Jávor Anna szerk.: Buzási Enikő: Mányoki Ádám (1673–1757), Monográfia és ouvre-katalógus (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/2)

Előszó

8. Godfrey Kneller-John Smith: Catherine Huckle mint Szent Agnes, 1708. Mezzotinto tanítványa.

4 E nevek és arcképfestői irányzatok csupán kiragadott szemelvények az északnémet portréfestés 1700 körüli sokféleségéhez viszonyítva, s itteni említésük oka nem más, mint az a tény, hogy Mányoki korai berlini éveire datálható portréiban - a berlini udvari művészet közvetlen befolyása mellett - érzékelhető a hatásuk, igaz, nem azonos intenzitással. Az 1700 körüli évek berlini udvari festészete kezdetben jobbára külföldről jött mesterek révén a hatások sokféleségét gyűjtötte magába.

5 Nyitottsága a környező területek művészete iránt a megelőző évszázad közepéig, az Orániai Házból nősült Frigyes Vilmos választófejedelem („Der Große Kurfürst") uralkodásáig visszanyúló hagyomány volt, aki a németalföldi, főként holland festészetet kedvelte, így megrendelőként, mecénásként és gyűjtőként elsősorban e területekről származó művészeket foglalkoztatott. Ez mindazonáltal inkább a művek importját jelentette, mivel az uralkodó rezidenciális építkezéseivel kapcsolatba kerülő holland, flamand és vallon festők, illetve szobrászok többnyire „beszállítóként" vettek részt az udvar művészeti összképének alakításában. Hosszabb berlini tartózkodásról, illetve letelepedésről csak néhányukkal kapcsolatban beszélhetünk, így az arcképfestők között például az 1647-től udvari festő Willem van Honthorstról, vagy - elsősorban - Adam de Clerckről, aki 1678-tól 1705-ben bekövetkezett haláláig állt a brandenburgi választófejedelem, illetve a porosz király szolgálatában, s akitől a trónörökös, valamint ezrede tisztjeinek arcképeiről tudunk.

6 A berlini udvari portré holland orientációját felváltó francia arcképfestői ízlés megjelenése Frigyes Vilmos választófejedelem uralkodásának végére tehető, lényegében azonban fia, III. Frigyes választófejedelem (1701-től I. Frigyes porosz király) idejében vált meghatározóvá. Elsősorban a francia vallási menekültként 1686-ban Berlinbe telepedett festők, Abraham Romandon és fia, Gedeon működésével, valamint 1687-ben történt udvari festői kinevezésükkel. Gedeon Romandon már ebben a minőségében készítette el III. Frigyes első hivatalos portréját, visszafogottsága mellett is domináló franciás eleganciával.

7 A két Romandon portréinak stílusát azonban nemcsak a francia tanultság jellemezte: Abraham Romandon észak-itáliai, Gedeon Romandon pedig 1690-es londoni tartózkodásával angol arcképfestői tapasztalatokat ültetett át munkáiba.

8 Ezzel együtt festészetük inkább a francia udvari arckép Rigaud- és Largilliére-féle stílusváltást megelőző hagyományosabb változatát képviselte. A berlini udvarhoz kötődő arcképfestés nemzetközi karakterében s azon belül a francia portréstílus dominanciájában a német születésű, de jobbára itáliai és angol területen iskolázott portréfestők megjelenése idézett elő jelentős változást. Samuel Theodor Gericke 1696-tól, Friedrich Wilhelm Weidemann 1702-től, Johann Friedrich Wentzel pedig 1703-tól működött udvari festőként Berlinben. Gericke és Wentzel Rómában, Carlo Maratta mellett képezte magát részben a választófejedelem megbízásából és költsé9. Mányoki Ádám: Női arckép, 1704 Műkereskedelemben (A. 174.)