Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

MRAVIK LÁSZLÓ: Jankovich Miklós és a magyarországi műgyűjtés a 19. század első felében

kálni. Arányai sajátosak, felületi ornamensei és osztása különös, szokatlan. A felszín pántjai 16 mezőre osztják, melyek mindegyikébe egy-egy görög pénz lett felforrasztva - köztük 5 thasosi és 5 lysiamchosi. (Az ötvösmunkák pénzérmékkel való díszítése számos európai helyen szokásos volt, de Erdélyben az adagosnál is gyakoribb. A terület ugyanis már a 16. század óta közismert éremlelőhely volt, ahová gyűjtők ügynökei jártak, s folytak ásatások is.) Több ezüst korsó is akadt a Teleki-tárházban, melyek közül egy fennmaradt, báró Vay Sándor Zemplén megyei kastélyában, Golopon. A Teleki házaspár tárgyaira jellemző szokásos utalások vannak rávésve, s az 1688-as évszám. Bonyolult feliratozás s az 1689-es évszám áll egy Hann Sebestyén által készített nyeles lábason. Címervésetei különösen szépek, igaz, ami Hann keze alól került ki, bármi legyen is, mind elsőrangú. Ha a feliratok valódiak, akkor sokkal korábbi ezeknél egy fedeles ezüst pohár, rajta vésett díszítés, két címerrel és a házaspár neveivel, valamint az 1670-es évszámmal. Veér Judit neve itt „VER JUDIT" formában olvasható. A fedélen egy kiterjesztett szárnyai sasmadár látható, a pohártest igen gazdagon trébelt, csigás kartusos, plasztikus gyümölcskötegekkel. GG mesterjegye és a reávésett B. B. L. monogram feloldatlan, talán közelebb juthatnánk ennek jelentéséhez, ha a bethleni Bethlen család vonalán vizsgálódnánk, a tárgy ugyanis az 1896-os millenniumi kiállításon Bethlen András tulajdonaként került bemutatásra. A pohár hatalmas mérete (32,5 cm magas) és gazdag kidolgozása miatt úgy vélték, hogy ez is fogarasi ötvös munkája a fejedelmi műhelyből. Nem valószínű, hogy ez igaz, mert ez a műhely 1670ben még nem működött. Jellegzetesen 17. századi edénytípus a „szürcsölő", valójában sajátos kivitelezésű mártásos tál, vagy tányér. A Teleki-gyűjteményben egy sor „szürcsölő" akadt. A jobb példányok Teleki Mihályéi voltak, így a rákollós és a pogánypénzes darab is. A tárgy mindenesetre talányos. A ritka véletlenek közé tartozik, hogy túlélte a sok vihart Teleki Mihály egy pár díszes cipője, egy ún. „delisaru". Keleti, török jellegű bőrt vont arany- és ezüsthímzéssel tették pompázatossá. A családi fegyvertárban a múlt században őrzött darabok közül nyilván több is a nagy kancelláré volt, bizonyosan tudható ez egy pallosról, mely „lóra való" volt, innen van feltűnő hosszúsága. Egy szokott hosszúságú szablya is ismeretes, amely főleg ötvösrészleteinek szépsége miatt fontos; ezt viselte a kancellár az 1690-es, balvégzetű zernyesti csatában. Egy erdélyi készítésű, keleties modorú dísznyeregről is lehet tudni, hogy Teleki Mihályé volt. Valószínűleg nem ő készíttette, mert stílusa alapján inkább a század első negyedéből való lehet; nevezetessége, hogy 597 darab türkiz ékesíti. Más, elsőrangú nyergei szintén ékköves, gazdag ötvösmunkákkal díszített remekművek. Teleki Mihály fiai közül három is külön családi ág alapítója volt, ezek azután további alágazatokra szakadtak, a család igen terebélyessé lett. A fiúk megőrizték a gyűjtemény nagy részét, de aligha gyarapították. Ezt majd unokája teszi meg, gróf Teleki Sámuel (1739-1822), aki Apafi kancellárja után ismét magasra emelte a família politikai tekintélyét. Híres könyvtáráról már fent szóltunk, de Teleki Sámuel egy egészen különös gyűjteményt is létrehozott, amelynek nem volt hazai előzménye. Ez egy szelencegyűjtemény volt, amely vélhetően csak kicsiny részben vásárlás és ajándékozás, döntően rendelés útján került hozzá. Különféle ásványokból kimetszett lapok szolgálnak e szelencék fedeléül, mindegyik aranyfoglalatban. Többnyire Bécsben, kis részben más ausztriai városokban készültek. A teljesség igénye nélkül fussuk át az ásványok, féldrágakövek anyagait. Ametiszt, aranyérces hegyikristály, aranyérces kvarc, asztrakánkő, berill, cinóber erezésű kvarc, csillagos zeolit, dendrit-aventurin, dendrit-márvány, eres