Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László élete és művészete, különös tekintettel az 1900 előtti időszakra - Sümegi György: Wolfner József és Mednyánszky László. (A Wolfner-Farkas-gyűjtemény)

SÜMEGI GYÖRGY Wolfner József és Mednyánszky László (A WOLFNER-FARKAS-GYŰJTEMÉNY) 1. Mednyánszky, valószínűleg lakásadója, özv. Kimnach Lászlóné szalonjában. Az asztalon egy róla készült, bekeretezett fotó látható, 1912 körül (MNG Adattár, ltsz. 15529/1962) „Nag)' mestereink sorában különálló jelenség Mednyánszky" - így kezdte Kállai Ernő könyvének előszó-ajánlását 1942-ben Lyka Károly, aki aktív résztvevője és szemlélője, majd hiteles tanúja volt a Wolfner-Mednyánszky kapcsolatnak.

1 A „különálló" szó világosan értésünkre adja, hogy Lyka egyedi, másoktól éppen autonómiájával elütő jelenségként kezeli Mednyánszkyt. Ajó két évtizednyi Wolfner-Mednyánszky kapcsolat genezisét föltárni, történetét a maga lineáris eseményfonalán rekonstruálni ma már csak többé-kevésbé lehetséges. Az ehhez rendelkezésre álló legfontosabb források: Mednyánszky naplóinak eddig közölt fejezetei,

2 levelei,

1 és a halála után jogutódja, Czobel Istvánné Mednyánszky Margit által (alperes) a Singer és Wolfner cég (felperes) ellen indított perének az anyaga.

1 A levelekből és periratokból előttünk áll a kiadóvezető Wolfner József és Mednyánszky egyedi, a korban is egyedülállóan sajátos kapcsolata. Mednyánszky leveleiben nagyrészt Édes Öregemnek szólítja Wolfnert. Csak akkor vált át a Kedves Barátom (vagy ha a Singer és Wolfner cégnek írt: Tisztelt Uraim) formulára, ha hivatalos ügyben keresi, ha a kettejük között fönnálló szerződés a téma. Aláíróként hivatalos formában Mednyánszky Lászlót használ, míg a baráti, közvetlen hangú levelekben a „Vén Mázoló", „Öreg Kutya", „Ecsetfülű Öreg Kutya" formulákkal él. Wolfner viszonozza a megszólításait (Édes Öregem) és az ismert becenevét (amit Mednyánszky harmadik személyekhez írott leveleiben Wolfnerről szólva ugyancsak használ, így: Pepi, Wolfner Pepi) használja aláíráskor: „Pepi". W

T

olfner jegyezte föl, hogy „megismerkedtem Mednyánszkyval, csakhamar nagyon megszerettem őt, nemcsak a művészt, hanem a valóban nagy embert is". Kettejük 1899-ben történt kapcsolatfelvételét - amint arra Wolner József visszaemlékezett -, Malonyay Dezső és Pékár Gyula azért szorgalmazta, mert „a kitűnő festőművész állandóan anyagi bajokkal küzd. [...] arra kértek engem, hog)' vegyem kezembe Mednyánszky anyagi gondozását. [...] Elvállaltam gondozását, mégpedig mint magánember, minden ellenszolgáltatás nélkül."

5 Wolfner József lakásokat és műtermeket tartott fönn Mednyánszkynak, s fedezte a munkájával és életével kapcsolatos kiadásokat, valamint intézte festményei eladását. Wolfner kiadóvezetői és sokirányú egyéb elfoglaltsága mellett nem győzte ezt a munkát egyedül. 1903-ban végelszámolást készítettek, és a Singer és Wolfner cég vette át „sorsom további gondozását", mint azt Mednyánszky egy 1903-ban kelt levelében írta.

6 A Mednyánszky-képek értékesítésénél (a cég részesedése: 10%) két nehézséggel folyamatosan meg kellett küzdeniük: a festő holdudvarába tartozók által a „piacon" olcsón terjesztett, gyakran befejezetlen, vázlatszerű munkák dömpingjével és azzal, hogy a figurális művei iránt - szemben a tájképekkel nem volt számottevő kereslet. A festő életformája fönntartásának (lakásai, műtermei, utazásai, barátai segítése, festői munkája anyagköltsége) anyagi igénye folyamatosan magasabb volt, magasabb kellett, hogy legyen, mint amennyit a kiadóvállalatnak átadott művek értékesítéséből Mednyánszky javára írhattak a cég könyveiben, mert hiszen minden egyes, a festővel kapcsolatos kiadást rögzítettek ezekben. Wolfner összefoglalójában leírja azt is, hogy „Huszonöt írónk és szerkesztőnk együttvéve sem adott nekünk annyi munkát, mint Mednyánszky ügyeinek adminisztrálása."

7 Vagyis: támogatása különös figyelmet, tapintatot és odafigyelést kívánt a kiadótól. Sajátos vitapontként merült föl közöttük az 1903-as, majd az 1914-ben megújított szerződésükben az a tétel, hog)

7 - megint Wolfnert idézve - „a mi tudtunk és beleegyezésünk nélkül nem ajándékozhat és nem adhat el senkinek képet."

8 Ez viszonyuk legkényesebb pontja volt, mivel a festő nem tudott lemondani az ajándékozás sűrűn gyakorolt gesztusáról, s tegyük hozzá joggal: az öröméről. Az így forgalomba került,