abelovsky: Mednyánszky László a szlovák művészettörténetben

Svehlová, Milan T. Mitrovsky, Csontváry Kosztka Tivadar, Rudnay Gyula, Rákosi Ernő, Halász-Hradil Elemér, Csordák Lajos, Gyurkovits Ferenc, Kern Péter Gyula, és sokan mások. Mindegyikük a maga módján reagált a hagyományos luminizmus stílusbeli és szellemi változására, amely ugyanabban az időben zajlott le az újonnan értelmezett plein air festészetben és a naturalista zsánerfestészetben egy új kor művészetének előhírnökeként. A történetírás torzító kettős optikája szemszögéből, amely a nemzeti kritériumok alapján „igazi" és „talmi" modernista hagyományt különböztetett meg, ez a tény mellékes, sőt kellemetlen volt. Azt bizonyította ugyanis, hogy a századfordulón a „szlovák" és a „magyar" képzőművészet közös forrásai annyira életképesek voltak, hog)' alapvető módon meghatározták a mesterségesen meghatározott nemzeti képzőművészeti közösségek fejlődésének jellegét.

25 Nem csoda, hogy a szlovákiai művészettörténet egyik alaptézise az, hogy a szlovák festészetből „gyakorlatilag hiányzik az impresszionista áttörés."

2

'

1 Már Vladimír Wagner is azt állította, hog)' „a háború előtti nemzedékhez tartozó festők, kevés kivételtől eltekintve, csak korlátozott mértékben sajátították el ezt az új nézőpontot, mivel a földrajzi és időbeli távolság csökkentette a közvetlen hatás erejét. Egyetlen festőnk sem került át az impresszionizmus szülőhazájába, Franciaországba. Az új irányzatot másod- vagy harmadkézből kapták és saját szükségleteikhez igazították. Az impresszionisták lelkében harc dúlt a régi, akadémiai nézet és az új irányzathoz kapcsolódó új nézetek között, s ennek eredményeképpen egy merőben új ábrázolási módszer jött létre [...] A mi impresszionistáink csak a fények újfajta ábrázolását vették át ebből a stílusból. Impresszionistáink képei hangulatfényben tündökölnek, és hiányzik belőlük a francia festőkre oly jellemző foltszerűség."

27 Festészetünk elhatárolódása a szemlélődő impresszionizmustól és az, hog)' festőink kizárólag „a techné belügyeivel" kívántak foglalkozni, azzal magyarázható, hogy „a kép nemzetébresztő funkciója szempontjából természetesen sokkal kívánatosabb volt a kép hagyományos felfogása, mint az impresszionista táj képfestészetben rejlő tanulságok levonása",

28 továbbá a különleges feltételek is fontos szerepet játszottak: „Hanula, Kern, Mitrovsky és Mally olyan alapokra kívánták helyezni a szlovák festészetet, hogy az bekapcsolódhasson az európai képzőművészet fő áramlataiba. Ez az igyekezet a nemzet belső törekvéséből ered, melynek célja önnön sajátosságának művészi eszközökkel való kifejezése [...] Egy ízig-vérig szlovák, ugyanakkor európai stílust kívántak létrehozni. Ezért az említett művészek szükséges kiindulópontként kezelték az impresszionizmust, amely azonban megmutatta nekik, hog)' esztétikája nem képes kifejezni mindazokat a motívumokat, amelyek az új stílus megalapozásához kellenek."

29 Vajon az impresszionizmus a szlovák (felső-magyarországi) modern festészet első hajtásai között valóban „száraz ág" maradt csupán? Próbáljuk meg módosítani az eddigi, túlságosan egyszerűsítő történeti nézőpontot. Úgy tűnik, hogy a probléma lényege abban rejlik, hog)' az 1890-1914-es időszakra a többszólamúság, a képzőművészeti irányzatok sokszínűsége vagy egy meghatározott irányzat uralkodása és a többi irányzat alárendelt viszonya volt-e jellemző. Emellett felmerül az a kérdés is, vajon a koncepciók sokasága a bomlás jele, vagy új irányzatok keletkezésének előhírnöke volt-e? A szlovákiai művészettörténet eddig egyoldalúan, nacionalista módon közelítette meg ezt a kérdést. „Az éleződő nemzetiségi ellentétek ahhoz vezettek, hog)' a nemzetiségi tényező a mai Szlovákia területén a képzőművészeti életben is meghatározó szerepet játszott: A »Felvideken« a századfordulón két, egymással nem érintkező képzőművészeti kultúra létezett: az uralkodó magyar és a szlovák. Az első nyomasztó számbeli fölényben volt, mivel különböző származási! és tulajdonságű embereket egyesített az állami magyar ideológia égisze alatt. A felső-magyarországi német, szlovák és csak csekély részben magyar nagy- és kisvárosokból származó festők tartoztak ebbe a körbe, akiknél a lokál- vagy regionális patriotizmus bonyolult szimbiózist alkotott az absztrakt birodalmi hazafiassággal [...]. Ami a szlovák nemzeti mozgalommal egyaittműködő vagy szimpatizáló művészeket illeti, szociológiai szempontból szintúgy érdekes társaságról volt szó: a szlovákok mellett akadt köztük cseh, német és magyar származású festő is, akik a szlovák tájképfestészettel foglalkoztak."

30 Marián Váross idézett írásából az következik, hogy a kialakulóban levő modern kori szlovák festészet meghatározó vonása a közép-európai térségben uralkodó stílusok - az impresszionizmus, a luminizmus és a naturalizmus - nemzeti szükségleteknek megfelelő átvétele és módosítása volt. Ebben nemcsak színtiszta szlovák eredetű és világnézetű festők, (a századforduló festőinél szinte lehetetlen megállapítani a nemzeti hovatartozásukat), hanem mindazok részt vettek, akik a szlovák népi zsáner vagy a szlovákiai táj ábrázolásával legalább közvetetten felhívták a figyelmet a „szlovák nép és nemzet egyedi életmódjára és alapvető jogaira."

31 Viszont azt is ugyanolyan joggal állíthatjuk, hog)' a csupán elméleti szinten megkülönböztethető felső-magyarországi „magyar" és „szlovák" festészetben a századfordulón az uralkodó stílusok szempontjából azonos helyzet állt fenn. Az akadémizmus, a müncheni eredetű zsáner-romantizmus vagy a luminista impresszionizmus ösztönző módon találkoztak és ütköztek a magyarországi szecesszió, szimbolizmus (szintetizmus) és a proto-expresszionizmus jegyeivel. Úgy gondoljuk, hogy a stílusok pozitív, kizárólag a közép-euró-