Mikó Árpád szerk.: Jankovich Miklós (1773–1846) gyűjteményei (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2002/1)

KATALÓGUS - III. KÖNYVTÁR

kimutatható, ekkor tűnik fel az Oszvald-képeken és -szob­rokon - elsősorban Dél-Németországban és Ausztriában - a csőrében gyűrűt tartó holló, amely a legenda-regény szerint Oszvald követe volt a leánykéréskor. A kiállított kéziratban megtalálható változat az ún. Müncheni Osz­vald verses legenda-regénynek a prózafeloldása. A Szent Elek-legenda hasonló, házasság-negációban végződő életutat mutat be mint szentségre vezető életfor­mát. Az előkelő római családból származó Elek (Alexius) házassága napján elhagyja szüleit és menyasszonyát, Edesszába zarándokol, koldusként tengeti életét, és csak egy halála után előkerülő levélben fedi fel inkognito ját. Ez a legenda is nagy népszerűségre tett szert a 14-15. szá­zadban, német nyelven két verses és több prózai változa­ta van. Több magyar redakciója is készült a középkor vé­gén (vö. ILLÉS GYULA: Szent Elek-legendáink és az Elek­legenda forrásai. Budapest 1913). A kódex kiállítása egyszerű, csak az Oszvald-legenda elejét díszíti egy ötsoros, girlandos iniciálé. A fatáblás, rombuszvonalakkal díszített bőrkötés eredeti, az öt sárga­réz koptatógombból csak kettő maradt meg. V. A. VIZKELETY, ANDRÁS: Der Budapester Oswald. In: Beiträge zur Geschichte der Deutschen Sprache und Literatur (Halle) 86 (1964), 107-188; Vizkelety 1969, 75-76; VU VI, 766-772. 221. Alkimista traktátusok és receptek 1487-1492 Svájc Papír; foil. 162; 205 x 145 mm, írástükör: 165/175 x 82/100 mm egy szövegkéz és két betoldó kéz írása, gótikus kurzíva; restaurált, közel egykorú bőrkötés Johann Jakob Hertel (Nürnberg; rézmetszetű ex librise a kiragasztott előzéken), majd Jankovich Miklós tulajdonában (a fol. lr-n tollal: „Jankovich Miklós gyűjtem."). Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, Kézirattár, jelz.: Cod. Germ. 36 A kéziratot Paracelsus eredeti kézira­taként kínálták Jankovichnak, amint ezt a kódexbe helyezett papírlap bi­zonyítja („Original Manuscript von dem Welt berühmten Theophrastus Paracelsus"), és ő feltehetőleg ebben a hitben is vette meg, amit a magas vételár (Ír: „a 60 ducatis") igazolni látszik. Hänel katalógusa is így tünte­ti fel. Ez persze kronológiailag sem lehetséges: Paracelsus (eredeti nevén: Philippus Aureolus Theophrastus Bombastus von Hohenheim) 1493-ban vagy 1494-ben született, és 1541­ben halt meg, nagyrészt Svájcban működött. Az elülső kö­téstábla belső oldalán nyomtatott ex libris található címer­rel és „Joh. Jacob Hertel" felirattal, amely bizonyára az 1836-ban elhunyt nürnbergi költőre és útirajzíróra utal. Jankovich nürnbergi könyvvásárlásai ismertek. A kötet vag}' félszáz rövid traktátust, alkímiai, egész­ségiig}! és háztartási receptet tartalmaz (az aranycsinálás ­ról is!), amelyek közül többet sikerült azonosítani más egykorú kézirattal. A nevesített szerzők között szerepel Kuno von Falkenstein trieri érsek, Arnoldus de Villa Nova, Bonifác pápa és Ricardus Taurinus. Ami talán a könyvke­reskedőt megtévesztette, és a Paracelsusnak való tulajdo­nításra indította, az az, hogy a kézirat valóban svájci provenienciájú. Ezt igazolja a német receptek nyelvjárásán kívül egy bejegyzés, amely szerint a tulajdonos egy Mathis Hock nevű glarusi fűszerkereskedőnek 1491-ben 1 forin­tot kölcsönzött (a hátulsó kötéstábla belső oldalán: „Item ich habe gelühen dem Mathis Hock von glariß in swiz dem würtzler j gulden vif donnerstag noch conuersione stj pauli anno domini LXXXj"). Glarus ugyanis Schwyz kanton egyik helysége. A kódexben számos tollrajzos ábra található: retorták, lombikok és más alkímiai eszközök, a velük való kémiai műveletek ábrázolása. A díszes, nagyjából egykorú, de nem eredeti bőrkötést 1955-ben restaurálták. A rossz sor­rendbe befűzött ívek eredeti sorrendjét ekkor rekonstru­álták. V. A. Fejér 1817, 9-10; Hänel 1839, 611; PLOSS, EMIL: Studien zu den deutschen Maler- und Färberbüchern des Mittelalters. Diss. München 1952 (gépirat); Vizkelety 1969, 98-105.

Next

/
Oldalképek
Tartalom