Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - III. KÖNYVTÁR

245 kéziratban hagyományozódott gyűjtemény négy művet foglal magában. Elöl áll önéletírása, mely a középkori misztikus vallásosság szinte egyedülálló, lélektanilag hiteles rajza. Ezután következik a Büchlein der Ewigen Weisheit (Az Örök Bölcsesség könyve), a magát szolgának nevező szerző és az Örök Bölcsesség beszélgetése a lélek útjáról és az Istennel való misztikus egyesülésről. Suso ezt a művét Horologium sapientiae címen latinra is átdolgozta (1333-1334). Sokat másolták, később lefordították franciára, olaszra, angolra is. Magyar nyelvű átdolgozását a Nagyszombati Kódexben találjuk (1512; vö. VARGHA DÁMJÁN: Seuse Henrik Amand a magyar kódexirodalomban. Budapest 1910). A gyűjtemény harmadik része a Büchlein der Wahrheit (Az igazság könyvecskéje), időrendben Suso első műve, elméleti teológiai írás szintén párbeszédes formában. A kötet végül Suso 11 lelkipásztori levelét tartalmazza, jórészt ismeretlenekhez. Négy levél ahhoz az Elsbeth Stagel tössi dominikánus apácához szól, akinek Suso az önéletrajzát lediktálta, s aki Suso leveleit összegyűjtötte. A gyűjtemény első nyomtatott kiadása Anton Sorg augsburgi műhelyében látott napvilágot 1482. április 19-én. Anton Sorg az augsburgi tipográfia kiemelkedő alakja (1475-1499), eredetileg kártyafestéssel és fametszéssel foglalkozott. Tipográfiai tevékenységét 1475-ben a Szent Ulrik és Afra kolostor műhelyében teológiai munkák nyomtatásával kezdte, majd fametszetekkel díszített kiadványairól vált híressé. Száznál több, fametszettel illusztrált nyomtatványáról tudunk. A Suso-kiadást 16 egyedi fametszet és 6 nagyméretű fametszetes iniciálé díszíti. A 4. levél versóján az egész oldalas fametszeten (255 x 180 mm) balra egy szerzetes (Suso), vele szemben jobbra a világegyetemet kezében tartó Atyaisten látható. A metszet négy sarkában négy médaillon Dávid, Salamon, Jób és Aristoteles ábrázolásával. Heinrich Seuse, latinosan Suso, családi nevén Heinrich von Berg (1295 körül-1366) konstanzi nemesi patrícius családból származott. 13 éves korában lépett be a domonkos rendbe. Iskoláit Kölnben végezte, ahol Eckhart mester tanítványa lett. 1327-ben visszatért Konstanzba, szigorú aszkétikus életet élt, lelkipásztorként és tanárként működött. Sokat utazott, gyóntatott, prédikált, kolostorok lelki vezetését látta el. IV. Lajos és a Szentszék közötti viszály idején a császár rendtársaival együtt száműzte (1339), majd újabb rágalmak hatására Ulmba helyezték. Itt elsősorban műveinek rendezésével, szerkesztésével foglalkozott. A középkor egyik legolvasottabb német misztikus írója volt. XVI. Gergely pápa 1831-ben boldoggá avatta. V. K MUTHER, RICHARD: Die deutsche Buchillustration der Gotik und Frührenaissance (1460-1530). München-Leipzig 1884, 168. sz.; HC 5688; Horváth 1895, 147; Schramm IV, 24, 51., 111-116. tábla; SCHMID, HELMUT: Augsburger Einzclformschnitt und Buchillustration im 15. lahrhundert. In: Archiv für Geschichte des Buchwesens 1 (1958), 274-322; CIH 3172; W VIII, 1109-1129. 246. Az Erény útja 1490 körül Augsburg Fametszet, papír, barna, vörösesbarna, sárga, zöld (két árnyalat) színű festékkel színezve; 262 x 182 mm; két vízszintes és két függőleges hajtásnyom, kisebb lyoikak, hiányok Korábban a Das Buch genannt der Seuse című (Augsburg 1482), Jankovich Miklós könyvtárából az Országos Széchényi Könyvtárba került kötet (245. sz.) első táblájának belső oldalára ragasztva.