Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - III. KÖNYVTÁR

Iákat Augsburgi Dávid Formula novitiorum című írása nyomán szerkesztették egybe. Az első prédikáció megőrizte egy középkori magyar egyházi ének töredékét: „Szép vala orcával, de szebb vala hittel". Ennek a szövegnek az emlékét egyébként a Cornides-kódex és a Margitlegenda is fenntartotta. A kódexet egy ihletett elmélkedés töredéke zárja, melynek latin forrását nem ismerjük. Címe, témamegjelölése nincs - ezt igyekezett pótolni Jankovich Miklósnak, a kódex egykori tulajdonosának bejegyzése a 145. levél rectóján: „Következik: Szívre ható imádságok az új szerzeteseknek Szent Bemard mondásainak beteljesítése végett". Nem tudjuk, hol és mikor vásárolta meg Jankovich, a Horvát-kódex mindenesetre a g)oíjtemény korai darabjai közé tartozik. A margitszigeti apácák kódexeivel együtt a 17. század elején a pozsonyi ldarisszák könyvtárába került. Révai Miklós Jankovich szívességéből már 1803 előtt használhatta a kéziratot, ekkor másolatot is készített róla. A könyvet 1966-ban restaurálták. Ekkor tűnt el a kódex Pozsonyban készült előzéklapja, amely tartalmazta a kézirat tartalomjegyzékét. Eszerint a kötet egykor - jelenlegi állományán túl - tartalmazta még Szent Krisztina legendáját is. A ma már csak mikrofilmen tanulmányozható előzéklap alapján a kutatás feltételezi, hogy a valaha szintén Jankovich Miklós birtokában volt Krisztina-legendát a Horvát-kódexből választották le, sőt, azt is gyanítják, hogy ezt maga a tulajdonos emelte ki a kolligátumból, azzal a céllal, hogy értékes kódexeinek számát ily módon is növelje. Á. P. Nyelvemléktár VL, 255-359; HORVÁTH JÁNOS: A magyar irodalmi műveltség kezdetei. Szent Istvántól Mohácsig. Budapest 1931, 229-230; Sz. KOROKNAY ÉVA: Magyar reneszánsz könyvkötések. Budapest 1973, 43-44., 88. sz., 52. kép; LÁzs SÁNDOR: A Cornides-kódex körül. In: ItK85 (1981), 671-683; Krisztina-legenda, XVI. század eleje. A nyelvemlék hasonmása és betűhű átirata. Kiad. VEKERDY LILLA. (Régi magyar kódexek, 7.) Budapest 1988; Ráskay Lea 1994 227. Csorna-kódex Széphistóriák és bibliai történetek 1638 Magyarország Papír, barna és zöld tinta; foil. 122, a számozott levelek előtt két számozatlan is található (A-B), az 5. és 67. levél hiányzik, a 117. és a 118. levelek félcserélődtek, a kódex vége csonka; 143 x 97 mm, az írástükör változó, a sorok száma 24-29; kurzív könyvírás; a másoló minden strófa kezdetét kiugratott nyomtatott betűvel jelezte, és a kor szokásától eltérően a sorokat nem folyamatosan, hanem egymás alá írta; 19. századi egészvászon kötés. A kódex másolójáról, Pátyi Csorna Istvánról kapta nevét az Ar oldalon olvasható bejegyzés alapján: „Jure tenet nomine Stephanus Czoma 227 Patynus Anno Dom. 1638. 28 die Nov: (...)" A nyomtatott betűs verscímeket gondosan megrajzolt iniciálék követik. A kezdőbetűket és a záró elemeket stilizált növényi ornamentika fonja körül - a díszítés hasonló az 1532-ben másolt Kriza-kódex leegyszerűsített reneszánsz miniatúráihoz. Ettől a gyakorlattól csak a 117r oldal - a korabeli debreceni nyomtatványok fametszetü címlapdíszével analóg - keleties rajzolatú fonadék-illusztrációja tér el. A 6r, 27r, 68r, 84v oldalakon látható díszek zöld tintával színezettek, a többi barna, illetve kifestetlen. A Csorna-kódex 1818-ban a bécsi Gr. Schönfeld-gyűjteményben volt. Jankovich Miidós szerette volna megvásárolni, de végül a Magyar Tudományos Akadémia vette meg 1841-ben, Bécsben. Jankovich egy időre kölcsönvette a kötetet, és másolatot készített belőle. Ugyanebbe a másolati könyvbe íratta le az ún. Széphistóriák kéziratát is (Stoll2002, 120. sz.). Budapest, Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Kézirattár, jelz.: K 72 A zömében verses históriákat tartalmazó kézirat különössége, hogy noha 1638-ban másolták, szinte kivétel nélkül 16. századi szövegek találhatók benne. Persze a 17. századi irodalomban elevenen élt az előző évszázad költészetének emlékezete, a kéziratos énekeskönyvekbe mégis rendre bekerültek az egykorú alkotások is. A Csorna-kódex archaizmusa kivételnek számít. Ez azzal magyarázható, hogy a könyv talán egy régebbi antológia másolata, és Csorna István nem szerkesztője, csupán leírója a kézirat-