Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)
Markója Csilla: „Egy fenséges és egy ijesztő arc közötti távolság". Mednyánszky László rendhagyó művészetéről
háborús képeken hirtelen magától értetődő természetességgel vált az ember párjává. Hol együtt sír, vagy tombol az emberrel, hol éppen ellenkezőleg, gyönyörű közönnyel dacol vele. Mednyánszky a háború iránti kezdeti lelkesedése annak a régen megérzett vonzalomnak szól, annak a tematikus ráismerésnek, mely a katasztrófák és az emberekben munkáló, olykor démoni erők ábrázolása felé mozdította el művészetét. Harctéri képeiben a halottak morbid összhanggal, mondhatni érzéki gyönyörűséggel olvadnak a természetbe (Enyészet, kat. sz. 272.). Mednyánszky művészete a ciklikus ismétlődések, az örök visszatérések művészete. Menekülőket és vonuló tréneket ábrázok) képein az emberek kezdet és vég nélkül, örök céltalansággal vonulnak. Sok kép témája maga ez a vonulás, a hangyányi lények menetoszlopa, ahogy egy súlyos ég alatt ritmikusan ismétlődő sorozatokba rendeződnek (10. kép). Korán rátalált motívumaira, melyeket haláláig variált és érlelt. Művészetének lényege maga az alkotói folyamat. Egyik utolsó festményén, egy bevagonírozási jeleneten furcsa maszkszerű, Nőidét idéző nevető arcok tűnnek fel. E bevagonírozási motívum számtalan verziója és vázlata közül az egyiken az arcok nem kerültek kidolgozásra (11. kép). A hangsúly egy gesztuson, a búcsút intő kéz fájdalmas mozdulatán van. Mednyánszky 7 László 1919. április 17-én, a hadszíntéren szerzett vesegyulladása és több agyvérzés következtében Bécsben hunyt el. Titkára és utolsó éveinek élősködő társa, aki a hagyaték leltározásában és részleges eltulajdonításában játszik majd szerepet, Mednyánszkyt betegségével magára hagyta. A budapesti forradalom miatt hozzátartozói csak megkésve értesültek halálhíréről. Mednyánszkyt Bécsben temették el, a Zentralfriedhofban, utolsó útjára csak szállásadója és hű barátja, Kláber Gyula festő kísérte el. 7. Mednyánszky László: Őszi erdő, o., v., 34,5 X 28 cm (Magántulajdon Kieselbach Galéria, 1998. évi őszi aukció, No 257.) 8. Mednyánszky László: Havas fák, o., fa, 27,5 X 17,5 cm (Magántulajdon Kieselbach Galéria 2001. évi téli aukció, No 59.) Korszakolás és ikonográfiái kérdések: Miilet Mednyánszky művészetét a hetvenes évek második felében a müncheni és barbizoni hatások együttélése jellemzi. A nyolcvanas évek elejétől kezdődően a Tátra-képekhez átmenetileg alföldi motívumok és a bécsi poétikus realizmus érzelmessége társulnak. A kilencvenes évek eleje Mednyánszky művészetében az impresszionizmus időszaka, a kilencvenes évek derekán pedig, anyja (1887), nagyanyja (1889), húga kisfia (1889), végül apja (1895) halálának megrázó élményeitől nem függetlenül visszanyúl egy, a már 1878 körül jelentkező szimbolista felfogáshoz, és allegorizáló-szimbolista képek sorozatát hozza létre. Ezt a markánsan elkülöníthető allegorikus (makabrista) periódust az 1897-ben kiállított csirkefogó-galéria zárja le: az eddig főként paraszt és cigánymodellek Nagyőrhöz köthető világa után Mednyánszky egy urbanusabb tematika és életmód fele fordul. Bár a Felvidékre vissza-visszatér, de életének és művészetének második fele egyértelműen Budapesthez és Bécshez köthető. Hosszasabban bérel műtermet a budapesti zsidónegyedben, ennek és galíciai utazásának következményeképpen a századfordulón megfesti az ún. rabbi-portrék sorozatát. A következő század első feléhez köthetőek lenyűgöző, sziklás partvidékeket és vízi barlangokat ábrázoló képei. Párhuzamosan palettája kiszínesedik és lassacskán megszabadul az aprólékos müncheni realizmus rajzos hatásától. A kilencvenes évek közepétől kb. 1905-ig a fény-árnyék felfogást sajátos Caravaggiót követő, de posztimpresszionista hatásokat mutató úgynevezett „tűzvilágításos" képekben fejleszti tovább. Párhuzamosan a század első évtizedének folyamán mind nagyobb szerepet tölt be festészetében a színes fénysziluett, ecsetkezelése egyre oldottabbá válik, képei pedig egyre expresszívebbekké. A századforduló előtt előfordul, hogy képein húsz réteg lazúr is van, de a századfordulóra felhág)' a bitumenes, aszfaltos alapozással (ez azért addig sem minden képét jellemezte) és a barnás galériatónusokkal. A barbizoni időszakot követő gyöngyszürkére vagy aranyos-sárgás barnára hangszerelt, sokszor a köd révén borongós homályba burkolt képeit a gondosan kidolgozott előtérben ékszerként ragyogó színek, és a képtér a horizont irányában történő megnyitása váltotta fel. A századfordulótól számtalan technikai újítás jellemzi festészetét, egyre gyakrabban használja fel színértékként a festményt hordozó vásznat vagy fát, a felületeket plasztikusabb festékfelrakással, bekarcolásokkal, visszatörlésekkel és csurgatásokkal dinamizálja. A századelő csavargóképei az 1911 és 1913 közötti expresszív fordulat idején egészen megváltozott, egyéni formában ismét visszatérnek. Mednyánszky figurális képeinek születésénél azonban minden más hatást túlszárnyalóan Millet bábáskodott. Bár maga Mednyánszky is szót ejt Miilet rá gyakorolt hatásáról, arról, hogy Millet nyomán rajzokat készített, és noha Mednyánszky sokáig maga is a paraszti életből merítette
