Jávor Anna szerk.: Buzási Enikő: Mányoki Ádám (1673–1757), Monográfia és ouvre-katalógus (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/2)

Előszó

va, már egy egészen más írástípus található. A tisztigaléria jelentős színbeli és formálásmódban tapasztalható különbségeire a folyamatosan készülő s egyben végleges helyükre kerülő portrék szokás szerinti többsoros elhelyezése, s ebből adódóan a nézőpont távolságának figyelembe vétele adhat egyfajta magyarázatot. Az elmondott indokok alapján úgy vélem, hogy a sorozat fennmaradt darabjainak túlnyomó része Mányoki munkája, Samuel Theodor Gericke szerepe pedig csupán a Mányokira gyakorolt erős hatásra korlátozódik, az ismert darabok mintegy harmadában. Jelentős, habár számban kevesebb képen tapasztalható az angol portréfestés jellemző vonásait közvetítő Weidemann befolyása, aki nemcsak saját képein keresztül, de Kneller műveit másolva is hozzájárult az angol portréfestő hatásának továbbadásához.

33 Emellett valószínűleg számolni kell Kneller festészetének közvetlen ismeretével is, hiszen tudjuk, Johann Wilhelm von Sachsen-Eisenach herceg salzdahlumi gyűjteményből származó félalakos képmását, amely típusban is azonos a tisztigaléria darabjaival, Tobias Querfurt első salzdahlumi képtárismertetése már a gyűjteményben említi.

34 A sorozat legkorábbi darabjai alapján valószínűsíthető még Schröck munkáinak befolyása, a kompozíció és a típus tekintetében mindenképp, míg a lágyabban, pasztózusabban kivitelezett darabok esetében felmerülhet a Hamburgban, illetve Hannover környékén működött Johann Heinrich Rundt oldott, széles ecsetkezelésű portréinak ismerete is.

35 Mindezek alapján elmondható, hogy Frigyes Vilmos tisztigalériája nemcsak a berlini évek legjelentősebb feladata volt Mányoki számára, de addigi és újabb ismereteinek mintegy összegzése is. E portrékba szinte belesűrítette azokat a tapasztalatokat, amelyeket az 1700 körüli évek északnémet portréfestészetének stiláris sokszínűsége ebben az időben felkínált. A mintegy egy-másfél évig tartó, folyamatos munkát biztosító sorozat Mányokit feltehetően nemcsak anyagi biztonsághoz, de a porosz udvarban kellő elismeréshez is juttatta. Legalábbis ez tűnik ki egy későbbi, már II. Rákóczi Ferenchez írott leveléből, amelyben öntudatosan emlegeti fel, hogy annak idején Berlinben kedvező helyzetét („favorable Condition") adta fel, amikor Rákóczi szolgálatába szegődött.

36 A lépésre a fejedelem Berlinben tartózkodó felesége és udvari orvosa részéről felkínált udvari státusz indíthatta, amely akkor a festőegzisztencia legmagasabb fokát jelentette, s amelyre a porosz udvarban I. Frigyes Vilmos személyes megbecsülése és megbízása ellenére is aligha számíthatott. A jelentősebb német hercegi udvarok ekkor már elsősorban francia származásű vagy francia tanultságú festőt igyekeztek udvari portréfestőként foglalkoztatni. így kapott udvari festői kinevezést 1711-ben az előző évben Berlinben letelepedett francia Antoine Pesne, s hasonlóképp lett - bár nem tartózkodott Münchenben - Miksa Emá23. Mányoki Ádám: Christoph Friedrich von Ehlert kapitány, 1707 Schloß Königs Wusterhausen (B. 252.) 24. Mányoki Ádám: Ulrich Ernst von Below zászlós, 1707 Schloß Königs Wusterhausen (B. 236.)