tűzkő, fagyökérkövület, faopál, fehér ametiszt, fekete gránit, firenzei rommárvány, foltos agát, gránátos gránit, jáspisagát, kalcedon-agát, korall-agát, kövült pálmafa, kvarc-pala, labradorkő, lápis lazuli, hialit kő, moha-agát, obszidián, ónix-agát, opálanya, „pudingkő", porfir, sárga aventurin, sárga jáspis, sárgás márga-pala, szárd-agát, szerpentinkő, szicíliai láva, szivárványkő (lumachelle), tigris-érc, törmelékes agát, vérjáspis, vörös kvarc-pala, zöld kvarc breccia s még sok más. A szelencék sora tulajdonképpen ásvány gyűjteményt ad ki, művészi kivitelben és befoglalásban. Ugyanakkor vannak olyan példányok is, amelyekben nincs ásvány, hanem a teljes szelence arany, de különféle, két- és háromféle tónusban. Emellett több elefántcsont, foglalt miniatűr, aranypénz, lakk és zománcfedelű darab is akadt. A walvechi herceg ajándékaként került a kancellárhoz egy pagodas piramisforma asztaldísz, 1700 körüli német munka. Anyaga arany, díszei zománcosak és foglalt drágakövek (tokosán foglalt smaragdok és rubinok). A felső rész levehető, ebben egy párnán emberalak ül, feje mozgatható, baljában és fején gyémánt. A csúcson táncoló Pagliaccio pózol, a sarkokon egy-egy zenélő alak. Elszórtan sok rubin, smaragd és gyémánt díszíti. Ritka és bohókás tárgy, értéke nagy volt. A Teleki-ötvösgyűjtemény - benne Teleki Mihály darabjaival - megmaradt a 20. század harmadik évtizedéig családi tulajdonnak. Tömérdek német és magyar darab lenne felsorolható, melyek mindegyike érdemes az említésre. Jeremias Ritter nürnbergi ötvöstől például két jeles ezüst is köztük volt, Georg Kahlert, Erhard Wüstermann, Andreas Fleischer, Esaias (II) Bauch, Johann Christian Traffler, Lucas Baum, Georg Olescher, Hann Sebestyén, Daniel Bulkesch, Georg Schermer, Paul Kreitzer, Georg Schnell és további, említésre méltó ötvösök, kiket igen jó munkák szemléltettek a Teleki-kincstárban. Schnell poharának oldalára báró Mikola László (1665-1742), királyi táblai ülnök címere van vésve, mely utólagos kell, hogy legyen, mert amikor Schnell mester meghalt, Mikola László még meg sem született. Mikola nagy genealógus volt, családjáról egy csaknem minden ízében meghamisított családtörténeti könyvet írt és jelentetett meg (München, 1730). Igen gazdag kidolgozású az augsburgi, majdnem 90 évig élő ötvös, Paul Sloainer munkája, mely pohár oldalán domború baccháns-jelenet, puttókkal és egy faunnal látható. A Johann Wagner, ugyancsak augsburgi ötvös által készített poháron alul-felül egy-egy simán hagyott szalag fut körbe, maga a felület cápás. Itthon vésték rá a Bethlen és a BLiédey család egyesített címerét, továbbá gróf Bethlen Miklós és gróf Rhédey Júlia nevét. Dátum nincs rajta. Nagyszebenben, a 17. század első felében készült Arkosi Kövér Máté és Thököly Anna pohara, nyilván ajándékpohár, melyen a két név mellé még egy kedves tanácsot is kaptak az adományozótól: „Ismeretlen emberrel ne társalkodjál - 1649". Szakáll János, a 18. században élt kolozsvári ötvösmester két félgömbös pohárpárja már más kánon szerint készült, mint az eddigiek, külseje maradt ezüst, és csak a belsejét aranyozták mindkettőnek. A kincstárakban szokásos ékszertálcák (valóban csemegetálkák) részben magyar készítésűek, a kisebb-nagyobb dísztálak hosszú sora pedig valószínűleg német ötvösmühelyek terméke. Georg Schermer készítette Nagyszebenben Mikola László utazó-sótartóját, amely nagyon elmésen volt szétnyitható. Belsejében négyrekeszes osztás van, így valójában inkább úti fűszertartónak tekinthető. Mikola László címere található rajta, továbbá névfelirata és az 1686-os évszám. Eszerint Mikola mindössze huszonegy éves volt, mikor ez a darab a birtokába került. Mindezt nagy 18. századi - párizsi és bécsi - zsebóra-gyűjtemény egészíti ki. A régi ékszerek rendkívül jelentősek, a legkorábbi egy 16. század végi nagy mellboglár, mely méltó a brassói darabokhoz, de ez Nagyszebenben készült, ékköves és bogláros dísszel, TK mesterjeggyel. A násfák mindegyike úgynevezett csokornásfa, Erdélyben egyértelműen ez volt a jobban elterjedt, figurálist ritkán