Jávor Anna szerk.: Buzási Enikő: Mányoki Ádám (1673–1757), Monográfia és ouvre-katalógus (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/2)

Előszó

Kitekintés: Mányoki képzőművészeti hagyatéka és könyvtára Mányoki jelentős adósságokat hagyva maga után halt meg 1757. augusztus 6-án Drezdában. Mivel halálakor semmi készpénzzel nem rendelkezett, ügyvédje, Johann Sigismund Zeidler költségén temették el augusztus 8án, a drezdai Johannisfriedhof-ban.

1 Hátrahagyott pénzügyei rendezésére teljes hagyatékát árverésre bocsátották, amire 1758. június 1-6. között négy alkalommal, valamint (a visszamaradt tárgyakra) augusztus 21én és 22-én került sor. E célból ingóságairól részletes jegyzék készült, ami az 1842-ig húzódó hagyatékfelszámolási eljárás aktái közt ma a drezdai Hauptstaatsarchivban található.

2 Az 1757. november 29. és december 9. között felvett, 468 tételt tartalmazó leltár kivételes dokumentum - s nemcsak a művészettörténet számára. Adatainak tanulsága ugyanis túlmutat e diszciplína határain. Hátrahagyott saját kezű munkái, metszetgyűjteménye, valamint néhány azonosíthatatlan eredetű festmény mellett a leltár ugyanis számba veszi Mányoki könyvtárát és kézirathagyatékát, egyéb ingóságainak felsorolásával pedig pontos képet ad az akkor már évek óta nyugállományban lévő festő egzisztenciális körülményeiről. A leltár lényegében a képzőművészeti tárgyak számbavételével indul s az első öt tételt kitevő személyes iratok után a képeket és a metszeteket veszi sorra. A forrásnak ez a része 48 festményt, valamint 289 rézmetszetet és 10 rajzot regisztrál. Utóbbiakból 4-et csupán mechanikai rajzként említ, 6 rajz - „Fundament Zeichnungen" - azonban Johann Dániel Hertz (feltehetően az idősebb)

3 munkája, eredetükre mindazonáltal nincs magyarázat. A viszonylag jelentős mennyiségű metszetből 23 vadászjelenetről tudjuk, hogy Johann Elias Ridinger műve, 38 rézmetszet pedig François Verdier Sámson történetét elbeszélő, 1698-ban megjelent, 40 lapból álló sorozatából származik.

4 A többinek a szerzője ismeretlen, s 25 portrémetszet kivételével valamennyi - a fent említetteket is beleértve - valamilyen (bibliai, ovidiusi) jelenetet ábrázol. Egy portréfestő metszetgyűjteménye esetében ez az arány az előképként hasznosítható arcképmetszetek rovására igencsak különös. Habár akad rá indok, részben épp a hagyatékban felsorolt festmények alapján. A képek jegyzékbe vételekor a leltározók igen körültekintően fogalmaztak: feltüntették, ha a festő tudásuk szerint Mányoki volt, jelezték azt is, ha a kép nem tőle származott, s van a leltárba vett műveknek egy csoportja, ahol a szerzőre nézve semmilyen információ nem szerepel.

5 Ezen kívül rögzítették, hogy a festmény „originál"-e, avagy másolat, netán vázlat, illetve nem befejezett. Itt kell megjegyeznünk, hogy a leltár napokig tartó felvétele minden alkalommal Mányoki segédje, Johann Heinrich Göders jelenlétében történt, november 30-án pedig, amikor a festmények kerültek sorra, a másik segéd, Heinrich Salomon Liscovius is jelen volt.

h A jegyzékben szereplő adatoknak, így a szerzőséget illető közlésnek is ennélfogva hitelt adhatunk. A megjegyzés nélkül hagyott képek esetében - ezek túlnyomórészt portrék, illetve karakterfejek - fennáll a lehetősége annak, hogy szintén Mányoki művei, egy jóval korábbi időszakából. A festményeknek csak egy igen kis része az, ami nem Mányoki műfajába tartozik, azaz nem portré vagy karakterfej. A leltár közülük kettőt tulajdonít a festő munkájának, egy „Síró Mária Magdolná"-t, valamint egy „Holof

ernes lefejezésé"-t (A. 225, 226.). Ez utóbbi a leltár szerint másolat volt - s mint ilyen, Mányoki számára valószínűleg rendszeres megélhetési alkalom. Ez derül ki két, ugyancsak a hagyatéki eljáráshoz kapcsolódó további irat tartalmából is, amelyekben a festő néhány másolatként készült munkájáról esik szó. Az egyik, Mányoki ügyvédje aláírásával ellátott akta 16 kópiát említ meg, közte portrék mellett Philipp Peter Roos („Römischer Rosa") egy pásztorjelenetét, egy Hágárt ábrázoló „Biblische Historie"-t, két tájképet, valamint egy olasz virágcsendéletet.

7 Ugyanitt 12 további festmény is szerepel, külön tárgyalva, ugyancsak Mányoki képeiként. De hogy ezek nem a saját munkái, az egy másik forrásból, Göders és Liscovius egy későbbi időpontban tett írásos nyilatkozatából derül csak ki.

8 Voltaképp ez utóbbi iratból tudható meg, hogy Mányoki tulajdonában különböző - név szerint megadott - festők művei („Originalia") voltak. Vagyis egy Síró Szent Péter Mattia Pretitől, egy Judit Holofernes fejével a segédek állítása szerint Joos van Cleve-től (esetleg ennek volt másolata a hagyatéki jegyzékben szereplő azonos témájú kép), egy Mária a gyermek Jézussal, a forrás szerint „Holwachs" műve (valószínűleg a Prágában működött Michael Wenzel Halbaxé

9

), két architekúra-kép „Stür"-től (aki feltehetően a hamburgi Stuhr festőcsalád tagja

10

), két tájkép, melyből az egyik Anton Faistenberger, a másik „du Bois" munkája (vélhetően Charles Sylva Dubois berlini tájképfestőről, Pesne és Knobelsdorff barátjáról van szó

11

), egy-egy vörös, illetve fehér szőlőt ábrázoló csendélet Tobias Stranovertől, „Castardi"-tól egy „Hanse", va-