Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)

Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Kiss-Szemán Zsófia: Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében

ciáját. (Itt meg kell jegyeznünk, hogy 1900 után a tájképfestészet különben is fontosságában egyenértékűvé vált figurális festészetével. Ráadásul apja 1895-ben bekövetkezett halála után Mednyánszky sokkal ritkábban tért vissza Beckóra és Nagyőrre.)

56 A szerző átvette Genthon István nézetét, aki Mednyánszkyt romantikus realistának nevezte.

57 Vámosiová szerint Mednyánszky realista egyrészt a természet közvetlen érzékelésében - ennek rendeli alá mesterségesen az összhatást, a formális összetevőket, a kompozíciót és a kép színvilágát is -, másrészt a valóság hű képének visszaadásában, a lírai átlényegítésben, a táj költői megfogalmazásában pedig romantikusnak mutatkozik. Minden szerzőnek joga van meghatároznia vizsgálatának célját és akár az adott téma részletkérdéseinek szentelni figyelmét. Úgy vélem azonban, hogy Vámosiová tanulmányának esetében, aki még a tájképfestészetet is részekre osztja, a választott témakör túlságosan leszűkített.

58 Vámosiová tanulmányának értéke mindenekelőtt az aprólékos pozitivista munkában rejlik, abban, ahogy az anyag alapos vizsgálatának alapján - egyaránt értve ezen a kép- és a dokumentumanyag vizsgálatát, ami némely esetben szintén forrásértékkel bírhat

59 - nyomon követi a festő művészetének stílusmódosulásait. Sajnos, az életmű mélyebb megértéséhez nem jutott el. Brestyánszky Ilona Mednyánszky László már említett naplójának feldolgozását és kiadását követően a művészről szerzett ismereteit egy képes album bevezetőjében foglalta össze, amelyben végigkövette Mednyánszky művészi pályáját, illetve - az egyes korszakokra jellemző képek elemzésének segítségével - stílusfejlődését.

6

" A tanulmány a naplóidézetekre épült. A szerző egyetértett olykor Kállai Ernővel, például néhány mű értékelése, vagy a művek formai kérdései - stílus, törekvés - kapcsán kifejtettek esetében, Mednyánszky portrészerű ábrázolásainak felsorolásában. Kállai az értelmezés során követett alaptézise - a szellemiség, a „léleklátás" szerepe Mednyánszky művészetében - azonban elkerülte figyelmét. A naplóból szerzett ismeretek dacára sem sikerült túl mélyre hatolnia a Mednyánszky-életmű gondolatvilágában.

61 Az életmű gondolati hátterének felfedésére tesz kísérletet Egri Mária is, aki néhány publikálatlan vázlatfüzetről szóló cikkében,

62 és ezek alapján készült képeskönyv-bevezetőjében

63 - több más szakértőhöz hasonlóan - az értelmezés egyik fontos kiindulópontjának tekintette a művész írott örökségét. A cikket elsősorban forrásanyagként értékelhetjük: tartalmaz néhány idézetet (értelmezésükkel együtt) azokból a jegyzetfüzetekből és vázlatfüzetekből, amelyek az 1969-es szolnoki Mednyánszky-kiállítás alkalmával kerültek az ottani múzeumba (Damjanich János Múzeum). Egri először általános jellemzést adott a naplóbejegyzésekről, a cikk második részében pedig az egyes jegyzetfüzetekre koncentrálta figyelmét és idézett belőlük néhány érdekes részletet, többek között Mednyánszkynak az individualizmus szükségességéről szóló érdekes fejtegetését.

61 A tanulmányban Egri Mednyánszkynak a „színek fiziológiájáról" szóló gondolatmenetéből indult ki, és ehhez keresett minél több olyan festményt, amely alátámasztja a festő téziseit és bizonyítja elméleti meggondolásainak következetes gyakorlati megvalósítását. A dolgozat legvitathatóbb pontja a metodikát illető állásfoglalása, melyet érdemben Genthon Istvántól vett át: az első (nagyjából a XIX. század nyolcvanas éveinek végéig terjedő) korszak kivételével elutasított mindennemű stflusfejlődést a Mednyánszky-életműben. Hangot adott annak a meggyőződésének, hogy Mednyánszky érett alkotói korszakában semmilyen stílusváltozás nem figyelhető meg, képei legfeljebb megfestésük minőségében különböznek egymástól. Ezért hát a szerző nem kronologikus sorrendben, az egyes művek születésének feltételezhető időpontját követve vizsgálja az életművet - aminek révén aztán irrelevánssá válik a datálás Mednyánszkynál mindig fogós kérdése -, hanem tisztán festői kérdéskörök szerint: pl. a Sorbanállók (háborús évek) (kat. sz. 270.) és Népgyűlés (kilencvenes évek) (kat. sz. 85.) című festményeken a művész ugyanúgy a nagy számú emberalak vásznon való elhelyezésének problémáját oldotta meg, és a színek szuggesztív erejének, az alakok elhelyezésének és mozgásának együttes segítségével fokozta a hatás erejét. Egri arra a következtetésre jutott, hogy Mednyánszky tájképfestészetét ugyanúgy, mint figurális kompozícióit, a totális belső átélés jellemzi. Ebben az állításában a szerző Kállai értelmezésével azonosul.

65 A hetvenes évek elején, Mednyánszky születésének 120. évfordulója alkalmából jelent meg Szlovákiában Ladislav Saucin írása, amelyet a művészről szóló konvencionális, a stílusfejlődés érzékeltetésének szándékával született írásművek közé sorolhatunk be.

66 Talán egyetlen, igaz, viszonylag általános, mégis találó gondolat képez kivételt, miszerint „Mednyánszky tanulmányfejei jelentőségükkel túlnőnek a korszakon és a környezeten, amelyben keletkeztek, és kimondottan filozófiai választ adnak arra a kérdésre, hogy milyen az ember és milyenné lehetne."

67 Implicit módon ezt a kérdést teszi fel a Mednyánszky-életműről készült magyar televíziófilm is, amelyet később minden felhasznált festménnyel egyetemben írásos formában is publikáltak.

68 Solymár István az életműnek igazán elmélyült elemzését adja, amely messze meghaladja a népszerűsítő előadásmódokat, és párhuzamai elgondolkodtatóak. Rámutat néhány rejtett művészettörténeti összefüggésre, mindenekelőtt a meditáló ember motívumának tekintetében (Michelangelo: Jeremiás próféta; Rodin: Gondolkodó stb.). Solymár az ér-