Markója Csilla szerk.: Mednyánszky (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/4)
Mednyánszky László a művészettörténet-írás tükrében: tudomány- és kultúrtörténeti adalékok - Király Erzsébet: A „komor szépség" festője. Vázlat Mednyánszky romantikus miszticizmusához
Mednyánszky a szenvedés fogalmát a világ enyészet jellegéhez, bomlásához kötötte. A korszellemet uraló, Justhnál megismert biologizmus a század vége felé szinte hisztérikus félelmet, menekülést, halálvágyat vagy irtózatot váltott ki a művészvilág egy részében. A materializmus filozófiai irányzatának megrendülése volt ez, aminek művészi konzekvenciái a naturalizmus kíméletlen bírálatában, a földi létezés nyomorúságából kiutat kereső, transzcendencia-tételező idealizmusokban mutatkoztak meg. E bekezdésbe további nevek tucatjai kínálkoznának a XIX. századi kultúra általános történetéből, amelyek viselői a léttagadás, az egyetemes pesszimizmus, az új apokalipszis élményét Európában szertesugározták. E további nevek ugyanolyan sokat jelenthettek Mednyánszkynak, mint Baudelaire és a nyomába lépő francia szimbolisták. A festő naplóiban Schopenhauer, Tolsztoj, Nietzsche, Eduard von Hartmann, Dosztojevszkij hatását egy-egy utalás erejéig betű szerint sem lenne nehéz kimutatni. De fontosabb, hogy Mednyánszky nem pusztán egy szellemóriásoktól fenntartott tradíció mentén haladt, hanem magának a jelenségnek merészkedett az élményszerű és intellektuális mélyére. c. Démónium Mednyánszky is felteszi a kérdést, hogy mi van a nyomasztó földi világ mögött, vagy azon túl. Akkor merül ez föl, amikor a hangulat szó jelentésén töpreng. E kifejezéssel olyan tágra nyitja a létértelmezés kapuját, amilyen tágra csak telik tőle. íme, egy hálás szöveghely 1898-ból; mintegy az önérteimező szótár részeként. „Egyszóval a hangulat nem egyéb, mint bizonyos disszonanciák fiziológiai hatásának mélabúja, amelyek az oszlásra emlékeztetnek bennünket. A hangulat a mulandóság tudatos vagy tudattalan érzése. Ez a meghitt érzés a finomult szervezetek előjoga. Önkéntelenül arra indít, hogy az örökkévalóságra gondoljunk. Mert ha naponta látjuk a falat, amely szemünknek útját állja és ha ezt a falat szorosan közelünkben érezzük, akkor múlhatatlanul azt kell, hogy kérdezzük magunktól, hogy vájjon mi lehet mögötte? Innen van az a különösnek tetsző jelenség, hogy a tegnapi anyagelvűségből olyan nemzedék támadhatott, amely ismét buzgón foglalkozik a túlvilággal." 58 A melankólia Mednyánszky szerint olyan nyugtalanító hangulati elemekben, disszonanciákban testesül meg, mint zord, fekete, savanyún édes, keserűn édes. Mindez együtt életérzésének szintézise. Ezek mellé ő különféle színeket rendel, ami nem egyéb, mint a századvég művészetéből és elméletéből jól ismert szünesztézia, érzéktársítás. 59 Kombinációi csak látszólag technikaiak. Módszerről, szemléletről, eszmei irányultságról árulkodnak, és nem kizárt, hogy festés közben váltak tudatossá. Alkotáslélektanilag is tanulságos, amit Mednyánszky a színek fiziológiájának egy másik kifejtésekor állít: „Van egy rozsdavörös, barnáspiszkos vörös, amely a legnagyobb mértékben izgatja az idegeket. Van ebben a színben valami fenyegető, kivált, ha más, piszkosszürke és meleg színek veszik körül. Ezek a színek zavarosak. Önkéntelenül a legösmertebb állati anyagokra emlékeztetnek, éspedig olyanokra, amelyek az erjedés első stádiumában vannak. [...] A rozsdavörös és a megszáradt, vagy alvadt vér színe lángra gyújtja a már erjedő érzelmeket. A legtöbb ragadozó állatnak ez a színe." fi() Mednyánszky példát is említ a vörös színű, félelmetes, óriás ragadozó állatra: „Csorsztin a heggyel", „a háttérben a meleg, szürke, esős éggel.'"' 1 Más helyütt a rozsdás, barnás-vörös színnek Mednyánszky különleges, „rettentően gonosz indulatú" hatást tulajdonít, s „kegyetlenül brutális témához" gondolja illőnek. 02 S végül: „Rozsdaszínű az elátkozott kastély, mint egy keselyű, mintha temérdek áldozat vére festette volna ilyenre. Rozsdaszínű az erdő, rozsdaszínűek a hajszoltak árnyai és rozsdaszínűek a rohanó felhők."" 3 . Itt már nem csupán a földi léttel, a reális, mindennapi életközeggel konfrontálódó Mednyánszky beszél. A ragadozó állatokhoz és a vér látványához társított oszlás, rothadás, erjedés vissza-visszatérő, verbálisan is eleven képzetei arról vallanak, hogy a művész a gyötrelmesnek talált valóság anyagi alapjáról, magáról az anyagról mint olyanról is számot adott magának. Az az anyag, amelynek tapintható, színekben, illatokban, sőt ízekben megmutatkozó érzékiségétől mint született festő, egyetlen pillanatra sem tudott szabadulni, az 1890es évektől Mednyánszky centrális problémája lett. Úgy tűnik, az organikus ősprincípiumból, a szerves matériából a nyomor poézisével együtt a kárhozat poétikája is formálódott. Hogy ez miben áll, arról szóljanak Mednyánszky naplóinak eddig még nem tárgyalt részletei. Az alább következő naplóbejegyzések szándékolt titkosságát szívesen tiszteletben tartanám. De megkerülhetetlenek, mert vörös fonálként húzódnak végig a megismerés és öntudatosodás művészi, etikai és vallási módozatai között hányódó Mednyánszky életén. Legsűrűbben a korai naplóban, de később is gyakran fordul elő a festőnek a görög ábécéből kölcsönvett A-jele. 31 Van, hogy a napi banalitások közé ékelve, napszakhoz vagy napi eseményhez kötve, és van, hogy modellekkel kapcsolatosan. A modellek mindig férfiak, s valószínű, hogy a A Mednyánszkynál a saját nem iránt felébredt testi vonzalom regisztrálására szolgál. A szakirodalom az első forráskutatás óta így kezeli ezt. Ezen az önmagában nem túl termékeny életrajzi tényen azok a szöveghelyek lendíthetnek tovább Mednyánszky művészete felé, ahol a A-k kárhozatos, leküzdeni való karaktere is kiderül: „A A-nak hatását megsemmisítendő..." 35 , „A-ra ügyelendő'"* „Mindenesetre A dolgokkal végezni kell." 37 Míg ezek az intések csak erkölcsi természetűek, addig van olyan szövegrész is, amely már
