Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)
BICZÓ PIROSKA: A „lelet" mint gyűjteményi tárgy. Proveniencia-problémák
BICZO PIROSKA A „LELET" MINT GYŰJTEMÉNYI TÁRGY Proveniencia-problémák A Jankovich-gyűjtemény darabjainak származási helyére, megszerzésük módjára alig-alig van más forrásunk, mint az első kollekciónak az 1830-as évek végén készült leltárkönyv-sorozata. 1 E jegyzékek adataiból kitűnik, hogy Jankovich számára nemcsak a műtárgyak voltak fontosak, hanem számos esetben azt is rögzítette, hogy honnan jutottak azok hozzá. Nagy Emese számításai szerint az első gyűjteménynek közel egynegyede tekinthető - mai szemmel nézve - az előkerülés körülményei alapján „régészeti lelet"-nek. 2 Az idézőjel arra utal, hogy e tárgyak véletlenszerűen bukkantak elő, illetve kincskereső akciókból származnak: a leltárak leggyakrabban kriptákat, várromokat, vízpartot és vizeket jelölnek meg lelőhelyükként. A „lelőhelye jelentősébe és a Jeletek" megszerzésének módja A leltárkönyvek - a fenti megszorítással - a „régészeti leletének tartható tárgyaknál feltüntetik az előkerülés helyét és az esetek többségében a megtalálót, illetve azt a személyt is megjelölik, aki megszerezte, és akitől az a gyűjtőhöz jutott. Pontosabban fogalmazva: ahol a leltározó feltüntette ezeket az adatokat, azok közül sok tárgyat ma régészeti leletnek tarthatunk. Jankovich jól tudta, hog}' a föld mélyéből számos értékes és gyűjteménye szempontjából becses tárgy kerülhet napvilágra, vag)', ahogyan emelkedett stílusban megfogalmazta: a föld „minden régiség' legápolóbb édes anyja". 3 A tudományos vizsgálódást mellőző és csupán kincskeresési céllal végzett „ásatások" ártalmasságát felismerve utóbb maga is elítélte, hogy 1816-ban és 1818-ban jelen volt a szombathelyi római temető „nem annyira ott elrejtett régiségeknek megszerzése, mint inkább tsekély haszonnak keresése okáért rendkívül történt, káros felásásán". 4 Nem csupán a látványos és drága darabokhoz vonzódott, mint gondolnánk, történeti érdeklődése ennél jóval szélesebb látókört biztosított számára. Példa erre a római edények mázáról írt, kéziratban maradt értekezése, vagy érdeklődése a római feliratok iránt, valamint a Nógrád megyei Hársas-hegy bronzkori földváráról és leleteiről írt tanulmánya. 5 Jankovich egyik kisebb munkájában pontosan megfogalmazta, hog)' a lelőhely történeti adatot hordoz. A Tudományos Akadémiának eg)' általa I. András királyhoz kapcsolt emlékéremről adott véleményében külön felhívta a figyelmet arra, hogy a tárgyat Székesfehérvár közelében találták. 6 A lelet és lelőhely közötti kapcsolat - olykor amúgy meglehetősen naiv - kereséséről tanúskodik a Bene-pusztán talált honfoglalás kori leleteknek „Bene vitéz" sírjaként való meghatározása is. 7 Jankovich úgy látta, hogy az előkerülési hely és a felbukkant darabok együtt értékelendők, s az előkerült komplett leletegyüttes vizsgálata vezet a teljesebb és megalapozott történeti ismerethez. Eddig idézett dolgozataiban is találkozunk e gondolattal, de emeljük ki egy további eredetileg 1827-ben, a Tudományos Gyűjteményben megjelent - munkáját. Ebben kifejtette, hog)' Vencel magyar király pénzeinek meghatározását az tette lehetővé, hogy Kintsósi András a teljes leletet megvásárolta: „elenyésztek volna Venczel pénzeinek mind eddig egyetlen példányai..., ha Kintsósi azokat hazafiúi buzgóságból mint Nemzeti Kintset egészen nem, hanem csak darabonként (mint többnyire hibásan történik) kiválogatva vag)' részenként egymásután magához váltotta volna". 8 E szép elvek a gyűjtemény összeállításakor azonban csak részben érvényesültek. Jankovich Miklós felismerte, hogy azzal, ha a származást feltünteti, nemcsak a tárgyat és egykori tulajdonosát hitelesíti, hanem a „magyar hajdankor" megismerését is segíti. A Nemzeti Múzeumnak átadott gyűjteménye mégis azokban az esetekben is csak a szép és látványos darabokat tartalmazta, amelyekről máshonnan tudjuk, hog)' lelőhelyükről kevésbé jelentős darabok is kerültek hozzá. A műgyűjteményben a teljesebb információt hordozó, önálló leletegyüttes megszűnt, szétszóródott. Különös példa erre a kölesdi kincs egyik pohara, amelyet Illésházy nádor gyűrűjéért cserélt el, de az is jellemző, hog)' azonos helyről származó tárgyakat más-más gyűjteményi csoportba sorolt be. 9 Azon túl, hog)' a sokrétű és nag)' anyag - egyébként is akadozva haladó - katalogizálásakor szinte kivihetetlen lett volna mindenre figyelni, úgy tűnik fel, hogy e tárgyakat a kollekció összessége szempontjából nem tartotta igazán jelentősnek. Gyűjteményében talán emiatt játszottak kisebb szerepet a kőfaragványok. A leltárkönyveket tanulmányozva arra is következtethetnénk, hog)' ilyeneket egyáltalán nem is g) r ííjtött. Az 1828-ban Litterátinak írt levelében felsorolta, mi minden az, amit „szerezni kíván". Első helyen a régi iratok szerepelnek, a második pontban az epigráfiai emlékeket és kőfaragványokat említi: „kőírások és kövek is, ha nem éppen terhesek (értsd: súlyosak) - mindennemű kőszobrok, statuak, faragások, padimentumok". Levele szerint a gyűjtött műtárgyak harmadik egységét képezik a régi fém-, elefántcsont és fatárgyak. 10 Fejér György 1817-ben megjelent ismertetője és Jankovich kéziratos
