Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

BÖRÖCZ ENIKŐ: Jankovich Miklós és az Evangélikus Országos Levéltár

BOROCZ ENIKŐ JANKOVICH MIKLÓS ÉS AZ EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS LEVÉLTÁR Jankovich Miklós gondolkodásának, majd pályájának kialakítása, illetve később az evangélikus egyház mecénásaként történő fellépése kapcsán az akkori értelmiség és egyben az akkori evangélikus egyház két meghatározó jelentőségű személyiségét kell először megemlítenünk. Cornides Dánielt (1732-1787) „bölcselettudornak, egyetemi tanárnak, könyvtárnoknak"

1 nevezték foglalkozása szerint. Cornides elsősorban a történelemtudomány elkötelezettje volt; II. József 1784 novemberében nevezte ki a pesti egyetemre a diplomatika és heraldika tanárának. Abban az időben ő volt az egyetlen evangélikus az akkori tanári karban. Jankovich Miklós piarista kisdiákként találkozott vele, és bár ismeretségük időben rövid tartamú, hatásában egész életét meghatározó jellegű volt. Az élete utolsó éveit élő tanár bevezette a magyar történelembe, és felhívta a figyelmét az eredeti írásbeli-, tárgyiés egyéb források („relikviák"), a fennmaradt emlékek összegyűjtésének fontosságára. Valószínűleg ennek a hatásnak is része volt abban, hogy Jankovich a hivatali pályától visszavonult, és egész életét a „tanulásnak, utazásnak és gyűjtésnek" szentelte. A másik meghatározó jellegű evangélikus személyiséggel évekkel később találkozott, és ez az ismeretség haláláig elkísérte. Schedius Lajos János (1768-1847) a hazai és külföldi egyetemeken teológiát, filológiát és filozófiát tanuló, majd ezt követően a pesti egyetemen filozófiát, esztétikát, később görög nyelvet tanító egyetemi tanár volt.

2 Szellemi képességeire jellemző, hog)' I. Ferenc császár tizenkilenc pályázó közül választotta ki, és - Cornideshez hasonlóan - szintén egyetlen evangélikusként - 55 évig tanított. A pesti egyháznak jegyzője, majd iskola felügyelője volt, 1819-1847 között pedig az újonnan alapított Egyetemes Levéltárnak az első vezetője. Jankovich Miklóssal rendkívül sokoldalú tudományos érdeklődése, az 1817-ben induló Tudományos Gyűjtemény című folyóiratnál történő együttmunkálkodásuk kötötte össze.

3 A folyóirat szerkesztőségében olyan írók és tudósok kaptak helyet, akik „az irodalom és a tudomány érdekeit" „közös akarattal" kívánták képviselni. Jankovich Miklós gyűjtőszenvedélyének és az általa szerzett „ereklyéknek" a létéről az irodalmi és tudós társadalmon keresztül világi és egyházi körök is hamarosan tudomást szereztek. Az is világossá vált, hogy gyűjtőmunkája és az ehhez kapcsolódó tudományos tevékenysége egyszerre történelmi és egyháztörténelmi jellegű, és mint ilyen, politikai és felekezeti határokat átlépő. Egy 1808. szeptember 20-án kelt Kazinczy-levélből nemcsak a gyűjtemény rendkívüli gazdagsága, hanem annak evangélikus vonatkozásai is nyilvánvalókká váltak: „Jankovics Miklós Úrnál olly kincseket láttam, amiilyeneknek ideája sem vala előttem. Luther originális Testamentuma, Philipp Melanchthonnak coramizálása ... Ha ide jössz valaha tekintsd meg".

4 Mint később kiderült, a Luther 1542-ből való végrendeletét négy évvel korábban Helmstedtben vásárolta meg Jankovich 40 aranyért a Carpzow család hagyatékából. Az evangélikus egyház 1812-ben határozta el, majd 1819-ben meg is valósította eg)' Evangélikus Egyetemes Levéltár (mai nevén: Evangélikus Országos Levéltár) megalakítását.

5 Az egyház akkori első egyetemes felügyelője Ócsai Balogh Péter (1788-1818) kettős koncepciót fogalmazott meg a leendő levéltárral kapcsolatosan. Egyfelől az egyház működése során keletkezett iratok „gyűjtőhelyének", másfelől a protestantizmus történetét bemutató, a „történelmi búvárok" számára összegyűjtött anyagok őrzőhelyének szánták azt. Azt is elhatározták, hogy mind az egyházi, mind a világi közvéleményt értesítik a tervről, és kérik a segítségüket. Jankovich Miklós az elsők között - már 1815-ben, a levéltár tényleges létrehozatala előtt - felajánlott egy 73 darab - többségében eredeti okmányból álló -, az evangélikus egyháztörténet szempontjából igen értékes gyűjteményt a leendő levéltárnak. Az adományozó-levélhez csatolt jegyzék (elenchus) végén sajátkezű, latin nyelvű zárónyilatkozat található, amelynek magyar fordítása a következő: „Az ezen jegyzékben foglalt eredeti és sajátkezű okmányok mostanáig az én irattárolóimban voltak őrizve; ezeket az Ágostai Hitvallású evangélikusok - a nemes Magyarországon székelő - nemes és tiszteletes Közgyűlésének, mint polgártársaimnak és népem tagjainak jó akaratból, és viszonzásvárás nélkül átengedtem, hogy az újonnan felállítandó levéltárban helyezzék el és őrizzék; ezen csatolt kezemírásával és pecsétemmel tanúsítom. Pesten, 1815. február 13. napján, jeszeneovai és vadasi Jankovics Miklós."

6 A legértékesebb további adományt, Luther Márton eredeti végrendeletét Jankovich halála után kapta meg az evangélikus egyház (275. sz.). Az ajándékozott iratok közül a legidősebb 1520-ból, a legfiatalabb 1779-ből származik.

7 Az iratok többsége latin nyelvű, ezenkívül 12 magyar és 3 német irat is található a gyűjteményben. Egy eredeti Melanchthon-levél, továbbá az ő aláírásával hitelesített másik - szintén wittenbergi - levél is a jelentősebbek közé tartozik. Luther Mártonnak a 109. zsoltárról szóló - Das Dixit Dominus Domino Meo című - német nyelvű kéziratának eredetisé-