Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - III. KÖNYVTÁR

Jankovich Miklós első gyűjteményéből (a kötéstáblán kívül tollal: „Jankovich Miklós könyvtárából"; fol. lr-n ovális, a fol. 328v-n rombusz alakú gyűjtőpecsét). Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, jelz.: Fol. Hung. 199 Az 1580-ban készült hatalmas terjedelmű műből a 20. század elején még két másolat volt ismert. Borbély István - mint a kötetbe írt bejegyzéséből kiderül - az OSzK-ban őrzöttön kívül 1919-ben még kézbe vehette azt is, amelyet akkor a kolozsvári unitárius püpökség könyvtárában őriztek. Megállapította azt is, hogy a budapesti példány a teljesebb, a kolozsvári azóta elveszett. A jelenlegi egyetlen másolatot Papolczi György készítette 1645-1647-ben. (Az OSzK katalógusa nem tünteti fel, hogy az egyes fejezetek végére is beírta a másolás örömteli befejezését.) Az OSzK-beli példánynak az elejére ugyanakkor bekerült - Boros György 19. századi másolatában - Csiki István árkosi unitárius pap nyilatkozata a könyv hasznosságáról. O azonos lehet azzal a Nagyajtai Csiki Istvánnal, akinek a másolatában egy tanulmányozásra váró latin nyelvű Apokalipszis-kommentár is ránk maradt. Ezt ugyancsak az OSzKban őrzik, jelzete: Oct. Lat. 1237. Nincs jele annak, hogy ez is a Jankovich-gyűjteményből származna. (Arról, hogy a különféle Csiki Istvánok azonosítása még nem történt meg, a 219. sz. tételben szóltunk.) A kivételesen fontos műről számottevő elemzés nem készült. Német nyelvű tartalmi összefoglaló Balázs Mihály és Haas Éva tollából a Bibliotheca Dissidentium 21. kötetében jelenik meg ebben az esztendőben. Szerzője, a Székesfehérvárról Erdélybe került Karádi Pál a 16. századi antitrinitarizmus egyik legszínesebb képviselője volt. Mivel erős leleplező erőt látott benne, 1569-ben kiadta a Comoedia Balassi Mehyhárt áruitatásáról készült paszkvillust (RMNy 260), majd a Partiumban tevékenykedő antitrinitárius misszió egyik legfontosabb személyisége, talán az itteniek püspöke is volt. Ebből a kommentárból is tudjuk, hogy az 1570-es években egy sor izgalmas vitairatot írt, s ezek egynémelyikét nyomtatásban is megjelentette. Szenvedélyes levelekben leplezte le azokat az unitáriusokat, akik bent Erdélyben feladták radikális nonadorantizmusukat (vagyis azt a tanítást, hogy Krisztust nem szabad imádni és nem szabad segítségül hívni), s ily módon hozzájárultak Dávid Ferenc elítéltetéséhez. Az Apokalipszis-kommentár ennek a Palaeologusból és Gliriusból egyaránt merítő nonadorantizmusnak a rendkívül színvonalas dokumentuma, ám ugyanakkor egy lázas chiliazmus megfogalmazója is. Palaeologustól eltérően ugyanis azt állítja, hogy a könyv nagyobbik részét kitöltő jövendölések még nem következtek be, s ráadásul ezeket szószerint (sensus litteralis) értelmezve várja az ezeréves birodalmat itt a földön. Ugyanakkor sok chili asztától eltérően konkrét időpontot nem nevez meg ezek beköszöntére. B. M. BALÁZS MIHÁLY: Teológia és irodalom. Az Erdélyen kívüli antitrinitarizmus kezdetei. (Humanizmus és reformáció, 25.) Budapest 1998, 8, 9. 229. Zichy-Jankóvich - kézirat Gyöngyösi István: Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága 1683 után Magyarország Papír, tinta; foil. 42, a kézirat elején csonka; 292 x 187 mm; egykorú, zöld színű papírkötés A kötet Gyöngyösi e művének egyetlen ismert forrása. Nem autográf. Feltehetőleg az Andrássy családtól jutott Zichy Károly könyvei közé. 1806-ban lankovich Miklós gyűjteményében volt, onnan került a Nemzeti Múzeumba. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, jelz.: Fol. Hung. 154 A Zrínyi Ilona és Thököly Imre 1682-ben kötött házasságát allegorikus formában megéneklő vers voltaképpen a hatalma csúcsán álló kuruc fejedelmet dicsőíti. Gyöngyösi István Gömör vármegye követeként részt vett a Thököly által 1683. január 11-ére összehívott kassai országgyűlésen. Ekkor szánta el magát a házaséneknek (epithalamiumnak) álcázott magasztaló költemény megírására. Keletkezését 1683 május-júniusára teszik. Az elején csonka kézirat semmilyen utalást sem tartalmaz a mű szerzőjére, címére, és a címzettek személye is rejtve marad. A csonkítás alighanem szándékos volt - ezt a téma politikai kényessége indokolhatta. A korábban Habsburg-barát Gyöngyösi István ezúttal a „Habsburg Sas" helyett a „török Hold" felé fordul bizalommal, és a török támogatással fejedelemmé lett Thököly irányvonalát támogatja, egyedül benne látja az ország felemelkedésének zálogát: „Azalatt laurusát elhozzák fejinek, / Kit az Hold készített ily jeles hívinek, / Bé is mutatják azt úri személyinek, / Hogy lássa jutalmát méltó érdeminek". Gyöngyösi korábban sokat bírált hintapolitikájához a legújabb történeti kutatás egyre nagyobb megértéssel viszonyul. A mitológiai elemekben rendkívül gazdag, egyéni retorikai leleményekben tobzódó versezetet a régebbi irodalomtörténet-írás alacsony színvonalú, egyhangú monológnak, művészi csődnek tekintette, az újabb, történeti-retorikai szemszögű kutatás viszont élénk és változatos alkotásnak tartja. A mű és a kézirat első említője a Gyöngyösi-rajongó Ráday Gedeon volt. O küldte el betekintésre a Thökölyházaséneket Marosvásárhelyre, a tudományos igényű Gyöngyösi-kiadáson dolgozó Kovásznai Sándor tanárnak. Kovásznai a szöveg töredékes volta miatt a kiadástól eltekintett, és a kéziratnak nyoma veszett. Feltételezhetően