Jávor Anna szerk.: Buzási Enikő: Mányoki Ádám (1673–1757), Monográfia és ouvre-katalógus (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/2)

OEUVRE-KATALÓGUS - C. Téves és nem ellenőrizhető meghatározások (C. 338-413.)

viszont felhívta a figyelmet arra, hogy a kép Knobelsdorff portréjával azonos méretben készült, hozzátenném, azonos kivágatban is. Úgy gondolom, hogy ez a lényeges körülmény épp annak a lehetőségét veti fel, hogy a portrét Berlinben festették, esetleg valamilyen okból sorozatszerűen igazodva az építész húsz évvel korábbi képmásához. Minthogy az ábrázolt meghatározása a képet hagyatékozó egykori tulajdonostól ered, felmerülhet a tévedés, pontosabban annak a lehetősége, hogy a család egy más tagjáról készült. Figyelmet érdemel ugyanis, hogy Isaak Jacob Clauce-ról egy további portré is ismert (azonos provenienciával), Johann Christoph Frisch (1738-1815) 1776-ra datált, szignált alkotása, amely a porcelánfestő Clauce-t lényegesen eltérő arcvonásokkal mutatja, s több mint két évtizeddel korábbi ábrázolásához képest feltűnően fiatal életkorban. (Biermann, 1914. I. 265. 432. kép.) IRODALOM: Seidel, 1902. 201. repr. (mint Louis Clauce); Katalog Berlin, 1930. 38, valamint 15. kép; Bernhardt-Martin-Rogiier, 1965. 76. (mint Isaak Jacob Clauce, Mányoki); Katalog Berlin, 1999. 177. I. 11. tételben (mint Isaak Jacob Clauce, Mányoki [G. Bartoschek}). C. 351. COSEL, Anna Constanze von, grófnő, született von Brockdorf (1680-1765) (Életrajzához ld. A. 30. sz.) Olaj, vászon; 79,3x62,7 cm (leltárkönyvben: 80x63,5 cm) Warszawa, Múzeum Narodowe w Warszawie Leltári szám: 128633 Felirat (a hátoldalon, zöld festékkel): „324" „Poland 25. XII. 45. Fischorn"; (pirossal) „I. L. No. 480" Proveniencia: 1764 (1766)-tól Stanislaw August Poniatowski gyűjteményében („Catalogue des Tableaux appartenant à Sa Maj. le Roi de Pologne 1795." Inv. Nr. 98. „Dames Peintes sous le Régne dAuguste II." megjelölés alatt, ismeretlen festő), 1817-től a Lazienki-képtárban (Nr. 86. Mányoki); 1945-től a varsói Nemzeti Múzeumban, 1963-tól újból a Lazienki-képtárban (ltsz.: LKr 872, Mányoki) Rutinosan festett közepes másolat. A 18. század végén még ismeretlen festő műveként számon tartott képhez Lázár meghatározásával teljesen indokolatlanul kapcsolódott Mányoki neve. IRODALOM: Somow, 1895. 109. sz. (ismeretlen festő); lázár, 1926. I. 99. 42. sz., II. 463. (Mányoki); Thieme-Becker, XXIV. 1930. 46; Iskierski, 1931. 27. 86. sz. (Mányoki); Mankowski, 1932. 215. 98. sz. (ismeretlen festő); lázár, 1933. 32, 132, XXII/b. tábla; Chudzikowski, 1964. 60. 127. sz. (Mányoki); Katalog Warszawa, 1969 . 253 . 748. sz. (Mányoki); Dictionary of Art. XX. 1996. 350. (Mányoki, 1713, Garas); Katalog Dresden, 1997. 315. 567. sz. (ismeretlen festő, vsz. 1713 k.). C. 352. DINGLINGER, Johann Melchior (1667-1731) (Életrajzához ld. A. 36. sz.) Olaj, vászon; 68x52 cm Poznan, Múzeum Narodowe Leltári szám: Mo 182 Proveniencia: Poznan, Mielzyríski-gyűjtemény, korábban Xaver Kossecki tábornok hagyatékából E. Rastawiecki tulajdonában Andrzej Ryszkiewicz meghatározása szerint Antoine Pesne műve, 1722 körül. IRODALOM: Katalog Posen, 1912. 68. 417. sz. (Mányoki); lázár, 1926. II. 473, 474. 90. sz.; lázár, 1927. III. 42; Thieme-Becker, XXIV. 1930. 46; lázár, 1933. 42, 120, XXXIV/b. tábla; Ryszkiewicz, 1957. 156-163. (Pesne); Berckenhagen, 1958. 113. 71c. sz. (Pesne). C. 353. DÖNHOFF, Stanislaw Ernest (1673 k.-1728) Wladislaw Dönhoff pomorski vajda fia. 1697-től litván udvari fővadász, 1709-től Litvánia hetmanja, 1721-től Plock vajdája. IRODALOM: Katalog Warszawa, 1967. 189. 207. sz. (Sieniawski család); Katalog Dresden, 1997. 187. 271. sz. Olaj, vászon; 79x63 cm Warszawa, Múzeum Narodowe w Warszawie Leltári szám: 130903 Felirat (a hátoldalán lévő cédulán - Mankowski szerint): „Józef Denhof Hetman Polny Litewski 1728." Proveniencia: 1764 (1766)-tól Stanislaw August Poniatowski gyűjteményében („Catalogue des Tableaux appartenant à Sa Maj. le Roi de Pologne 1795." Inv. Nr. 970. ismeretlen festő, mint Stanislas Denhoff portréja), 1817-től a Lazienki-képtárban (Nr. 73. ismeretlen festő, 1728), 1945-től a varsói Nemzeti Múzeumban, 1963-tól újból a Lazienki-képtárban (ltsz.: LKr 876, mint Jozef Denhoff portréja) A 18. század végétől ismeretlen festő alkotásaként nyilvántartott kép Iskierski és Lázár közlései óta szerepel Mányoki műveként az irodalomban. A tűlzottan kemény, modellálatlan festői megoldás alapján véleményét nem tartom megalapozottnak. IRODALOM: Somow, 1895. 118. sz. (ismeretlen festő); Iskierski, 1931. 26. 73. sz. (mint Jozef Denhoff, Mányoki, 1728); Mankowski, 1932. 319. 970. sz. (mint Stanislaw Denhoff); lázár, 1933. 23, 23/7. és 8. )., XH/b. tábla (mint Stanislaw Denhoff); Chudzikowski, 1964. 58. 118. sz. (mint Stanislaw Denhoff, Mányoki); Katalog Warszawa, 1969. 251. 740. sz. (mint Stanislaw Denhoff, Mányoki); Hopp, 1973a. 129. (mint Stanislaw Denhoff, Mányoki); Katalog Dresden, 1997. 187. 271. sz. (mint Stanislaw Ernest Denhoff, ismeretlen festő, vsz. 1722).

Next

/
Oldalképek
Tartalom