Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László élete és művészete, különös tekintettel az 1900 előtti időszakra - Szinyei Merse Anna: Mednyánszky kapcsolata kora művészetével

9. Józef Pankiewicz: Park Dubojban, 1897 (Varsó, Múzeum Narodowe) Montparnasse 49-ben lakva,

53 megfeszített munkával készült első egyéni kiállítására, mely 1897. április 20-án nyílt meg Georges Petit patinás, belvárosi galériájában. Ha figyelembe vesszük, hogy Sisley ez évben és ugyanitt rendezett tárlatáról, a 146 képből alig adott el néhányat és teljes volt a sajtó érdektelensége, különösen nagyra értékelhetjük az ismeretlen magyar festő sikerét. A hatvan képből Malonyay szerint csak 15-20 darab maradt eladatlan a nyitva tartás két hete alatt, mely ráadásul egybeesett a két nagy Salon megnyitóival. Az élénk sajtóvisszhang és Adrien Remacle magasztaló sorai a katalógus bevezetőjében egy rendkívüliségében egyedi, rembrandti mélységű autonóm művészi világról számoltak be.

34 Valóban, a kortársak realista és naturalista témafelvetésénél sokkal megrázóbb és sokatmondóbb Mednyánszky épp ekkoriban kibontakozó emberábrázolása. A párizsi külvárosok félelmetes lebujainak világába alámerülő festő megdöbbentő erejű látleletet adott azokról a szerencsétlenekről, akikre eddig még nemigen figyelt művész szeme. Legfeljebb Daumier asztal fölött összehajló részegei vagy rablói, útonállói vonhatók némiképp párhuzamba Mednyánszky belső nyugtalanságot tükröző, zaklatott ecsetkezelésű képeinek expresszivitásával, mélységes tragikumával.

53 A francia kritikus először vette észre, hogy „La Viliette csavargói, a félreeső gázlámpa kékes fényében ólálkodó gyilkos és a történelmi rémtettek emlékét rejtegető, komor hegyek ugyanebből a családból valók"

53

, az alakos képek és a kárpáti tájképek hangulata kísértetiesen hasonló. A természetet a földöntúli távlatok sejtelmes fényében láttató művészt kedvelt motívuma, a Tátra, emberfeletti arányaival időnként a fenyegetettség, a borzalom élményével is megajándékozta. Eredendő szánalma, együttérzése mellett valami hasonlót érezhetett a csavargók társává szegődött, szegény rongyszedőnek öltözött báró a clochardok között is, amikor „megleste sovány arcvonásaikat, melyek élesek, mint a kés, amit zsebükben szorongatnak."

57 Bármennyire is tisztelte Millet-t,

58 talán őrá és főként a szentimentális követőivé vált naturalistákra gondolva írta 1910 körül: „lemondani a kiegészítő ábrázolásról, lemondani minden szirupról, éppen ez az, ami Goyánál oly hatalmasan megragadó."

5

'

3 Nagy lépés volt ez Mednyánszkytól, hiszen - kiváló hangulatfestőként - nemrégen még maga is nem egyszer kissé érzelmes, vagy legalábbis misztikus megközelítéssel rögzítette a látványból és saját diszpozíciójából leszűrt élményeit, értelmezve ábrázolva a valóságot. A Mednyánszky-kutatás új forrásait elemezve joggal írta Maikója Csilla a festőről: „Kritikusan szemlélte mind korának naturalizmusát, földhözragadt realizmusát, mind a bécsi érzelgős zsánerfestészetet [...] de éppúgy kritikus volt az impresszionizmussal szemben is, mely pedig sok eszközt adott a kezébe és felszabadítóan hatott rá."

so Monográfusa, Kállai Ernő érzékeny megközelítése szerint: „Míg Szinyei Merse, majd a nagybányaiak, szolnokiak, kecskemétiek a szabad napfényszínekben a föld eleven erejének bővérű, ízes kicsordulását ünnepelték, Mednyánszky szemében ugyanez a színskála a legfinomabb, legáttetszőbb fátyol mindazon tünékeny árnyak és illúziók közül, amiket érzékeink a dolgok való háttere elé szőnek."

61 Nem is maradt meg sokáig a színpompás impresszionizmus mellett. 1911-ben már úgy véli: „a valódi kolorizmus a finom szürkékben nyilvánul", pár napra rá pedig megvallja, hogy „először éreztem egészen a folthatás jogosultságát."

62 Naplójegyzeteiből pontosan rekonstruálható művészi szemléletének, problémafelvetéseinek folytonos változása, kiteljesedése, a századfordulót követően pedig egyre több bejegyzést találunk kiállítási élményeivel, olvasmányaival kapcsolatban is. A máskor pontosan fogalmazó Fülep Lajos 1904ben teljesen félreismerte őt, ezt írván: „a művészet külső fejlődése iránt éppoly érzéketlen, mint a világ, az emberek iránt".

63 Ez nem így van, Mednyánszky ugyanis épp ekkoriban Bécsben jegyezte fel: „Igyekeztem megállapítani a kapcsolatot, amely művészi felfogásomat a legújabb modern irányzattal hozza összhangba, mert éreztem, hogy ilyen módon jelentékeny lépéssel mehetek előre."

64 íme néhány passzus 1908-as naplójegyzeteiből: „voltam Zemplényi kiállításán, ott találtam sok érdekeset"; „Ma megnéztem a Szecessziót, az orosz képek gyönyörűek." 1909-ben különösen sok megjegyzést fűzött tapasztalataihoz: „Mi ujat láttam a bécsi tárlatokon? 1. Festékkel rajzolni (Van Gogh) [...] Corinth. Denis. Vuillard. Klimt. Munch."; 1911-ben fontosnak tartja megörökíteni, hogy: „Kilenc után mentem a Kunsthistorisches Museumba, ismét sokat tanultam és élveztem." És sorolja, kommentálja a reá hatást gyakorló művészeket és műveket: Hobbema, Veronese, Tintoretto, Poussin, Rubens; majd Rembrandt, Bruegel. „Ma láttam Israelsnek két képét reprodukcióban. Ebből láttam, hogy fő hibám figurális tekintetben a kötöttség. Az élet rovására megy ezen túl nagy kötöttség. [...] A neoprimitívektől is tanultam nem egy értékes gondolatot. Ámbár szélsőségekben mozognak, nem keresik fel a primitív embereket, amint azt Gauguin tette, de teóriák szerint dolgoznak." „Osmerkedtem Tornyaival". „Ma voltam a Künstlerhausban. Sok érdekes. Jugendbund [...] Apránként hatni kezd rám a sok jó külföldi dolog látása, kezdem érezni egyéniségemet, ellentétben mindazon igazi egyéniséggel." „Ma