Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László élete és művészete, különös tekintettel az 1900 előtti időszakra - Szabó Júlia: Mednyánszky László: tájvázlatok, táj és „genre" képek

müncheni-itáliai-svájci Arnold Böcklinnél és a Barbizonban is megforduló Odilon Redonnai. 21 Redon mitológiai ihletésű tematikáját Mednyánszky nem ismételte meg, de nála is megjelennek földi és földöntúli színek, különös szellemi tér a fizikai térben. Böcklin 23 historizmusa távol állt Mednyánszkytól, de bizonyára megfigyelte Böcklinnek a német romantikusokat követő szimbolikus tájképeit: a Holtak szigetének különböző változa­tait. Sejtelmesség és misztikum ismétlődik Mednyánszky éjszakai festményeinek sorában, s bár ez nem idegen néhány posztimpresszionista mestertől sem (gondoljunk Van Gogh késői tájaira), 26 Mednyánszky németalföldi-német előképekre, barbizoni párhuzamokra visszavezethetően szimbolikus festő, majd továbblép egyéni „színhangulatok" kifejezése fe­lé, mint ezt korábban Berzeviczy Albert találóan megállapította. 27 Mednyánszky nem szűnt meg sem topografikus tájrajzoló, sem szimbolikusan realista tájfestő lenni egész életében, noha művein jól láthatóan jelen van az impresszionizmus és a posztimpresszionizmus ha­tása. 1900 után festészete expresszív realistának nevezhető, jóllehet nem csatlakozott egyet­len születő irányzathoz sem. Műfajok találkozása két befejezeden festményen Minden festőnek vannak nagyon fontos befejezetlen művei már a reneszánsz óta, vagy ta­lán korábban is. Ezeket saját tulajdonában őrzi vagy igyekszik tartani, ezeket hihetetlen erőforrásnak érzi. Mednyánszky egy budapesti kiállításra készülve, több művet is említ, amelyet nem akar kiállítani, amelyektől nem akar egy percre sem megválni. 28 Két ilyen fest­mény hagyatékából a pozsonyi Nemzeti Galériába került, az egyik a fent elemzett egésza­lakos portré, a másik pedig Justh profilból festett portréja 29 (kat. sz. 61.). Kezdjük az előbbivel: Justh Zsigmond kétségtelenül Mednyánszky igen közeli barátja, művészetének egyik első méltatója volt. Akár családtagjai arcmását, genre-szerű portréját, Mednyánszky Justh-ot is több alkalommal megrajzolta, megfestette. A nagybeteg, haldok­ló Justh távoli országokba utazott gyógyulást keresve, közben naplót vezetett, küldte cikke­it A Hétnek és más lapoknak, írta regényeit. Egy leveléből kiderül, hogy csak a délutánnak volt néhány órája, mikor kiülhetett a friss levegőre (mint otthon is szokta), amikor nem voltak fájdalmai, nem köpött vért, nem szenvedett. A kegyelem órájában festette őt meg Medi (e közkedvelt becenevén szólította ő is a festőt). A kertben ülő, kezében könyvet tar­tó, meditációkból feltekintő férfi portréja hagyományos ikonográfiái típus, a XVIII. száza­di barokkból, romantikából eredeztetett, de a nagy realista, impresszionista nemzedéknél is fellelhető barátság-portrék örököse. 3 " Az újdonság a szándékolt vázlatosság, ahogyan az ábrázolt lábát ellepi az avar, ahogyan varjak jelennek meg a háttérben, ahogyan hullanak, mindenütt szürkés-sárgás levelek, ahogyan minden ecsetvonás szürkésfehér. Egymásba om­lik táj és alak, egynemű közeggé, mint a fiatal Picasso katalán barátját ábrázoló portréján néhány év múlva Barcelonában. 31 Mednyánszky általunk látott festményén úgy kerül kerti környezetbe egy cigányzenésszel együtt ábrázolt fénykép-portréhoz hasonlatosan az író alakja, hogy a festő úgy akarja megörökíteni benne az esendőt, a halandót, a szétbomló képet, hogy egyben időntúlivá és örökérvényűvé változtatja. Ezt a képet nem lehetett soha befejezni, kiállítani, eladni, csak nézni lehetett és üresen hagyott felületeire új faleveleket, zörgő avart képzelni, s az arcban új emlékképeket felfedezni. Rajzok, vázlatok sora és egy a Justh egészalakos portréjához hasonlítható nagyméretű festmény bizonyítja, hogy a művészt egy utazás élménye évekig foglalkoztatta. Ketten ül­nek egy vasúti fülkében: egy idősebb férfi és egy fiatal katona egymással szemben. 32 A nag)' méretű Vonaton utazók (Vasúti kocsiban) című olajképen (kat. sz. 25.) a baloldalt ülő férfi kicsit előre hajtja fejét, egyszerre kinéz az ablakon, pipázik, figyeli útitársát, benne mint­ha a művész arcvonásait ismernénk fel, vele szemben a katona szintén pipázik, de mintha kedvesen mesélne is valamit. Ez az alak sok-sok fiatal katonát ábrázoló Mednyánszky-kép rokona (csak szelídebb és álomszerűbb lény). Mögöttük ott van a vonatablak, a kitáruló táj hajnali vagy alkonyi szürkületben, mely a gyorsan változó képek közül egyet mutat ép­pen. A hosszú utazás sajátos elvarázsolt világa, meghittsége és meglepetései csak jelezve lát­hatók a vásznon, a vázlatokon jelennek meg az erősebb gesztusok, az alakok között való­ságos közeledések, a barátkozó meséléseken túli, kibontakozó szenvedélyek. A kép Daumier 1860-as években festett vonatképeinek rokona 33 , de nincs benne semmi szociális valóság­feltárás. A két utas nyilvánvalóan nem első osztályú kocsiban utazik, de Európa vagy a Mo­narchia vasúti fülkéiben nem a kényelem, vagy a kényelmetlenség kérdései foglalkoztatja a saját személyében is mindig második osztályon utazó művészt. A hosszú utazás nem ké­nyelmetlenség, hanem ajándék a sorstól, hiszen véletlen találkozásból hosszú beszélgetés, különös kitárulkozás, barátság, szenvedély születhet. A festmény minderről nagyon tartóz­kodóan vall, a gesztusok olyan elegánsak, finomak, mint Edouard Manet Reggeli a műterem­ben (1868) című képének alakjainál a fiú, az apa és az anya gesztusa, tartása, mely a világ elől rejtett kapcsolatokat fejez ki. 31 A táj a vonatablakban a külső világot jelenti, mely egy­beolvad a belsővel és legbelsővel, melynél gondolhatunk a vonatfülkére, vagy az utazók gondolataira. A Justh Zsigmond a parkban és a Vonaton utazók mérföldkövet jelentenek a

Next

/
Oldalképek
Tartalom