Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)
Markója Csilla: „Egy fenséges és egy ijesztő arc közötti távolság". Mednyánszky László rendhagyó művészetéről
14. Jusepe de Ribera: Démokritosz, 1635-1637 között (Salisbury, Earl of Pembroke Collection) 15. Mednyánszky László: Csavargófej, o., v., 40 X 31 cm (Magántulajdon Kieselbach Galéria, 2001. évi tavaszi aukció, No 70.) élete egyetlen, az előbb említett, a párizsi Georges Petit Galériában rendezett gyűjteményes kiállításának: Mednyánszky abszinüvói és a külső bulvárok éjszakai sötétjében ólálkodó ragadozói, zsákkal a hátukon osonó rongyszedői Manet 1859-es Abszintivója, 1865-ös Koldusa., 1869-es Szemétszedője nyomában járnak. Manet, aki szintén felsőbb rétegből, konzervatív nagypolgári családból származott, kiköltözött Párizs szegénynegyedébe és a bohémvilág hasonló arcképcsarnokát festette, mint Mednyánszky. Vándorcigány, alamizsnát kéregető koldus és Bolygó zsidó: ezek a hontalanságukban emblematikus figurák válnak „reális allegóriákká". Az „allegorie réelle" hagyományát a Millet-műveket tanulmányozó-másoló Mednyánszky a barbizoni tradíció osztrák átiratával ötvözi. „Ma jöttem rá a régi klasszikus fölfogásra. Bizonyos tájképi formákhoz bizonyos hangulat illik és különböző tájkép-tíusok különböző akciót kívánnak. Önmagukban ezek tagolatlanok, tehát mesterségesen kell őket tagolnunk. Az abszolút objektivitásból ki kell őket emelnünk, humanizálnunk. Ez alkalomból még valami feltűnt nekem: hogyan hat egy realisztikusan megcsinált, nyugodt háttér, amely elé alakokat állítunk. Néha valami nagy, monumentális vonást ad nekik, mert az anyagtól való végzetes függésre mutat. Ez a rabszolga láncával, a keresztre feszített kínjának keresztjével." - írta 1901-ben. 52 Monumentalitás és hangulatfestészet összeférhetetlen elemeiből áll össze az a művészi arkánum, mely a drámai affinitás, a szadizmus, a tragédia iránti fogékonyság, illetve a meditatív-borongós melankólia feszültségétől izzik. Daumier konkrét szerepéről Mednyánszky művészetében megoszlanak a vélemények. Habár Daumier és Mednyánszky műveinek fénysziluettjei és Daumier menekülőket ábrázoló képei és reliefjei, illetve Mednyánszky háborús menekültjei között elég egyértelműnek tűnik az összefüggés (kat. sz. 263.), Daumier hatását elég nehéz konkretizálni. De talán nem is kell a konkrét analógiát erőltetni. Hiszen a korabeli recepció megannyi részlete bizonyítja, hogy Mednyánszky kortársai még pontosan tisztában voltak ennek az ikonográfiái tradíciónak a jelentőségével Mednyánszky művészetében. Mednyánszky figuráját elsősorban e képi tradíció magától értetődő ismeretében látják Szókratésznek vagy Diogenésznek. Pékár Gyula szerint Mednyánszky mosolya „diogenesi", és a „művész, az ember - nem számítva koldusi, diogenesi legendáját - teljesen ismeretlen." 53 Justh szerint Mednyánszky feje „Antocolskira, a nagy orosz Sokratesre" emlékeztet. 5 ' Lyka szerint Mednyánszky a „Szepesség és a Karszt kopott csavargója, Digenész igénytelenségével." 5 ' Borsody szerint pedig „rendkívül szellemes, gúnyolódó kedvű, arisztokratikus humora volt. Anakreoni humor egy cinikus bölcs szellemével keverve." 5b Megyery Ella pedig egyenesen „murgeri romantikáról" beszél, Mednyánszky bohém életmódját ecsetelve. 57 Farkas Zoltánt Mednyánszky művészete néha Munkácsyra, néha Daumier-ra emlékezteti. Siet viszont felhívni a figyelmet a különbségekre is: „Munkácsy kevésbé romantikus és élesebben hangsúlyoz, Daumier sokkalta patetikusabb és gyakran szatirikus, Mednyánszky azonban mély rokonszenvvel kíséri szerencsétlen ismerőseit." 58 Ebben az értelemben Mednyánszky 1897-ben kiállított csavargóképei korántsem tűnnek előzmények nélkülinek. A francia sajtórajz és a koldusfilozófus típus ikonográfiái hatása megint Ribera művészetéhez utal minket. A XIX. századi francia festők közül nem csupán Miilet rajongott Riberáért: valóságos francia Ribera-kultuszról beszélhetünk. Ribera koldustematikájának a holland Pieter van Laer művészetével való összefüggésére már rámutatott a szakirodalom. 59 Az északi festészet naturalizmusa mindig is lenyűgözte Mednyánszkyt. Ribera és a szegények kapcsolatánál elemzésénél Ribera monográfusa is igyekszik rámutatni, hogy a koldusképek nem annyira Ribera szociális érzékenységének, mint inkább művészi innovációjának következményei: meggyőző elemzésében bemutatja, a monumentális koldusalakok hogyan alakulnak ki bizonyos allegorikus képtémákból, klasszikus, ámde erőszakosként értelmezett mitológiai kompozíciókból. Az előzmények között Riberánál is feltűnnek kínzási jelenetek és Szent Sebestyén mártíralakja. 1630-ban keletkezett Démokritosza egyedüli alakja a képnek (14. kép). Rongyos, sötét háttér előtt elnyűló, mezítlábas, cinikusan nevető figurája a „szabad akarat" dogmáját testesítette meg. 60 Bár Ribera nevét Mednyánszky, legalábbis általunk eddig ismert naplóiban csak 1912ben említi meg, az ikonográfiái típus összefüggése művészetével kétségtelen. Mednyánszky a századfordulót megelőzően nem csupán a barbizoni vagy bécsi tájfestészet nyomvonalán haladt. A XX. század elején kibomló, rendhagyó művészete más forrásokból is táplálkozott. Mednyánszky révén azonban ez az összetett európai hagyomány a periférián, a közép-európai művészet kontextusában nőtt naggyá. Művészete nem „hozott anyag", művészeti import, vagy a periféria kétségbeesett igyekezete a centrum után. Mednyánszky a csavargóképekkel hozzátett valamit az európai művészethez (15-16. kép).
